Mindig is kedveltem a rövid, tömör, ám de bölcs mondásokat. Ilyenek többek között az aforizmák is. Természetesen nem tudok minddel azonosulni, ahogy a közmondásokkal sem, de amelyek tetszenek, azokat szívesen használom.
Fiatal koromban még volt egy olyan könyvem, amelynek az volt a címe, hogy „Aforizmák gyűjteménye”, aztán valaki kölcsön kérte és soha többé nem került hozzám vissza. Most már mindegy is, hiszen az interneten is található ez, az, bár nem mindegy, hogy mi és milyen formában áll a rendelkezésünkre, de most például megfogott Franklin Benjamin bölcselkedése, mely szerint:
„A demokrácia az, amikor két farkas és egy birka szavaz arról, hogy mi legyen a vacsora.
Hárman akkor tudnak titkot tartani, ha közülük már kettő halott.
Figyelni kell a legkisebb pénzkiadásokra is. Egy kis lyuk is elég ugyanis egy hatalmas hajó elsüllyesztéséhez.
Aki kész szabadságát a biztonságért feláldozni, az előbb-utóbb mindkettőt elveszíti.”
A bibliában számtalan olyan ige van, amit első hallásra, olvasatra nehéz vagy talán nem is lehet megemészteni. Ilyen például:
„Vigyázzatok, hogy senki se fizessen a rosszért rosszal, hanem törekedjetek mindenkor a jóra egymás iránt és mindenki iránt. (1Thessz 5,15)”
Emberi természetünk reflexszerűen berzenkedik ez ellen, sokkal inkább tud egyetérteni azzal, hogy „amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten.”
Ugyancsak a biblia gondolatiságából született meg az a mondás, hogy „ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel”, vagyis tegyél jót azzal, aki téged bánt. Ez nekem nagyon sokáig gondot jelentett, sőt, egy időben azt mondtam, hogy ha megdobnak kővel, akkor keresek egy nagyobb követ és azzal dobok vissza.
A magunk igazát nem akarjuk elengedni, ezért vannak háborúk, családon belüli viták, harcok, ellenséges indulatok.
Pedig a szelíd lelkület, a konfliktuskerülő természet nagy áldás tud lenni.
Van, hogy tudatosan törekszem rá, hiszen ösztönösen épp az ellenkezőjét tenném, de ha már nagyra vagyunk azzal, hogy az ember gondolkodó lény, akkor ezt használhatjuk a mindennapokban is. A lexikális tudásba is bele kell tennünk magunkat, időt és fáradtságot nem kímélve. Ugyanez vonatkozik az embertársainkhoz való hozzáállásunkra is. Dolgoznunk kell magunkon, hogy a magasabb rendű, az emberséges énünk kerekedjen felül, az, amire valóban büszkék lehetünk.
Ahhoz, hogy a világ változzon, először nekünk kell megváltoznunk. Ezt mi nyilvánvalóan egy viszonylag szűk körben tehetjük, de ez a kör bővülhet. Aki jót kap, az talán képes lesz azt tovább is adni, ahogy teszi ezt az agresszív hozzáállással is. A rosszat csak a jóval lehet legyőzni. Talán rövidtávon nem tűnik jó befektetésnek, de hosszú távon mindenképp.
Author: Tóth Lászlóné Rita
Nevem: Tóth Lászlóné. Írásaim Tóth Lászlóné Rita néven tettem fel és ezt használom a továbbiakban is. 2009-ben – édesanyám távozása után – űr maradt bennem és ezt az érzést ki kellett írnom magamból. Ezek a gondolatok, versek a gyászról és a hiányról szóltak. Véletlenszerűen találtam rá a Holnap Magazinra, aminek több éven keresztül tagja voltam. A havonta megadott témákra is próbáltak írni, így lassanként prózák is születtek és vidámabb versek is. Írtam többek között mesét, melyből egyet beküldtem a Nagycsaládosok Országos Szövetségének pályázatára, ami bekerült abba a harmincba, ami megjelent a kiadványukban. Egy szatírám az Irodalmi Jelen közölte le. Tagja vagyok az Érdi IRKÁNAK, ahol első alkalommal szintén egy mesém jelent meg. Csatlakoztam a Mesketéhez is, de valójában nem tartom magam meseírónak. A HM tagság megszűnését követően egy ismerősöm a Napvilágot ajánlotta. Annak lettem a tagja, de július elsejével már nem tölthető fel alkotás az oldalra. Három gyerekem, öt unokám és három dédunokám van. Főváros közeli településen – Solymáron – élek.
