A beképzelt kakas (mese)

Volt egyszer egy farm, ami ugyanolyan volt, mint minden más farm a világon. Hatalmas zöld mező, ahol békésen legelésztek az állatok. Gazdagon termő gyümölcsös, amit aranylóan hullámzó gabonaföld ölelt körül. Egy gyönyörű nyári napon éppen a gyümölcsfáit gondozta, miközben – mint mindig – az állatok is tették a dolgukat. A tehén és a kecskék legelésztek, vagy csöndesen kérődztek a fűben, a ló az istállóban hűsölt, a bárányok pedig az árnyékba húzódva heverésztek. A malac- és a csirkeól már jóval hangosabb volt. A kismalacok visítva kergetőztek egymással, a tyúkoknak pedig be nem állt a csőrük még kapirgálás közben sem. A kakas unottan nézte mindezt a szemétdomb tetejéről. Semmiben nem különbözött ez a nap a többitől mindaddig, amig a kakas hirtelen meg nem zavarta ezt az idilli békességet. Csak látszólag unatkozott, valójában nagyon is törte a fejét valamin.

-Mindig is tudtam, hogy én vagyok a legfontosabb állat a farmon. Itt az ideje, hogy ezt az összes többi állat tudomására hozzam. – Gondolta magában.

Nem is várt tovább, egy hatalmasat kukorékolt, jóval hangosabbat, mint hajnalban szokott a

napfelkelténél. A macska, aki a közelben lustán elnyújtózva aludt, ijedtében felugrott és tágra nyílt szemekkel bámult a kakasra.

– Hogy lehet ilyen hamar reggel, hiszen még nem is volt este? – Csodálkozott a cirmos.

– Nincs még reggel, te ostoba! – korholta a kakas. – Fontos mondanivalóm van. Beszélni akarok minden állattal a farmon! Hívd ide őket a szemétdomb köré!

A macska így is tett, bár nem örült neki, hogy a délutáni sziesztáját ilyen hirtelen megzavarták. A többi állat sem értette a dolgot, de már csak kíváncsiságból sem mondtak nemet. Nem sok időbe tellett és a farm összes lakója a szemétdomb körül ácsorgott.

– Csak nem tüzet látsz onnan a magasból, Kakas?! – kérdezte egyikőjük.

– Megnyugodhattok, nincs semmi veszély, viszont elhatároztam, hogy bejelentek valamit.

Az állatok csodálkozva néztek egymásra.

– Talán a farmerral történt valami?

– Nincs semmi baja. Nekünk viszont el kell döntenünk, hogy ki a legfontosabb állat ezen a farmon.

Én, a kakas, úgy gondolom, engem illet meg ez a szerep.

– Neeeeem inkább a farmert? – Bégetett meglepetten a birka.

– A farmert?! – Csattant föl a kakas. – Ő a legkevésbé fontos.

– Beeee tudnád ezt bizonyítani? – Akadékoskodott ismét a birka, egy kicsit kételkedő hangnemben.

– Mi sem egyszerűbb ennél. Én keltem föl a farmert reggel a kukorékolásommal, és persze az összes állatot is. Ha én nem lennék, akkor a farmer elaludna, és nem etetne meg benneteket időben. Ti, az állatok is elaludnátok, tehát nem lenne sem tej, sem tojás, se semmi más. Mit vinne a farmer eladni a piacra? Soroljam még? Ha én nem lennék, akkor ez a farm se lenne. Ha nem adtok nekem igazat, akkor felmondok, nem végzem többé a munkám.

A nyomaték kedvéért a végén is kukorékolt egy jó nagyot.

Az állatok csodálkozva egymásra néztek. Van benne valami igazság,-gondolták- de hirtelen elnyihogta magát a ló:

– Nyiiiiiiihaha! Nyiiiiilvánvalóan van valami abban, amit mondasz kakas, de senki ne feledkezzen meg rólam. Ha én nem lennék, a farmer nem tudná fölszántani földet, mert senki nem húzná az ekéjét. Akkor pedig nem lenne sem búza, sem más termény. Ugyan mivel etetne meg benneteket?! Ki húzná el a szekerét a piacra a sok zöldséggel, gyümölccsel, tojással és friss tejjel? Hiába van mindez, ha nem tudja eladni. Nélkülem ez a farm nem lenne sehol. Ha nem hisztek nekem, akkor felmondok, és én sem végzem a munkám. Megtudjátok majd, hogy ki voltam én!

