Álmodni Kéne

Álmodni kéne, csak Te meg én

A végtelen vizek tengerén

Ahol nincs más, csak Te vagy velem

A soha el nem múló szerelem.

 

Álmodni kéne csöndesen

Csak a világ zaja fol ne ébresszen,

Hogy a csöndet semmi meg ne zavarja,

Ahol a hallgatásom hallgatásod hallja.

 

Álmodni kéne szépeket

Szivárvánnyal szinezett kék eget,

Ahová kéz a kézben elmegyünk,

De akkor is együtt, ha már nem leszünk.

 

Álmainkba bújni bármikor

Ami az elmúláson is áthatol

Hogy sosem múljanak el álmaink,

Mint örökké tartó vágyaink.

 

Álmodni kéne, csak Te meg Én

A csodák hullámzó tengerén

Nevetést, ölelést, végtelent,

Ugye tudod, hogy most már ez mit jelent.

Berecz Devlin Éva
Author: Berecz Devlin Éva

1960-ban születtem Egerben. Ott végeztem el tanulmányaimat is és 1983-ban az egri tanárképző főiskolán megszereztem a diplomám mint történelem szakos tanár és népművelő. Néhány év múlva a nyíregyházi főiskolán elvégeztem a könyvtár szakot is, majd könyvtárosként dolgoztam azon a főiskolán, ahol a tanári diplomát szereztem meg korábban. 1997-ben az USA-ba kerültem és óvodapedagógusként kezdtem el dolgozni és dolgozom mind a mai napig. Mindig érdekelt az irodalom, szerettem a verseket, Már fiatalon is megpróbálkoztam versírással, de önbizalomhiányból fakadóan ezeket nem osztottam meg senkivel és a szemétkosárban végezték. Az államokba kerülve 2001 után rendszeresen újságcikkeket írtam az amerikai Magyar Népszavába, magyarul. Ezek a kinti magyarok életéről szóltak, de a tragikus szeptember 11-i események után főképpen arról, hogyan éltük meg a történteket, mi amerikai magyarok. Néhány évvel ezelőtt kezdtem meseírással foglalkozni, hiszen kicsi gyermekek között élve és dolgozva, naponta rögtönöztem meséket. Nagyon sok olyan mesekönyv került a kezembe, amik- bár szépen voltak illusztrálva, de unalmasak, semmitmondóak voltak, sok esetben kifejezetten károsnak tartottam őket. Tagadhatatlan, hogy a mai gyermektársadalom már teljesen más, mint az én generációm. Nem az Anderseni meséken nőttek föl, és bár ezeket a klasszikus meséket is életben kell tartani, de ma már az igények teljesen mások. A legnagyobb hiba pedig az,...

0
Megosztás
Megosztás

Egy válasz

  1. „Álmainkba bújni bármikor

    Ami az elmúláson is áthatol” !

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Életem hullámin

Egész életem vad hullámok tengere, Boldogság és rútság vegyes, mély fekhelye. Egyszer fent, egyszer lent, micsoda klisé ez, Mindenesetre engem bizton kivégez.   Gyermekként egy

Teljes bejegyzés »

Szerelem és szeretet

   Szerelem és szeretet   Szeretem a tiszta lelked, lázas szívem érted reszket.   Szeretem az érző szíved, boldog lelkem neked piheg.   Szeretem az

Teljes bejegyzés »

Törött tükörkép

Sokszor megállok a tükör előtt, Az arc, amit látok, gyásszal átszőtt. Rengeteget vett el belőlem ez az élet, Sok, örömteli pillanatnak vetett véget. Látom arcomon

Teljes bejegyzés »

Balatont a Balatonról

Lágyan ring a sétahajó. Siklik lassan, kecsesen. A hullámok hangjától, megnyugszik a szívem.   A Balaton a Balatonról legjobb látni, hallani. Szabadság nő az illatától,

Teljes bejegyzés »

Érzékek világa

  Érzékek világa   A világ hangjait meghallani páratlan gyönyör.   A szépet meglátni a homályban színpompás látvány.   Az élet illata  édes játék a

Teljes bejegyzés »