Igaz ugyan, hogy levelet szándékoztam írni, de mivel délelőtt ismételten megkértek rá, megírom az önéletrajzomat. Annak idején, amikor megszülettem, az első percekben állítólag egy fia hangot nem adtam ki a torkomon. Lehet, hogy a mostani, szinte végeszakadhatatlan szövegelésem ennek oka – ki akarom pótolni az elmulasztottakat. De most azért megpróbálok rövid lenni.
- II. 28-án születtem, Zomborban, a nagykórház szülészeti osztályának (jelenleg orr-fül-gégészet) második emeletén, folyosó balra, jobbról a harmadik szobában. Akkor még Koluton (Küllőd) laktunk, ez egy kis falu nem messze a határtól. (Már akkor szerettem határvonalban lenni.) Vagy három éves lehettem, amikor beköltöztünk Zomborba.
1966-ban írtak be az elemibe, saját követelésem alapján. (Később néha szidtam magam ezért a sietségért.) Az elemi iskolát nagyobb zökkenő nélkül jártam ki, s így már 1974-ben beiratkoztam a „Veljko Petrović“ (e.: Vëëljko Pëtrovity) gimnáziumba.
Egyébként, 1974 igen jelentős számomra, sok mindent kezdtem el ekkor, mint például nyíltan cigarettázni (mert ekkor csíptek meg a szüleim), inni, a lányokat zavarni, stb. És ekkor lettem a zombori „Petőfi Sándor” KE tagja is, s ekkor kezdtem el kijárni Kupuszina (Bácskertes) faluba, ami sok mindenben befolyásolta későbbi életem.
A Gimiben annak örültem, hogy sikerült kikerülnöm a 9-10 osztállyal járó herce-hurcát. Már nem bántam, hogy egy évvel korábban indultam.
1977-ben Porečon (Poorëcs) sikerült úgy berúgnom, hogy majdnem gyomormosás lett a vége. De hát, tengeren, elszabadulva, és a Hollandok társaságában…
Aztán 1978-ban érettségiztem. Mezőgazdaságira szándékoztam menni, de elkéstem. Így aztán Szabadkára szöktem a katonaság elől, vegyészetre.
1980 vége felé rájöttem, hogy ez így nem lesz jó (nem nekem találták ki a kémiát, no meg, érdekesebb volt lumpolni, mint tanulni), s jelentkeztem a katonaságba.
- I. 6-án bevonultam Kičevora (Kicsëvo), s hosszabb ideig elvesztem a világ szeme elől. Hiába, az a zöld ruha úgy el tudja bújtatni az embert!
- III. 6-án szereltem, és azt hittem, megint enyém a világ. Csalódtam, mert a régi gárda szétesett (micsoda balgaság! majd a fele megházasodott), s magam is valami okos dolog után kellett hogy nézzek.
A mezőgazdasági egyetemet megint elkéstem. A nyáron dolgoztam (nagyon jó hely – üdítő- és alkoholos ital-raktár). Sajnos, csak két hónapig tartott a szép élet.
Aztán szeptemberben találkoztam Pogány Margit tanárnővel, a felső elemiben volt osztályfőnököm, s ő adta meg a végső lökést, hogy megkíséreljem az Akadémián a felvételit. Sikerült.
1984-ben és 1985-ben játszottam a Tanyaszínházban, ami feledhetetlen élményként maradt meg, de erről bővebben majd máskor. Csak annyit, hogy ennek köszönhetően alakult meg Tresnyevácon (Oromhegyes) 1985 szeptemberében a TASZ (amatőr színház) a vezetésemmel, a helyi ifi-szervezet keretein belül. Igaz, hogy tanáraim (Pataki László és Korica Miklós) nem nézik valami jó szemmel ezt a munkámat, de hát, most már így állunk. Egyébként szépen halad.
És most, 1986. Most kellene lediplomálnom. A diplomaelőadás maholnap itt van, várom és félek tőle. Talán jó lenne elhalasztani, vagy ami még jobb, mielőbb lejátszani, magam sem tudom. Az időpont fixelve van. És mi lejátsszuk.
Aztán diplomás színész leszek itt, Szabadkán, a Népszínházban. De erről majd azután…
Author: Arcson Rafael
Kedves olvasó! Már régóta írok, úgy negyven-pár éve. Én is, mint oly sokan, kamaszkoromban kezdtem az írás művelését. Természetesen akkoriban, mint minden kamasznál, elsősorban a versek (főleg szerelmes versek) álltak előtérben. Írtam azonban novellákat is, sokfelé ágazó tematikával, hiszen magam is lelkes olvasó voltam, mégpedig „mindenevő”. Később a színészet felé fordult a pályám, s így különféle színpadi szövegeket is irogattam, eleinte csak a fióknak, később már célzottan színpadra is. Ezek közül több munka színpadra is került. Délvidéki lévén (Vajdaság a Délvidéknek csak szerbiai része, de ide tartozik még Horvát-Baranya és Szlavónia Horvátországban, valamint a Muraköz Szlovéniában), s annak köszönhetően, hogy kiváló irodalom-tanáraim voltak a gimnáziumban, egyre többet írtam mindkét nyelven, értsd: magyarul és szerbhorvátul. Amióta Jugoszlávia szétesett, írásaim három nyelven születnek meg: magyarul, szerbül és horvátul. Műfajként, legalábbis azt hiszem, mindenbe belekóstoltam, az egy pornográf-irodalmat kivéve. Úgy vélem, hogy ez a „műfaj” nem való irodalmi munkához. Tehát írok mindenfélét, reális, mindennapi dolgokról, lírai hangvételű munkákat, humorosat, színjátékot, tudományos-fantasztikus novellát, stb., stb. Különben, mindenki, aki érdeklődik és beleolvas az írásaimba, amúgy is megtapasztalja. Szeretettel üdvözlök hát mindenkit, aki ide látogat egy kis olvasnivalóért. Szívből kívánok kellemes, felüdítő olvasást.