A megfaradt tehén ( mese)

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy farm, ami semmiben nem különbözött más farmoktól a világban. Békésen éltek együtt az állatok, végezték a dolgukat annak rendje és módja szerint minden áldott nap. A farmer elégedett volt, igy panaszra semmi oka nem lehetett. A termőföld gazdag termést adott, az állatok pedig elegendő élelemmel, gyapjúval, minden szükséges jóval ellátták a gazdájukat. Egy napon azonban olyasvalami történt, ami felforgatta az egész farmot. Minden a tehénnel kezdődött.

A tehén már nem volt túl fiatal. Azon a bizonyos napon épp az istállóban kérődzött, így volt ideje elmerülni gondolataiban. Egyedül a körülötte pimasz módon röpködő szemtelen legyek zavarták, akik még a tehén sűrű farokcsapásai ellenére sem tágítottak.

-Hej, de régóta is szolgálom a farmot! Bizony-bizony, már én magam sem tudnám megmondani, hány borjút adtam a világnak és mennyi tejet a farmernak. Az igazat megvallva, eléggé bele is fáradtam. Igazán szeretnék már valami mást is csinálni. Azt is szeretném, ha megtanulná a többi állat, milyen nehéz is az én munkám. Akkor bizony jobban értékelnének engem, a tehenet. Mi lenne, ha rávenném az első utamba eső állatot, hogy szerepet cseréljünk. Én is mást tudnék végre csinálni és az is megtudná, hogy milyen tehénnek lenni.

Önmagát meggyőzve a tehén föltápászkodott és kifelé indult az istállóból. A legyek is követték, igy a jóöreg tehén nem tudott megszabadulni vérszívóitól, bár most ezzel törődött legkevésbé. Ballagott  lefelé a poros úton, mindaddig amig el nem érte az első akólt, ami nem más volt, mint a bárányé.

-Jónapot bárány! Beengedsz engem, a tehenet?

-Beeeléphetsz tehén,de le kell hajtanod a fejed az én otthonomban, neked nem lesz olyan tágas.

A tehén lehajtott fővel belépett, és valóban kissé kényelmetlenül érezte magát a neki meglehetősen alacsony ólban.

-Mi szél hozott ide tehén? – Kérdezte a bárány csodálkozva, ugyanis sohasem látogatta még meg a tehén. Mindezidáig a farmeren kívül más teremtés még nem lépett be az óljába.

-Cserélni szeretnék veled, bárány. Unom már a sok fejést, elegem van abból, hogy tejet adjak. Mi lenne, ha átvállalnád az én munkám, én meg a tiédet.

Elcsodálkozott a bárány és egy kis gondolkodásnyi idő után megszólalt:

-Tudsz-e bégetni, tehén?

-Mi sem egyszerűbb annál. – Mondta a tehén magabiztosan, mintha csak annyiból állna a bárányság. Kinyögött egy bégetést, amit inkább múgatásnak lehetett volna mondani.

-Eeeelmegy-eeelmegy – bégette vissza a bárány – bár azért még gyakorolnod kell. Tudsz-e viszont gyapjút adni? Mert bizony ahogy elnézem, több légy borítja az irhád, mint szőr.

– Majd csak megoldom azt is. Ha tejet tudok adni, akkor a gyapjú ehhez képest semmiség. -És ezzel lefeküdt a szénával borított padlóra, ahol még a bárány helye ki sem hűlt.

Az igazság az, hogy a báránynak sem volt ellenére a csere. Ő is kezdte már unni a folytonos birkanyírást. Csöppet sem bánta, hogy egy kicsit mást csinálhat.

-Legalább meg tudja a tehén, milyen nehéz is az én munkám. -Gondolta magában- Ha ő meg tudja csinálni az én munkám, akkor én is képes vagyok bárki bőrébe bújni.

Igy a bárány is elindult, de nem arra, ahonnan a tehén érkezett. Addig ment, amig el nem érte az első ólat, ez azonban alacsonyabb volt még az övénél is. Benézett az ablakon, ahol egy tollas jószágot látott.

-Nicsak! Ez ugyan nem a tehén istállója, na de mindegy. Bárkivel cserélek, mert csak könnyebb lehet a dolgom.

Megszólította a tyúkot.

-Jó napot! Bizonyára te vagy a tyúk.

-Az volnék, te meg a birka, ha nem tévedek. Mi járatban vagy errefelé?

-Birka csak voltam, de elegem lett belőle. Úgy gondoltam, ezentúl mást csinálok. Mi lenne, ha mától én lennék a tyúk.

Meglepetten billegette a fejét a tyúk. Első pillanatban nem is tudta mit válaszoljon, hiszen derült égből villámcsapásként érte a dolog.

