Egy novella, egy videó.
Ünnepi örömzenét és tréfát láthatsz a történet után.
Húsvétolás a Pilisben
Nagyböjtök idején Gaján Vilmos népművelő, regegyűjtő barátommal kis falvak régi szokásait gyűjtögettük össze a helyi bölcs öregek szavai nyomán. A tisztára meszelt „Pityókázó”, a kis korcsma adott otthont elsőre ezeknek a beszélgetéseknek a dombok közötti településen a Pilisben.
Ott üldögéltek a kézzel gyalult, régi asztalok között a sokat látott, ősz férfiak csizmákba gyűrt, dolgos nadrágjaikban, szürke kockás ingben, báránybekecsben. Itt-ott fejbúbra tolt kalapok segítették a visszaemlékezést.
Ilyenkor egymás szavába vágtak, úgy tolultak fel nyelvükre a máig is fellelhető népszokások, elbújtatott, elfeledett történetek. Azután, – ahogyan az már lenni szokott, – a legidősebbek jutottak szóhoz először. Pipafüstbe burkolódzva, meg-megpihenve egy-egy kortyra, mesélni kezdtek. A többiek pedig csak hallgattak, néha bólongattak, közben sárguló körmű, görbe mutató ujjukkal gyakran megbökték a kalapjukat.
Pajkos emberek voltak ők és még máig is azok. Már csak szóban legénykednek, mégis élően, színesen mondták el, hogy a faluban a lyányok és a fiúk minden ünnepet, – amit csak lehetett – ismerkedéssel, ősrégi hagyományokkal megtisztelve kötöttek össze a locsolkodó vígasságok idején.
A környék falvaiban szinte mindenütt megjelent a faág, a vessző, a víz, a tojás. A fa rügyből fakad, növekszik, kitartó, és érték. A vessző több értelemmel is bír. Kapcsolatot köt, vagy épp büntet. A víz, a keresztelés, a fakadó újjászületés jelképe. A megtisztulásé. Nélkülözhetetlen. A tojás? Az átalakulás, az örök folyamat része, ahol a tárgynak látszó, törékeny formából igazi jövő sarjad. Egy új élet.
Ahogy bevonultunk az öreg kricsmi megfáradt, recsegő székei közé és letelepedtünk a sarokba, néhány kortynyi gondolat után lassacskán előbukkantak a régi emlékek a ráncos arcú emberekből. A sajbózásról esett az első szó.
Olyankor az ifjak, a legények kisebb koszorúkat, karikákat fűztek, faragtak fából, vagy ágakból. Közben a többi férfi tüzet rakott, de jó nagyot, majd amikor visszaparázslott a sok rőzse, a frissen fonott fakarikákat mind beledobálták az izzó melegbe és perc múlva egy hosszú bottal mind kipiszkálták, mielőtt teljesen meggyulladtak volna.
Végül azt a botot a karika ágaiba beledöfték, a füstölgő koszorút kiemelték, a fejük felett villódzóra megpörgették és a várakozó lányok felé hajították, közben a kiszemelt lány nevét hangosan kiáltották a falu népe előtt.
-Így volt az, biza!
Jókat mosolygott a hallgatóság, mi pedig rákérdeztünk: van-e még ilyen történetük?
Egy huncut pillantás, egy korty, egy szippantás és már mondták is.
Hát, a mancsozás! Ezt a lányok és fiúk együtt játszották. Golyókat gyúrtak rőzséből, aszott fűszálból vagy fagolyókat hoztak a fészerből, akinek volt ilyen. Jó magasra feldobták őket és a mancsozó bottal el kellett találni a lehulló kis labdák közepét. Ha így sikerült a botra felszúrni őket, büszkén megmutatták a kiszemelt lyánynak. Akinek valóban tetszett az a lány, a szíves-örömest faragott cifra mancsozó botot odavitte és átadta neki ajándékba.
Mire Vilmos barátomnak és nekem is töltöttek egy helyi kesernyést, már elő is álltak a következő érdekességgel:
Kedvelt esemény volt még a pilikézés! Három kiszemelt lány leguggolt a tér közepén és köztük, köröttük énekelve, vidáman nótázva, táncos léptekkel áthaladt az egész falu népessége. Szép látvány volt az, bizony ám!
Ehhez igen hasonló, táncos játék a szederindázás.
