Pocsolya ízű bort iszom,
fölöttem csillagok hada zokog,
s még hidak alatt alhatom,
sajgó sorsom korholom.
Koldusbotra jutok én is,
s ölelem majd körbe a napot,
barátaim hitvány szószegők,
kopjafám is magam hordhatom.
De akasztófák árnyékában,
virág nyílik, árasztja el a kikelet,
haláltusát sóhajt a fagy,
úgy űzi el a telet.
Még emelem a szemem az égre,
s arcomon könnycsepp pereg,
legyek hát mártírja a sorsnak,
hogy bűnöm lett a szeretet.
Author: Vallyon Miklós
1975-ben születtem Szolnokon, Egy kis faluban nőttem fel, majd innen sodort az élet az ország szinte minden irányába. Egy időre külföld is részese volt az életemnek. Jelenleg is Szolnok mellett élek. Az irodalom, az írás, a versek mondhatni mindig körülöttem forogtak. A versek írása igazán a 90-es évek második felében indult nálam, majd valamiért ez a folyamat megszakadt. Az utóbbi években kezdtem újra írni, és írok szinte folyamatosan.
Egy válasz
„Még emelem a szemem az égre,
s arcomon könnycsepp pereg,
legyek hát mártírja a sorsnak,
hogy bűnöm lett a szeretet.”
A szeretet nem bűn, hanem a létező legszebb emberi érzés.
Tetszéssel és szeretettel: Rita