-Koooomolyan gondolod a dolgot? -Kotkodácsolta el magát nagy nehezen. – Na de tudsz-e kotkodácsolni? -Aggályoskodott tovább a tyúk.

-Misem könnyebb annál! – Kierőszakolt magából egy kotkodácsot, ami ugyan nem kis kívánni valót hagyott maga után, de a birka elégedett arcot vágott hozzá.

-Na és a tojás? Tudsz- e tojást tojni? -Kötekedően jegyezte meg a tyúk.

-Azt még nem próbáltam és gondolom időbe is telik, de ha gyapjút tudok növeszteni, akkor azt is meg tudom tanulni.

Ezzel kezdett is mélyebbre nyomulni a tyúkólban, fokozatosan kiszorítva a tyúkot. Sok hely nem volt, de a cél érdekében elviselte. A tyúknak sok választása már nem maradt, de úgy gondolta, neki sem tenne rosszat egy kis változatosság. Elvégre már igen régóta tyúk. Ahogy kipottyant a tyúkólból, meg is győzte magát:

-Nem is rossz ötlet, úgyis belefáradtam már a  tojásba. Attól minden csak könnyebb lehet. Ezzel elindult, és addig ment, mendegélt, amíg meglátott egy nagyobb istállót. Be is röppent, már amennyire egy kövér tyúk repülni tud. Ahogy meglátta a lovat, egy kicsit elbizonytalanodott, de a bátorságát összeszedve kinyögött egy üdvözlést.

-Szépjónapot Ló!

-Neeeeked is Tyúkanyó. Mi szél hozott itt nálam?

-Tyúk voltam még néhány perce, de elegem lett belőle. Minden vágyam, hogy ezentúl más legyek. Mi lenne, ha átvenném a szakmád, és én lennék a ló.

-Neeeem mondod komolyan! -nyihogta elcsodálkozva a ló- Bizonyára még nyeríteni sem tudsz.

-Már hogyne tudnék! -Csattant fel a tyúk – és hatalmas lélegzetet véve megpróbált kierőszakolni magából egy nyerítést. A ló arcáról azonnal leolvasható volt a kételkedés, de tovább kérdezősködött.

-Na és elég erős vagy e az ekét húzni, ha szántja a farmer a földet? Vagy a jól megrakott szekerét amikor a piacra megy?

Mégjobban kikerekedett a tyúk amúgy is kerek szeme, de föltalálta magát.

– Szárnyait szélesre tárva izmait kezdte mutogatni és hozzá is tette:

-Kicsi a bors, de erős. Ha naponta tudok tojást tojni akkor azt is meg tudom csinálni.

A ló nem tűnt túlságosan meggyőzöttnek, de neki is tetszett a gondolat, hogy végre valami mást csináljon. Sörényét oldalra csapva kigaloppozott az istállóból, de azért még annyit odaszólt a tyúknak:

-Sok szerencsét Tyúkanyó, és mielőbb kezdj el edzeni! -Magának is hozzátette:

-Minden csak könnyebb lehet, mint az én munkám. Bármi más legyen is az, meg tudom csinálni.

Ezzel elindult az ösvényen a következő ól irányába, az pedig nem más volt, mint a tehéné. A tehén, mint tudjuk, már javában azon erőlködött, hogy a juh akólban gyapjút növesszen, sajnos nem sok sikerrel, igy a tehénistálló üresen tátongott.

-Hol vagy tehén? -Kérdezte a ló meglepetten, de nem várt sokáig válaszra. -Jobb is, hogy nem vagy itt, mert bizony ezentúl én lakom ebben az istállóban. Ha el tudom húzni a szekeret és az ekét, akkor tejet is tudok adni. Minden könnyebb az én munkámnál!

Ezzel leheveredett és kérődzni kezdett, mint a tehén.

A többi állat is hírét vette a dolognak és helyet, szerepet is cseréltek. A kutya a macskával, a disznó a kacsával, a pulyka a kecskével…

Ekkor jött el az ideje, hogy a farmer elinduljon szokásos esti körútjára. Meg kellett fejni a tehenet, begyűjteni a tojást, megnyírni a bárányt stb. Fogalma sem volt azonban, hogy mekkora meglepetésben lesz része. Belépve a tehén-istállóba, még a tejesvödröt is elejtette megrökönyödésében, szerencsére a vödör üres volt. (sajnos az is maradt aznap)

-Mit keresel itt, te ló?

-Neeeem ló vagyok, hanem a tehén -Jelentette ki nyomatékosan a ló, és kierőltetett egy bőgést, amin az igazi tehén egész biztosan elnevette volna magát.

-Még hogy te lennél a tehén?! Bizonyára romlott zabot ettél és elment az eszed, vagy bizonyitsd be, és adj tejet!

Felállt a ló és úgy erőlködött, hogy még nyögött is közben, de bizony tőgye nem lévén egy csöpp tej nem sok, annyit sem tudott kipréselni magából.

