Misi most nagyon szomorú. Nagymamájáért aggódik. Lefekvés után és reggel felkeléskor mindig arra gondol, mikor gyógyul már meg a nagyi. Annyira hiányoznak kedves szavai, finom sütije.
Misi nagyon verekedős, szófogadatlan gyerek, s ráadásul az osztály talán legrosszabb tanulója.
Ám a nagymamáját nagyon-nagyon szereti.
Egyik éjjel csodálatos álma volt. Megjelent előtte a fenséges tündérkirály. Misi alig hitt a szemének, mikor meglátta őt. Az a paripa! Az volt ám csak az igazi! A gyönyörű fehér lovon aranyozott kantár és ezüstös nyereg ékeskedett.
– Te vagy az a fiú, akinek beteg a nagymamája?
– Én – rebegte Misi.
– Ugye szeretnéd, hogy meggyógyuljon a nagymamád?
– Nagyon… nagyon…
– Akkor indulj el észak felé! Találkozol majd pár gyerekkel, akikkel rosszul bántál. Itt van ez a kis csokor hóvirág. Amikor valamit kívánsz, csak szakítsd le az egyik szirmát, s kívánságod teljesül.
A világ minden kincse is tied lehet, de csak akkor juthatsz el a gyógyulást adó tóhoz, ha most jó leszel.
Ekkor hipp-hopp eltűnt a délceg tündérkirály. Misi azt hitte, képzelődött, de nem: a hóvirágok a kezében voltak! Még most sem hitt túlságosan az egészben, de azért elindult északnak.
Már vagy három órája vándorolt, amikor egyszer csak Tomit látta maga előtt. Az ő repülős makettjét törte össze. Szegény már készült elfutni előle, amikor Misi utána kiáltott:
– Ne menj el, Tomi! Adok neked egy makettet, ha akarod, százszor jobbat, mint az előző volt.
Azzal leszakította a hóvirág egyik szirmát. S íme, ott volt a makett a kezében!
Tomi meg sem tudott szólalni, annyira meglepődött Misi szavain. De azért elmosolyodott és átvette tőle az új makettet.
Utána az a kislány jött vele szembe, akit úgy lökött el, hogy eltört a jobb keze. Az is ki akarta őt kerülni.
– Julcsi! Ne haragudj rám! Nézd, adok neked egy hóvirágszirmot.
Amint a kislány tétován átvette a szirmot, leesett kezéről a gipsz.
– Nézzétek! Újra erősek a karjaim! – kiáltott fel.
És ez így ment tovább. Az addig haragvó vagy szomorú gyerekek újra barátkoztak Misivel.
A tizenkettedik napon Misi elért egy útelágazáshoz. Az egyik út végén gyönyörű, kacsalábon forgó kastély ékeskedett, mely talán szebb volt a tündérkirály ékes palotájánál is, amelyről órán olvastak.
A másik úton a fák mögött egy tó vize csillogott. „Az lehet az élet vizének a tava” – gondolta Misi. Tőle el nem várható határozottsággal mondott le a csodás palotáról. Elindult a tó felé. Nagyot dobbant a szíve, amikor odaért. Épp a tó partján feküdt egy élettelen kis egérke. Gondolta, kipróbálja rajta a csodaszert. Amikor ráhintett pár csepp vizet a tóból, Misi visszahőkölt a szörnyű látványtól: az egér egyszerűen hamuvá változott! A kisfiú lerogyott a földre és kétségbeesetten elkezdett zokogni.
– Hát hiába volt az az út, amelyet eddig megtettem? Becsaptak volna?
Ekkor meghallotta a tündérkirály hangját:
– Ne sírj, Misi! Ez nem az élet vize. A gyógyulást adó tavat a kastély kertjében rejtettem el. Próbára akartam tenni a szeretetedet. Mivel ilyen jól megálltad a helyed, ha legközelebb eljössz ide a nagymamáddal, a kastély is a tietek lehet.
Ezután Misi merített a tó vizéből egy üveggel és visszament a nagymamájához. Megitatta vele a csodavizet. Ekkor ezt hallotta:
– Misi! Ébredj fel! Hasadra süt a nap! Képzeld, amikor reggel felébredtem, olyan jól éreztem magam, hogy eljöttem hozzád. Azt álmodtam, hogy megitattál valamilyen gyógyító vízzel és jobban lettem – ébresztgette Misit a nagymamája.
– Nahát! Te is ezt álmodtad? – suttogta Misi könnyes szemmel és átölelte a nagymamáját.
Author: Gardynik Katalin
Gardynik Katalin vagyok, az Irodalmi Rádió szerzője. Hatvanban lakom. Hét évig éltem Lengyelországban is. Mielőtt nyugdíjas lettem, angolt és magyart tanítottam egy hatvani általános iskolában. Gyermekkoromban kedvenc időtöltésem az olvasás volt. Emlékszem, három hét alatt hat könyvet is kölcsönöztem a könyvtárból, hogy elolvassam. Régebben nem gondoltam arra, hogy írással foglalkozzam. Mindig nagyon szerettem utazni, mert utazás közben sok érdekes emberrel találkoztam, gyönyörű helyeken jártam és feltöltődött a lelkem. Anyukám többször mondta: egyszer könyvet kellene írnod az élményeidből. Mikor rátaláltam a pályázási lehetőségre, felcsillant a szemem. Végre van motivációm, hogy rendszerezzem történeteimet! Remélem, más is szívesen olvassa.