KEDVENCEINK, HŰ TÁRSAINK SZŐ,FON NEM TAKÁCS címmel egy novellám az antológiában

SZŐ, FON, NEM TAKÁCS

„Minthogy az ihlet nem több és nem kevesebb, mint a műalkotásra- alkalmas  kedélyállapot, tehát nyilván létezik: ámbár nem emberfölötti megszállottság, hanem emberi jelenség.”

Weöres Sándor: Az ihlet

Történt egyszer, még 1948-ban, hogy H.M. Peters zoológus kutatója volt az egyetemnek. Filmfelvételeket akart készíteni a pókhálókészítés fázisairól. Hogyan szövik? A csodát kívánta meglesni. Nem volt eszköztelen, ami ehhez szüksége volt, rendelkezésére állt. Egy óriási nehézség adódott: ő emberi lény, akire rákényszerítették az állati lények, a pókok a saját, szigorúan gyakorolt szokásaikat azzal, hogy hálóikat mindig hajnali négykor szövik. Se korábban, se későbben. De ő nem akart mindig az éjszaka közepén felkelni. Ezért egy kéréssel fordult egy fiatal kollégájához, aki a gyógyszerészeti tanszéken volt tanársegéd, P.N. Witt. Van-e gyógyszere arra, hogy a pókok annak hatására emberibb és számára barátságosabb időpontban alkossák műveiket. Kísérletezett ezzel a tanársegéd, a beetetés egyszerű volt: kevés cukros vízzel keverte, a pókok mindent beszippantottak. A kívánt eredmény elmaradt. Még mindig virradatkor dolgoztak. H.M.Peters kedvét elvette a filmezéstől. Ellentétben a fiatal tanársegéddel, aki érdekesnek találta  az eredményt, mert olyan hálókat szőttek a pókok, amelyeket ő még sohasem látott. Mókásakat, vastagokat, groteszkül szabálytalanokat, extrémeket. Kísérletezni kezdett különböző medikamentumokkal, szerekkel. A hatásmechanizmusuk mérésére. Akkoriban semmiféle tapasztalat nem állt rendelkezésre, hogy ezeknek az effektjeit egy élő organizmuson lehetett volna minősíteni. Kategorizálta a pókhálókat, kifejlesztett egy statisztikai módszert, még a legkisebb eltérést is meg lehetett állapítani. A készített képeken meghatározta a hálótávolságokat, szögeket, töréseket, a megalkotott felület területét. Táblázatokat állított össze, amelyekben összehasonlította egymással a hálóépítés sűrűségét, nagyságát, az oldalfelületeket és a szövött hálók arányait. A tapasztaltak figyelemre méltóak voltak: egy kifejlett nőstény Araneus diadematus képes 35 sugárirányból fonalszálakat és 40 spirálisat előállítani, ez 1400 kereszteződés! Egy ilyen adatbázis abban az időben még számítógép segítsége nélkül elképzelhetetlen és leküzdhetetlen teljesítménynek tűnt. De legyőzött minden nehézséget. Sikerült megtennie úgy, hogy korlátozta a méréseit, csak azokra a helyekre adatolt, melyek egy meghatározott szer esetében tűnt érdekesnek. Ezzel megnehezítette ugyan az összehasonlítást. Egyelőre nem volt több remény erre vonatkozóan: az egyes vegyi anyagok hatásmechanizmusának azonosítására. Hiába végzett további bizarr kísérleteket. A későbbi kutatások sem adtak többet a kérdés vonatkozásában. Annyi igazolódott, hogy bizonyos szerek hatással vannak a pókok idegrendszerére.

Teltek az évtizedek, rohamléptekben haladt előre a számítástechnika. Lehetségessé vált a pókhálókat statisztikai programokkal analizálni. Programok álltak rendelkezésre. Mint a grafikai ábrázolás, program az építészet számára a kristály grafostatisztika. A pókhálókat is lehetségessé vált elemezni. „Az emberi tudás egy szakadatlanul növekvő folyóhoz hasonlít. Amilyen mértékben növekszik kiterjedése és felülete, abban a mértékben szaporodnak az ismeretlennel való érintkezési pontjai.” Ezt Pascal állapította meg. Mi a sorsunk? Az, hogy csodáljunk? Vagy tudjunk? Mi érdekesebb? Gondolkodni vagy tudni? Vagy folyton felismerni? Van-e szükségünk logika mellett logikátlanságra? Utóbbi mélyen eresztette gyökereit a művészetekben. A szenvedélyekben, a vallásokban, az irodalomban, mindenben, ami értékeket ad az emberi  életnek. Szükségünk van-e álmodni, ábrándozni? Van, ahol és amikor kötelező.      A laboratórium egyik üvegkalitkájában egy pók nézett és vágyakozva figyelte a közeli ablakban kint, a szabadban hálóját szövögető nagy keresztespókot. Egy oktalan legyecske fennakadt. Vajon eléri-e? Izgult. Szurkolt. Ha esős idő volt, gyönyörködött a vízcseppektől varázslatossá vált háló tökéletességében.  Aggódott, ha szél volt, sérül-e? Boldog lett, amikor újra elkészült a sérülések után újra a  tökéletes háló,. Örült, hogy még a biztonsági le-és felkúszást segítő szállal is ügyesen boldogult a kinti pók. Amikor a munkanapnak vége lett, akkor gondosan lekapcsoltak, lehúztak, bezártak, elzártak mindent a laborban. Az egyik este azonban az ablakról megfeledkeztek. Már több hete nem foglalkoztak a pókkal sem. Egészen félre tették, így kerülhetett az ablak közelébe is. Amikor bent elcsöndesedett minden, akkor a pók maradék erejét, ösztönét arra használta, hogy ha küszködve is, de ki tudjon szabadulni az üvegtartójából. Sikerült.  Leereszkedett óvatosan a fertőtlenítőtől ragyogó munkaasztalra. Megmozgatta finom lábait. körülnézett.

