Csodás, szép álom

Egy mesebeli házikó kertje orgonával volt kerítve. Volt ott kék, lila és fehér, illata a legdrágább parfümmel is felért. Nemes-, bazsa-, és labdarózsa vetélkedett, melyikük a szebb, az értékesebb. A kerti pipacs is beszállt a versenybe, aki az udvar melletti kiskertet egész nyáron át díszítette. A tulipán kitárta szirmait a napnak, melyek estére szégyenlősen bezárkóztak. Hiába bújt el az ibolya és a gyöngyvirág, mert a lágy szellő elárulta az illatát. Őszirózsák tarkasága hívta fel a figyelmet magára. A liliomok pedig nem mehettek be a házba, így a kertecskében álltak egymásra vigyázva, az illat meg csak szállt-szállt messzire, talán egészen fel a magas egekbe.

Ámde a nagy kertben volt csak az igazi csoda, ott virágzott a sok-sok gyümölcsfa: cseresznye, meggy, körte, alma, szilva, ringló, dió és hozzájuk hasonló.

A bokrok is jól megfértek. A málna íze a szájat megédesítette. A ribiszke fürtökben kínálta magát, de nem búsult az egres se, beérve fenséges volt őkelme. A naspolya szerette, ha a dér játékból megcsipkedte, csak azután érett be.

Az utca végén friss patak folyt, melyben nyaranta sok kisgyermek pancsolt.

Ilyen álomszép helyre érkezett meg egy szép napon a kicsi királykisasszony. Édesapja, a király, olyan erős volt, mint egy paci, akinek jó volt a nyakában lovagolni. Keze alatt égett a munka. Minden fát át tudott varázsolni. Addig fúrta és faragta, ütötte és vágta, míg ki nem kerekedett belőle egy bölcső, hinta, hordó, kád, vagy aminek éppen akarta.

A királyné a legjobb édesanya volt a világon. Soha, de soha nem hagyta magára a királykisasszonyt, egész életében biztatta, bátorította, segítette, kényeztette az életénél is jobban szerette. Ő maga szerény volt, kevéssel is beérte, mégis mindig meglátta, hogy mire van a másiknak szüksége. Rossz szava nem volt soha, nem volt senki sem számára mostoha. Bölcsebb volt a napkeleti bölcseknél. Szavai a királylány szívében vannak elrejtve, onnan veszi elő, mikor szüksége van tanácsra, segítségre.

Author: Tóth Lászlóné Rita

Nevem: Tóth Lászlóné. Írásaim Tóth Lászlóné Rita néven tettem fel és ezt használom a továbbiakban is. 2009-ben – édesanyám távozása után – űr maradt bennem és ezt az érzést ki kellett írnom magamból. Ezek a gondolatok, versek a gyászról és a hiányról szóltak. Véletlenszerűen találtam rá a Holnap Magazinra, aminek több éven keresztül tagja voltam. A havonta megadott témákra is próbáltak írni, így lassanként prózák is születtek és vidámabb versek is. Írtam többek között mesét, melyből egyet beküldtem a Nagycsaládosok Országos Szövetségének pályázatára, ami bekerült abba a harmincba, ami megjelent a kiadványukban. Egy szatírám az Irodalmi Jelen közölte le. Tagja vagyok az Érdi IRKÁNAK, ahol első alkalommal szintén egy mesém jelent meg. Csatlakoztam a Mesketéhez is, de valójában nem tartom magam meseírónak. A HM tagság megszűnését követően egy ismerősöm a Napvilágot ajánlotta. Annak lettem a tagja, de július elsejével már nem tölthető fel alkotás az oldalra. Három gyerekem, öt unokám és három dédunokám van. Főváros közeli településen – Solymáron – élek.