Leküzdeném gátlásaim,
Átugranám,
Mint a gyermek a pocsolyát.
Oly magasan tornyosul az
Az ég felé,
Lentről látom a mosolyát.
Ki tudja már, honnan hoztam,
Ki rakta rám.
Púposodik a hátamon.
Nehéz teher, megroskadok,
Összeesem.
Gyere! Szívesen átadom.
Miért vagyok ily szemérmes?
Ilyen csendes?
Véleményem bennem reked.
Nem szeretek megütközni,
Visszalépek.
Nem mondok igent, se nemet.
Virág lennék. Igen, virág.
Kertnek, parknak,
A ligetnek dísze lennék.
Piros ruhám felölteném.
Méla csendben
Hangtalanul díszelegnék.
Author: Wágner Judit
Wágner Judit vagyok. 57 éves budapesti lakos. Családi állapotom: 33 éve férjnél, 3 már felnőtt fiú gyermek édesanyja. Közgazdasági egyetemet végeztem, de a szakmámban nagyon rövid ideig dolgoztam. A tradicionális családi modellnél maradva, én a gyermekeim mellett itthon maradtam. Ma már, mivel a fiúk kirepültek, a háztartás maradt, és a hobbi. Az egyik a tenisz, melyet, gyerekkorom óta űzök. A sport életem mindennapos része. Szenior versenyeken, csapatbajnokságon veszek részt. Ami a másik kedvenc időtöltésem, és ami miatt valójában önöknek bemutatkozom, az a versírás. Nagyon érdekesen kezdődött. 5-6 évvel ezelőtt egy családi karácsonyozást rendhagyó módon terveztük megrendezni. Úgy, hogy mindenki adjon valamit elő a többiek előtt. Ez lehetett éneklés, hangszeres előadás, színház, mese olvasás. Mindenki kedve szerint választhatott. Én, mivel nem nagyon szeretek szerepelni, a vers írást választottam. A családról írtam rímbe szedve. Hát innentől kezdve, születésnapokra, más családi eseményekre, ballagásra az én ajándékom mindig egy személyes vers volt. Aztán már nem csak alkalmakra írtam, hanem csak úgy. A természetről, évszakokról, érzéseimről. Elkezdtem böngészni az irodalmi pályázatokat. Neki bátorkodtam beküldeni verseket a megadott témákra. Önökre is így találtam rá. Sorakoznak is a könyvek, melyekben verseim megjelentek önöknek hála. Valahogy rákeveredtem a poet.hu oldalra is, ahol már közel kétszáz versemet töltöttem fel...
Egy válasz
„Virág lennék. Igen, virág.
Kertnek, parknak,
A ligetnek dísze lennék.”
Szép gondolatok. Én pedig pacsirta egy virágzó ágon, mely mindenkinek dalol, mely látható, de meg nem fogható, mert nem akar rab madár lenni.
Szeretettel: Rita