Mészöly Ágnes Rókabérc, haláltúra. Egy rendkívüli baráti találkozó története

Mészöly Ágnes: Rókabérc, haláltúra című könyvében a karakterek a mai életünkben megtalálható többféle embertípus modelljét állítják az olvasó elé. Szerepel orvos, ügyvéd, vállalkozó, színházi rendező, informatikus, tanító, iskolaigazgató, gyógytornász, villanyszerelő és más alkalmi munkákból élő, meleg kirúgott tanár, leszokott kábítószeres, háztartásbeli, edző. A modellezett élethelyzetek, a szereplők egymás közti viszonyai is jellegzetes modelljei a mai Magyarországon létező társadalomnak.

A szereplők még a régi rendszerben jártak együtt a gimnáziumba, de már a rendszerváltás után lettek felnőttek. Persze a történetben sok túlzás, dramaturgiai elem vonul fel, ahogy az egy krimihez illik. Azért az szerencsére nem jellemző, hogy egy hosszú hétvége alatt négy haláleset is történjen egy tizennégy fős társaságban. A választott helyszín is ennek megfelelően rejtélyes, nehezen megközelíthető.

Az író által választott történetmesélés különlegessége, hogy nincs egy, vagy néhány kitüntetett elbeszélő, hanem minden szereplő kap egy fejezetet, amelyet ő mond el a saját jellegzetes stílusában. Az író zsenialitása, hogy ebben a formában is sikerült megvalósítania azt, hogy a cselekmény szépen építkezik és fokozatosan egyre többet tudunk meg az egyes szereplőkről. Kiváló az is, ahogy a tettest beszélteti. Azt a fejezetet olvasva a legtöbben nem is gondolnánk róla, annyira ügyesen vannak elrejtve a szövegben az erre vonatkozó utalások.

A szövevényes emberi kapcsolatok értelmezéséhez segítséget is ad az író azzal, hogy a legelején felsorolja a szereplőket, elmondja róluk a legfontosabb tudnivalókat. A könyv végén pedig megadja az események helyszínéül szolgáló vadászház alaprajzát. Kiváló regény született, amelynek izgalmasságán, kimunkáltságán kívül számomra egyik fő erénye az, hogy egyben remek társadalomrajzot is bemutat. Itt, Magyarországon játszódik, magyar szereplőkkel, helyszínnel. Igazi magyar krimi. További erénye számomra az, hogy néhány esetben természettudományos ismeretek is részei a regénynek. Sőt egyik esetben az döntő jelentőségű megállapításhoz is vezet. Néhány szereplő karaktere, amint pár jelenet is kicsit eltúlzott, de ez természetes egy kriminél.

Mintegy a Rókabérc egyes szereplőinek életét folytatja a szerző A megrajzolt gyilkosságok című könyvében, amely szintén lendületes, érdekes olvasmány.

A regény élvezetes olvasásához az alábbi kérdéseket ajánlom az olvasók figyelmébe:

  • Az ország mely részén játszódhat a történet?
  • Hogyan, mivel érkeznek meg a résztvevők a helyszínre? Miért?
  • Mikor játszódik a történet? Hány évvel vannak a szereplők az érettségi után?
  • Milyen sűrűn találkozik a társaság?
  • Hol jártak együtt iskolába?
  • Hogyan lehetne vizualizálni a tizennégy szereplő kapcsolati hálóját? Ki kivel milyen viszonyt ápol a regényben?
  • Milyen családi állapotokban vannak az egyes szereplők? Reálisak ezek az arányok a mai magyar társadalom esetében?
  • Kiért és kik vívnak rendszeresen párharcot? Mi történik velük?
  • Kiről és miért éppen róla nevezték el a túrájukat?
  • Abban a fejezetben, ahol a gyilkos a narrátor, mely elemek azok, amelyek az ő bűnösségére utalnak!
  • Kik azok, akik már korábban meghaltak a társaságból? Hogyan jelennek meg ők a regényben? Mit tudunk meg róluk?
  • Mi utal arra Zozó holtestén, hogy gyilkosság történhetett?
  • Mi utalhat arra, hogy nem is ő volt a célpont?
  • Miért lehetett összetéveszteni Zozót és Tonit? Mi volt ennek az oka?
  • Hogy jönnek rá arra, hogy valóban gyilkosság volt Zozó halála?
  • Miért történik meg a második gyilkosság?
  • Ki volt a célpont és miért?
  • Kivel tévesztette össze a gyilkos a valódi célpontját?
  • Milyen mellékszál jelenik meg a regényben? Hogy kapcsolódik a főszálhoz?
  • Mi az informatikus szerepe a megoldásban?
  • Mely karakterek túlzóak?
  • Miként lehet jellemezni a gyilkos viselkedését az egész összejövetel alatt? Érdemes célzottan összeszedni azokat az elemeket, melyek rá vonatkoznak.
  • Hogyan lehetne folytatni a történetet?