-Annyi mindent szeretnék csinálni! Itt! Rögtön! Megtenni mindent. Álmaimat, a vágyaimat. Egyszerre. Ez a szokatlan távlat és lehetőség-bőség teljesen lebénította. Annyira izgatott lett. Próbált megnyugodni, és valamiféle sorrendet kialakítani.

-Mit tegyek először? Másodszor? –és így tovább. – Élettel teltem el. Álmodtam hálót. Szabadságot. Fákat, lombokat és ágakat. Legyecskéket, apró rovarokat. Hasznossá tenni magam. Most cselekedetre válthatom. Megvalósíthatom önmagamat is.

Végig mászta az ablakkeretet, utána igyekezett kijutni a rosszul záródó bukó-nyíló ablak legtávolabbi, felső sarkában talált résen át a szabadba. Reggel lett. Indult a szokásos nyüzsgés, elkezdődött a munka. Áradt be a napfény. Az ablakon felhúzva maradt reluxa sem jelentett ma gátat. Kint enyhe szellő mozgatta a finoman szőtt külső pókhálót. De bentről már senki nem figyelte. – – – A reggeli takarítók fedezték fel, hogy ott hever a kísérleti pók az üvegkalitka mellett, nyolc lába égnek meredten. Nem nyúltak hozzá, mert ők nem tudhatták, szükség van-e rá vagy sem. Bejegyezték inkább gondosan a naplóba és haladtak tovább.- – -Amikor a kutató megérkezett, felfedezte a félrecsúszott fedelet és az elpusztult pókot. Egy ideig csak nézte és nézte. Gondolkodott. Majd hátralépett.- – – Lefényképezte az egészet. Majd gondosan, szakszerűen tartósította.  Behelyezte a bogarak, rovarok, lepkék gyűjteményébe.  Ott is maradt egy ideig. A kutató előkészített egy fehér márványmintás papírlapot. Szépen ívelt, kalligrafikus betűtípust választott. Aztán címkét készített. A pók táblájának aljára felragasztotta.

EPEIRA DIADEMATA

Keresztespók. Hím.

„Csak a biztos pozíciók adnak megnyugtató megoldást mindenkinek. Bármilyenek is legyenek azok. Élni kell, mielőtt meghalunk .Álmok, vágyak nélkül nem lehet. Nem érdemes.”

A kutató kivette a gyűjteményből a preparált pókot. Üveget metszetett, szép díszes keretet választott számára. Az íróasztala fölött kapott kitűntettt helyet. Amikor legközelebb láttam, megismertem. Felismertem benne az ihletet adót,  ami valóban nem lett számomra több és nem is kevesebb, mint erre a műalkotásra-alkalmas  kedélyállapotom. Bizonyítva, létezik ilyen. Azt is, ez nem emberfölötti megszállottság. Hanem teljesen emberi jelenség.

Author: Fodor Ágnes

A szokásos módja minden első találkozásainknak, szerepléseinknek. Szerzőként, íróként udvarias gesztus, cselekvés és tény. Az Olvasó Közönség és az Irodalmi Rádió alkotói közössége, szerkesztői előtt Fodor Ágnes vagyok, szeretettel és tisztelettel üdvözlök Mindenkit Jász-Nagykun-Szolnok vármegyéből, a Tisza melletti élhető kisvárosból, Martfűről. Olyan kalappal köszönök, amely a sajátom és azt adhatom magamat bemutatva, ami a kosaramban van. Nem alakítva ki rangsort sem, mi elsődleges, másodlagos az utamon. Nem mellőzve a tradícióimat alkotói pályámról sem. Valami régi – valami kölcsön – valami új – valami kék. Ez a felépített terve bemutatkozásomnak. Adhatnék hatáskeltő, extravagáns és rendkívüli jelentőségű kezdést is, de az csak egy pillanatra érdekes. Kosaramból csak hármat-négyet engedek ennek: nyugalmazott irodalom-, és zenetanár, aki tíz éven át mellesleg irodalomelméleti és tudományos esszék írójaként kétszeres Jókai-díjas lett 2018-ban és 2023-ban, és háromszoros különdíjas, aki orgonista is. Leendő Olvasóim többségét nem szeretném ezzel kígyóbűvölni. Írásaimmal akarok jelen lenni továbbra is, csak a színük lett árnyaltabb, eredetibb és egyénibb. Szerepe van ebben a saját egyéni törekvéseimnek, szándékaimnak, a késztető, teremtő képzeletem szabadon engedésének novellistaként, elbeszélőként, regényíróként. Szerepe van ebben a gondviselésnek, mert még nem készültem el önmagam megteremtésével: a martfűi tollforgatóval sem. Praktikusan van szerepe ebben az Irodalmi Rádió „Novellák 2024” pályázatának, inspirációjának, két...