Az összes legény és lány párban haladtakvégig a főutcán, közben egymás kezét fogták gondosan, nehogy elrepüljön a szép menyecske. A legelső pár kezeiben néhány szederindával egyszer csak megállt ott, ahol hirtelen gondolta és a kezükből kaput formázva hagyták, hogy alatta mindannyian áthaladjanak. Közben pedig vidámakat énekeltek.
Ennek a remek mulatságnak a „kapus játék” volt a népszokás párja.
A magasra kinyújtott fiú és lánykezekből nyitott kaput formáztak és alatta énekelve átsétált az egész ünnepibe öltözött csapat és így elvonultak a házak előtti padokon díszes ruhában üldögélő nagyszülők és az idősebb rokonok előtt, majd egyesével hazakísérték a kiszemelt lányokat.
-Ilyen ünnepi játék nálunk is van! – szólalt meg Vilmos barátom váratlanul.
A cickomozás.
Ilyenkor körben állnak az ifjak, hangosan énekelnek, majd a kör közepére pattan egy lány és behív egy fiút maga mellé táncolni. Ez olyan hölgyválasz féle szokás, miközben dalolják a „Cickom-cickom, vagyon-e szép lányod?”…kezdetű éneket.
Bólogattak erre az öregek. Egyikőjük javasolta, hogy menjünk csak át a szomszédos településre bátran! Ott aztán lesz igazi húsvéti látnivaló! Fűzfavesszős, tojásos locsolkodás, meg öröm és viháncolás.
-No, igyanak még egy kupicával, oszt menjenek Isten hírével tovább! – mondták barátságosan.
Még beszélgettünk egy keveset, megköszöntük szépen a testnek és léleknek valókat, majd Vilmossal átmentünk Pilis következő kis falujába, ahol ráleltünk egy kedves és különleges helyi népszokásra.
Vilmos szavakkal érdeklődött, én pedig szorgosan fényképeztem ezt az érdekes eseményt:
A felnőttek kis színesre festett padokon üldögéltek a házaik előtt. Beszélgettek, borozgattak szép, tiszta ruhában, kézzel készített népviseletben és természetesen locsolkodtak is, amikor arra járt valamelyik szépasszony. Amikor már jól fogyott a bor, az öregek is hangulatba jöttek, egyszercsak felkeltek és meglátogatták a falu összes hölgyét egy vidám húsvétolásra. Egy vödörnyi víz, egy fél üveg bor és már meg is volt köszöntve a lány és az ünnep.
A különlegességet ebben a faluban mégis az ifjak között találtuk meg!
A fiúk duplán font fűzfavesszővel a kezükben kergették és játékosan meglegyintették a sokszoknyás, hímzett ruhás lányokat és közben a közeli kút kávája felé terelték őket. Ott már álltak és sorukra vártak a vízzel teli vödrök és az ifjak bizony felkaptak gyorsan egyet-egyet, majd a díszes ruhákban szaladó szépségekre zúdították a tartalmát.
A lányok nevetve futottak a fűben elhelyezett kis kosaraikhoz és a locsolóknak – amúgy illendőségből – kosarukból kivéve egy díszes tojást adtak, mintegy kikosarazva őket.
De aki tetszett nekik! Annak bizony kettőt is adtak! Színesre festettet, szépet!
Azután elvonulhattak a fák alatti padokhoz beszélgetni, hiszen ők már megajándékozták egymást a bizalommal.
Így teltek el a kis falvak lakóival együtt ünnepelt Húsvét napjai 1982-ben, a Pilisben.
https://www.facebook.com/share/r/1PM4CkcUVU/
Author: Bujdosó Miklós Gábor
Bujdosó Miklós Gábor vagyok. A „Tél és Karácsony 2022.” c. pályázatra küldött írásom óta nagy örömömre az Irodalmi Rádió állandó szerzője lehetek. Gyermekkorom óta olvasok, mesélek. Prózákat, verseket írok. Emlékeket kaptam idős emberektől, frisseket gyűjtöttem fiataloktól. Dolgoztam szállodákban, voltam kertész, fotográfus, éttermi vezető, hivatásomként evezős edző. Igaz és kitalált történetekkel igyekszem meglepni az érdeklődőket. Önálló mesekönyvem 2007-ben jelent meg. 2024 Könyvünnepére megszületett a Lírában kapható új novellás kötetem „Szökés a felhők fölé” címmel. Antológiákban is fellelhetőek gondolataim. Írásaimhoz kívánok egy kényelmes fotelt és benne örömteli időtöltést minden kedves Olvasómnak! Bujdosó Miklós Gábor https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/felnottirodalom/regenyek/szokes-a-felhok-fole