A nyári virág bánata

Ösz elején még tarkán virít

a nyári virág,

de már előre látja keserű sorsát:

Készül a halálra, készül az elmúlásra.

Keserű könnyeket ejtve mond búcsút e világnak.

Nem éri meg a hideg telet

Nem ismeri meg a fagyot, s

Testvérét a hideg északi szelet.

Nem látja az elsőként frissen hullott havat,

S ezért most borús a kedve,

Eljövendő sorsa aggasztja.

Ahelyett, hogy dalra fakadna,

Szája szigorúan néma marad.

Nem tudja milyen a hóborította

 virágtalan csupasz táj.

Ha megadatnék neki, hogy láthassa,

Csak kerek szemeket meresztve bámulná.

Te kedves kis  nyári virág,

Emiatt azért sorsod nehogy bánd!

Eljő majd egyszer

egy más,

egy szebb,

egy jobb,

világ,

amikor télen te is viríthatsz,

Örvendezhetsz az új világnak, s,

Te leszel majd az új világnak

Új virága,

a hó virága.

———

Izsó Antal
Author: Izsó Antal

Mondhatnád túl késő. Meglehet, felelném, de talán mégsem késtem le mindenről. Igaz nem tartozom azon szerencsések közé, akiket a múzsa már ifjúkorban megérintett. Maradt tán mégis egy reménysugár számomra is. Életem folytonos keresésből állt eddig, de keveset találtam. Az út végén, nyugdíjasként a pihenés várna rám, ehelyett most próbálom lázas igyekezettel behozni mindazt, amit elmulasztottam. Egy belső erő írásra késztet. Sötét szobámban ülve, magányosan töltött csöndes éjszakai órák alatt, olvasólámpám sugara fényében újabb és újabb történetek születnek… Izsó Antal.

0
Megosztás
Megosztás

2 Responses

Hozzászólás a(z) Izsó Antal bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Mikor majd szemembe nézel

Ha majd eljő a pillanat,  mikor mélyen a szemembe nézel,  szám többé már nem nyílik szóra.  Bezárul szótlan.  Ez nekem elég lesz, mindent jelent majd,  többet már tőled nem is

Teljes bejegyzés »

Hírösszefoglaló – 2026. május 1.

Kedves Olvasóink! Az alábbi bejegyzésben számolunk be elmúlt másfél havi munkánk eredményeiről, legutóbb megjelent új könyveinkről, tavaszi pályázatunk végeredményéről, közzétett hanganyagainkról és videóinkról, ill. szeretettel

Teljes bejegyzés »
Uncategorized
Bencze Margit

Rózsaszín muskátli

Nagyon szeretem a virágokat. A rajongásomat irántuk drága édesanyámnak köszönhetem, aki talán még nálam is jobban imádta őket. Hajdanán vidéki családi házunk virágoskertje a legszebb

Teljes bejegyzés »

A NŐ

Kislány, anya, hölgy vagy mama. Egy szóval a nagybetűs NŐ. Gyengéd lélek, kedves mosoly. A föld felett, hopp, libbenő. Nélkülük hát lenne élet? Vigaszt férfi

Teljes bejegyzés »
Versek
Ivántsy Gábor

hajnalban, hajnal előtt*…

  a vadász ül, hosszú, méla lesben**, szeme előtt távcső, abba néz nagyon: mert, mint múltkor, éjjel, ott lent, a kis patak medrében, megint ott

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Szirmok

Rózsa Iván: Szirmok (hat haiku) szirmok hullanak Sakura ünnep után – ilyen az élet rügyből lesz szirom, embrióból nagy lakli – csodás a világ! tavasz

Teljes bejegyzés »