Nem tudom, öreg leszek-e, vagy fiatal,
Nem tudom létem bukás, netán diadal,
Nem tudom, mikor kopogtat be a vég,
Nem tudom, vajon mit rendelt az ég!
Ha eljön a nap és az óra,
S ajkam nem nyílik szóra,
Kívánságom mélyről fakad,
Utolsó percig bennem marad!
A végzethez buzgón esedezem,
Szívemmel szavaimat keresem,
Bárcsak meghallgatna engem,
Hogy megnyugodhass, lelkem!
Kérlek, végzet, még éjjel hagyj élni,
Megígérem, akkor nem fogok félni!
Kérlek, végzet, várd meg a reggelt,
Örvendve érezzem: Napom felkelt!
Mert új reggel, új remény,
Hogy utoljára nézhetlek én!
Ha kedves mosolyod látom,
Boldog leszek ott, a túlvilágon!
Nap korongja csillogóan ragyog,
Most már végre boldog vagyok,
Tovaszáll erőm, testem elernyed,
Ruhaként ölel körbe izzó szeretet.
Author: Zilahi Zoltán
1986-ban születtem Budapesten, de Gyömrőn élek, a természet közelségében. Tízéves koromban írtam első novellámat, amelyet történelemkönyvem Élet az őskorban című fejezete inspirált. 2004 januárja óta írok verseket, két évvel ezelőtt amatőr versenyt nyertem egyik költeményemmel. Az olvasás már gyermekként is meghatározó része volt életemnek: Elsőként Mándy Iván Robin Hood-ját és Mark Twain Tom Sawyer-ét olvastam, amelyek szélesre tárták előttem az irodalom szeretetének kapuját. Verseimben visszatérő motívumként jelenik meg a természet, a harmónia és a szerelem. Íróként cikkeim 2017 és 2019 között a Gyömrő Magazin-ban, 2014 és 2023 között pedig a Széchenyi Alapítvány honlapján jelentek meg. Most éppen egy disztópikus, posztapokaliptikus sci-fi regényen dolgozom. 2016 márciusa óta a Gyömrőszínház társulatának tagjaként amatőr színészként tevékenykedem, ami szintén közel áll hozzám. Érettségivel és teológiai mesterdiplomával rendelkezem, a C. S. Irodaház recepcióján dolgozom. Számomra az írás olyan, mint a levegő vagy az étel: Nem tudok élni nélküle.