-Jobban teszed, ha visszakullogsz a saját óladba, és gyűjtöd az erőd a holnapi szántáshoz! Az a te dolgod, ott van rád szükségem.

A ló szégyenkezve belátta kudarcát és lógó fejjel a saját istállőja felé vette az irányt. A farmer pedig a tyúkól felé vette az irányt, hogy az aznapi tojásokat összegyüjtse. Már messziről észrevette azonban, hogy valami nincs rendben, a tyúkól ugyanis recsegve-ropogva jobbra-balra ingott. Ahogy kinyitotta az ól ajtaját, rögvest kibukott egy patás láb.

Ahogy jobban megvizsgálta a dolgot, mindjárt látta, hogy ez bizony nem a tyúk, hanem a bárány. Dörgedelmes hangon meg is szólitotta:

-Mit keresel itt te bárány? Még levegőt sem kapsz rendesen ebben a kicsi ólban. Már te vagy a második, aki a mai napon megbolondult.

-Nem bárány vagyok, hanem a tyúk, és azon fáradozom, hogy megtojjam az első tojást.

-Az első tojást? Na arra én roppant kíváncsi vagyok. – Jegyezte meg a farmer cinikusan.

-Meeeglesz hamarosan, csak türelem. -Bégette a bárány, de bizony a legnagyobb igyekezete ellenére sem történt semmi. Kihúzta a farmer a bárányt az ólból és jól lekorholta:

-Egyik patád itt, a másik ott és máris a saját óladban akarlak látni, hogy mielőbb megnyírhassalak.

El is kullogott a bárány, és még örült is, hogy kiszabadult a szűk csirkeólból.

Fejét rázva ballagott tovább a farmer, amikor meglátta a tehén hatsófelét kikandikálni a juh akóljából. Nem akart hinni a saját szemének.

-Mit keresel te itt, tehén?  Nincs jobb dolgod, mint más óljában kíváncsiskodni?

-Nem tehén vagyok én, hanem a bárány és javában növesztem a gyapjúm.

-Még hogy a gyapjút?  Több légy borítja a tested mint szőr, azon bizony nincs mit levágni. Na de tudsz-e bégetni, ha már báránynak vallod magad?

A tehén kipréselt magából valamiféle semmihez sem hasonlítható hangot, amin úgy elnevette magát a farmer, hogy még a könnyei is kicsordultak a szeméből.

-No, menj csak vissza az óladba és maradj meg tehénnek, mert ahhoz jobban értesz.

Ezzel megpaskolta a tehén hátsófelét és az ólja felé hajtotta. Közben elhaladt  a ló istállója mellett is és a farmer meg akart győződni, hogy a lova hazatalált. A ló azonban ki tudja merre kóricált még csalódottságában. Helyette a tyúkot látta meg az istállóban, ahogy fekvőtámaszokkal próbálkozott izmosabbá válni. Nem sok haja volt már a farmernak öregségére, de ami volt, az mind az égnek meredt a megdöbbenéstől.

-Mit csinálsz itt te tyúk, talán megkótyagosodtál?

-Nem vagyok én tyúk többé, hanem ló és erőt kell gyüjtenem hogy elhúzzam a szekeret és az ekét.

A farmer fölkapva a tyúkot és az istálló mellett lévő szekér elé tette.

-Itt a szekér, ha megmozdítod, elhiszem, hogy te vagy a ló, bár tollas lovat még sohasem láttam. Ha a világ végezetéig edzel se leszel olyan erős, hogy elhúzd a szekerem! – Kiáltott fel a farmer.

A tyúk már csak hősiességből is megpróbált rántani egyet a szekéren, de bizony esélye sem volt, igy visszasompolygott a tyúkólba. A farmer kálváriája azonban még nem ért véget. Amikor meglátta, hogy a macska a kutyaólban szundít és a kutya egy egeret üldöz sikertelenül, a malacólból hápogás hallatszik ki, a malac pedig a közeli tavacskában próbál úszni. Elkeseredettségében elkiáltotta magát.

-Hát mindenki megbolondult ezen a farmon?

Kalapját a földhöz csapva folytatta a rendteremtést, ami bizony késő estig eltartott. Másnap viszont már minden állat ott várta őt, ahol lenniük kellett. Eszük ágába sem volt mássá válni. Örökre megtanulták, hogy mindenki abban a legjobb, aminek született. Sőt, olyan önbizalmuk lett, hogy ezentúl még jobban dolgoztak. A tehén még több tejet adott, a tyúk még több tojást, a juh még több gyapjút, a ló pedig fürgébben húzta a szekeret mint valaha. A farmer pedig sosem felejtette megsimogatni állatait mielőtt elhagyta az ólakat és minden nap végén elégedetten pödörte meg a bajszát.