A kakasnak igencsak nem tetszett a ló magabiztossága, és nemtetszését kifejezve idegesen föl-alá kezdett járkálni a szemétdombon. Már épp próbált volna megszólalni, amikor indulatos ugatást hallott alulról. A kutya nyomakodott előre az állatok lába között.

– Álljunk meg egy ugatásra! – És egy éleset vakkantott. – Én vagyok a farm rendőre, nekem köszönhetitek a biztonságotokat. Ugyan ki védene meg benneteket a mindig éhes farkas és a ravaszdi róka fogaitól?! Kerítés nélkül is összetarom a nyájat, egyet sem engedek elkóborolni. Nélkülem már szétkószáltatok volna és az ordas tépett volna szét benneteket. Ha nem ismeritek el, hogy én vagyok a legfontosabb, akkor felmondok és nem végzem többé a munkám!

Egyre feszültebbé vált a légkör. Morgás, zsörtölődés hallatszott minden irányból, és az egymásnak ellentmondó megjegyzések, úgy mint: „Ez is igaz!” „Nem úgy van az!”

– Búúúútaság minden, amit eddig mondtatok – bőgött a tehén hátulról. – A legfontosabb dolog a világon a tej. Azzal táplálja a farmer a gyermekét, abból készül a sajt, tejföl és a túró. Ezt viszi minden nap a piacra eladni. Ha ez nem lenne, a lónak sem lenne mit fuvaroznia. Jó pénzt kap érte, amiből vetőmagot vesz, azt elülteti, és ami abból lesz, azzal etet minket. Nem vonhatja senki kétségbe, a tehén nélkül nincs farm. Ha mégis kételkedne valaki, ám tegye, de akkor nem adok többé tejet, és tönkremegy a farm.

A kakas feje úgy bevörösödött a méregtől, hogy a taraja is sápadtnak tűnt mellette. Nem volt felkészülve ekkora ellenkezésre. Kereste a szavakat, de egy értelmes szót se tudott elkottyantani.

Eközben a tyúkok összefogtak és előre törtek, kihasználva a kakas bénultságát. Egymás szavába vágva kezdték károgni a magukét.

– Kotkodács! Nem hallgatunk és tűrjük tovább az elnyomást! Még hogy a tej a legfontosabb táplálék?! A tojás a legfontosabb! Abból készíti a farmer a mindennapi reggelijét. Piacra viszi minden nap, hogy senki se éhezzen.  Aztán tojásból lesznek a kiscsibék, akik majd felnőve újra tojást tojnak. Tyúkok nélkül nincs farm, nincs semmi. Majd megtudjátok, ha nem adunk többé tojást!

A levegő forrósodni kezdett, ahogy az állatok egymás arcába bőgtek, nyerítettek vagy mekegtek. Most már senki sem fogadta el a másik véleményét. A korábban békésen egymás mellett élő állatok úgy néztek egymásra, mintha örökké ellenségek lettek volna. Egymás patáira, csülkeire, farkaira léptek, és vérben forgott a szemük. Ekkor hallották meg a macska éles, szokatlanul hangos nyávogását.

– Miauuuu! Mindenki hallgasson el! Tej ide, tojás oda, bár kicsi vagyok, de annál fontosabb. Ha én nem lennék, az egerek és pockok mind felfalnák a gabonát. Nem lenne a farmernek mit eladni, és mivel etetni mindannyiótokat. Akkor pedig nem lenne sem tej, sem tojás. Ha én nem vagyok itt, akkor nincs farm sem. Ne akarjátok hát, hogy felmondjak, helyette ismerjétek el, én, a macska vagyok a legfontosabb!

A kakas már majd lefordult a szemétdomb tetejéről. Sohasem gondolta volna, hogy ekkora

ellenkezésbe ütközik, pedig még nem volt vége a vitának. Indulatos bégetést hallott a közelben.