 

Radnóti Katalin
Author: Radnóti Katalin

Budapesten születtem, itt tanultam, kémia-fizika szakos diplomát szereztem, dolgoztam tanárként, lett családom és unokám. Régóta dédelgetett álmom volt, hogy novellákat írjak életem érdekes eseményeinek felhasználásával a sok szakmai jellegű publikáció után. Elterveztem, hogy amint nyugdíjba megyek és lemennek a vállamról a munkából adódó terhek, feladatok, írni fogok. Már évekkel ezelőtt elkezdtem a témák gyűjtését, és amint tehettem, máris elkezdtem az írást. Emellett sokat olvasok szépirodalmat, történelmi regényeket, minegy olvasási lázban égek, hiszen a hosszú munkás évek alatt erre jóval kevesebb időm volt. Tudom, hogy még tanulnom kell a novellaírást. Ezért szívesen olvasom a társszerzők írásait is. Napjaimat családom, nemrég született kisunokám édesíti meg. További fontos tevékenységem még a rendszeres uszodalátogatás, ahol nemcsak a sport a fontos, hanem a közösség is. Mindig van kivel beszélgetni, megosztani az örömöket, bánatokat, reflektálni az aktuális eseményekre. Szakmai honlap: https://rad8012.members.iif.hu/

Megosztás
Megosztás

Egy válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


A mezőn sétálva

A mezőn sétálva (ViLLaneLLE)   Mezítláb sétálok a harmatgyöngyös fűben, Arcomat a szellő kedvesen simogatja, Talpam elmerül a pitypang bársonyos kelyhében.   Felettem a végtelen

Teljes bejegyzés »

Mélyszegénység

Mélyszegénység   A mélyszegénység sötét fogságában Gyötrődnek sokan szerte a világban. Nem vágynak kincsre, mesés palotára, Csak ételre a család asztalára.   Aprópénzt számolnak reszkető

Teljes bejegyzés »

Búcsú nélkül mentél el

Búcsú nélkül mentél el A viharok vad szeszélye, Földi ruhád nem kímélte. Zabolátlan éles karma, Ronggyá tépte, szétszaggatta. Az ifjú hév, mely úgy hajtott, Megfáradva

Teljes bejegyzés »

Örömmel élni

Örömmel élni Édenkert az életem. A kezemben egy alma mosolyra fakad, Megérint egy csoda, a szelíd öröm a lelkemből ki nem apad. Nincs palotám, kincsem,

Teljes bejegyzés »

Fény és árnyék

Éji árnyak karja átölel, Hívásomra csak a szél felel. Hegyeken repkedő félelem Lök szakadékba reményeket. Testem-lelkem meleg szóra vágy, Körbevon kenyérillatú láng, Lobog, áttáncol az

Teljes bejegyzés »

Délibáb

Pcsolinszky Kitty Délibáb   Lángoló kandallónál vacogva, sőt dermedten ülök. Szendergek, hallgatom, szerintük folyton mindent s mindenkit gyűlölök.   A szégyenek mellett éhezve keltem! És

Teljes bejegyzés »