Szép, csendes este van.
Lábunk előtt csordogál a hegyi patak:
szemünk láttára fut előttünk az életünk.
Ha mondani akarsz valamint, most mondd –
nem tudjuk, holnap hogyan és mire ébredünk.
Kezedet nem fogom.
Szemem szemed tükrében semmit nem keres.
Egyszerre vagyunk egymásnak őre, s foglya
a gondviselés sátora alatt, hol
idő sincs, csak lelkünk, egymás lelkébe oltva.
Én nem kerestelek.
Belédbotlottam titokzatos utadon.
Jártál esőben, súlyos sötétben, dicsfényben.
Ezer arcodból az egy igaziban
félig láttalak, mégis ismerlek egészen.
Nem is követtelek,
szabadjára engedett, ritka látomás,
mégis feltűntél váratlan, szünes-szüntelen,
s egy ölelésed varázspalástjától
eltűnt a tűzzel játszók keltette félelem.
Remény árnyjátéka,
életem ajtaján ki-bejáró vendég,
ki befejezi a félbehagyott képemet,
ha mondani akarsz valamit, most mondd –
szavad hadd ragyogja be életem, amíg lehet.
Author: Képíró Angéla
Mátészalkán születtem 1978-ban, általános iskolai és gimnáziumi tanulmányaimat szülővárosomban végeztem. A Debreceni Egyetemen szereztem jogi diplomát. Szüleim szerettették meg velem az irodalmat és a zenét. Az írás régóta fontos része az életemnek, így nagy öröm számomra, hogy az Irodalmi Rádiónál publikálásra is kaptam már lehetőséget.
2 Responses
„ha mondani akarsz valamit, most mondd –
szavad hadd ragyogja be életem, amíg lehet.”
Bizony így igaz. Sohasem lehet tudni, hogy lesz-e holnapunk, csak a múlt és a jelen biztos.
Szeretettel olvastam versed.
Rita
Kedves Rita!
Köszönöm szépen a hozzászólást és azt, hogy elolvastad a verset!
Üdvözlettel:
Angéla