– Beeeee akarom bizonyítani, hogy én vagyok a legfontosabb állat. – bégetett a birka – Ne feledkezzetek meg arról, hogy mit adok én a világnak. Az én gyapjúmból készül a farmer ruhája, és mindenki másé. Halálra fagyott volna, és rég kihalt volna az emberiség, ha én nem lennék. Így nem csak a farmon, hanem az egész világon én vagyok a…

Már nem tudta befejezni a mondókáját a birka. Az összes állat egyszerre bolydult fel. Olyan látványt nyújtott a farm, mint egy felingerelt, óriási méhkas. Vad nyihogásba, mekegésbe, ugatásba, gágogásba, röfögésbe és mindenféle más lármába kezdtek az állatok. Rúgni kezdték a port, és egymás patáit, csülkeit taposták, füleket haraptak, farkat húztak. Olyan vadul lökdösték, bökdösték egymást, hogy csak úgy szállt a szőrrel és tollal elkevert por a levegőbe. Erre a hangos csetepatéra és a porfelhőre figyelt föl a gyümölcsösben dolgozó farmer. Leugrott a körtefáról, és kezét-lábát nyakába kapva rohant a mezőre, hogy kiderítse, mi is történik Amikor a mezőre ért, elszörnyedt a látványtól. Nagyot csattintott az ostorával, és felkiáltott:

– Csönd legyen, de azonnal! Mi folyik itt? Életemben nem láttam még ekkora csetepatét!

Az összes állat, mintha villámcsapás érte volna őket, megtorpant és elnémult. Egy nyikkanás nem sok, annyit sem lehetett hallani, csak a porfelhő kavargott még mindig a levegőben. A kakas törte meg a kínos csöndet.

– Csak egy kis vitánk volt arról, hogy ki a legfontosabb állat a farmon. – Mondta meghunyászkodva, de a hangja már nem volt olyan gőgös mint korábban.

– A kakas azt hiszi, hogy ő a legfontosabb. – nyihogott a ló.

– A ló meg azt hiszi, hogy ő az! – vakkantotta a kutya.

Erre minden állat egyszerre újra rázendített: „Ez meg azt hiszi, hogy ő, az meg azt hiszi, hogy …” És csak mondták, hápogták, bégették, nyávogták, mekegték, röfögték, bőgték újra mind egyszerre.

Már majdnem újra egymásnak estek, amikor a farmer egy hatalmasat dobbantott.

– Elég! Ami sok az sok! Eddig békességben éltetek egymással, és azt akarom, hogy ezután is így legyen! Nincs olyan, hogy legfontosabb állat! Mindnyájan egyformán fontosak vagytok!  Még én, a farmer sem érek semmit nélkületek, de ti sem nélkülem. Mindenki tesz vagy ad valamit, amit a másik nem tud, és amire szükségünk van. Menjetek vissza a dolgotokra, és tiszteljétek egymást! Ne azzal foglalkozzatok, hogy ki, hanem azzal, hogy mi a legfontosabb dolog a világon! Ez pedig az, hogy becsülettel végezzétek a munkátokat. A tehén minél több tejet adjon, a tyúk meg tojást, a birka gyapjút. A kutya védje a farmot, a macska tartsa távol a rágcsálókat, és a ló húzza el a szekeremet a piacra, onnan meg vissza, megrakodva azzal, ami kell. A kakas pedig sose aludjon el hajnalban. Mindegyikünk szegényebb lenne a másik nélkül.

Újra egymásra néztek az állatok, és helyeslően bólogattak. Már nem volt a szemükben gyűlölet és harag. Csak a kakas érezte zavarban magát, de annyira, hogy majd lefolyt a szemétdombról szégyenében.  Nem is állt már a taraja olyan peckesen, mint korábban. Először a tehén fordult meg kérődzésbe kezdve, és lassú léptekkel a legelő felé vette az útját. Aztán a ló is úgy döntött, hogy visszakullog az istállóba, és folytatja sziesztáját. Szépen lassan minden állat visszatért a helyére, és mintha mi sem történt volna, az élet is visszatért a régi kerékvágásba a farmon. A farmer is megfordult, és a gyümölcsös felé vette az útját, elvégre még nem szállt le a nap. Le kell szedni a termést, hiszen másnap vinnie kell a piacra. Aztán majd gabonát vesz, hogy meg lehessen etetni az állatokat! Mert kell a táplálék, hogy a tyúk tojást tojjon, a tehén tejet adjon …és a tennivalók sohasem érnek véget, csak az én mesém.