A nyári virág bánata

Ösz elején még tarkán virít

a nyári virág,

de már előre látja keserű sorsát:

Készül a halálra, készül az elmúlásra.

Keserű könnyeket ejtve mond búcsút e világnak.

Nem éri meg a hideg telet

Nem ismeri meg a fagyot, s

Testvérét a hideg északi szelet.

Nem látja az elsőként frissen hullott havat,

S ezért most borús a kedve,

Eljövendő sorsa aggasztja.

Ahelyett, hogy dalra fakadna,

Szája szigorúan néma marad.

Nem tudja milyen a hóborította

 virágtalan csupasz táj.

Ha megadatnék neki, hogy láthassa,

Csak kerek szemeket meresztve bámulná.

Te kedves kis  nyári virág,

Emiatt azért sorsod nehogy bánd!

Eljő majd egyszer

egy más,

egy szebb,

egy jobb,

világ,

amikor télen te is viríthatsz,

Örvendezhetsz az új világnak, s,

Te leszel majd az új világnak

Új virága,

a hó virága.

———

Author: Izsó Antal

Mondhatnád túl késő. Meglehet, felelném, de talán mégsem késtem le mindenről. Igaz nem tartozom azon szerencsések közé, akiket a múzsa már ifjúkorban megérintett. Maradt tán mégis egy reménysugár számomra is. Életem folytonos keresésből állt eddig, de keveset találtam. Az út végén, nyugdíjasként a pihenés várna rám, ehelyett most próbálom lázas igyekezettel behozni mindazt, amit elmulasztottam. Egy belső erő írásra késztet. Sötét szobámban ülve, magányosan töltött csöndes éjszakai órák alatt, olvasólámpám sugara fényében újabb és újabb történetek születnek… Izsó Antal.