1.
Ha a főszereplőd leülne veled szemben egy asztalhoz, tudnál őszintén válaszolni arra, miért írtad meg úgy az életét, ahogy? Vagy elhallgatnál valamit előle?
A történetem főszereplője én vagyok, épp ezért, ha a múltbéli önmagammal kellene leülnöm beszélgetni, nem tudnék mit mondani miért így lett megírva az élete, hisz nem én vagyok a mindenható. Elhallgatnék előle igazából mindent, hogy a saját szíve szerint cselekedjen, legyen a döntésének jó vagy rossz következménye. Nem figyelmeztetném semmire, hogy mit csináljon másképp, mint ahogyan azt megírtam, mert a történetem így teljes, ezekkel a néha hibásan meghozott döntésekkel.
2.
A történeted világa mi ellen jött létre? Mi az a valódi (társadalmi, lelki, filozófiai) dolog, ami ellen lázadsz?
Írhatnám azt, hogy a csalódások ellen lázad a történetem, de ez így nem teljesen igaz, inkább úgy fogalmaznám meg, hogy „az összetört szívek ellen lázad”.
3.
A történeted nyitójelenete milyen funkciót tölt be? Bevezet világot? Karaktert mutat? Konfliktust vet fel? Tudod, hogy a történeted valójában miről szól? Nem a cselekmény, hanem a mögöttes téma.
Kifejezetten nyitójelenet nincs, az első „fejezet” egy szakítás utáni elengedés hosszú és küzdelmes folyamatát mutatja be, elég szélsőséges formában, mintha egy érzelmi hullámvasúton vívódna a főszereplő.
Úgy gondolom, hogy a történetben szereplő műveim jól kifejezik a szerelem sokszínűségét, a kezdetétől a veszteségen át a beteljesülésig. Úgyhogy mindenhonnan is megnézve a szerelem érzéséről szól.
(Az interjú kérdéseit a PilvaxHub Discord közösség Író szakkör részlegének napi kérdés szobájából használtam fel @AdaM felhasználó tette fel őket.)
Author: Busa Regina Mária
Az írás gyerekkorom óta az életem része. Szerzőként és kommunikáció szakos hallgatóként a kreatív írás és a médiavilág határterületei foglalkoztatnak. Verseim több, az Irodalmi Rádió által megjelentetett antológiában is olvashatók. 2022-ben „A jelen verse” című írásom megjelent a Marsbook Kiadó gondozásában kiadott Létvágytalanság című antológiában. 2026 februárjában látott napvilágot első önálló verseskötetem, Szerelemszilánkok címmel. Jelenleg kommunikáció és médiatudomány szakon tanulok az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem hallgatójaként. A digitális kommunikáció és a tartalomkészítés világa közel áll hozzám, szerzői közösségi oldalaimat is magam menedzselem, ahol írásaimmal folyamatosan építem az olvasói közösséget. A Szerelemszilánkok című kötet megrendelhető itt: https://webshop.marsbook.hu/Szerelemszilankok
Egy válasz
„Úgy gondolom, hogy a történetben szereplő műveim jól kifejezik a szerelem sokszínűségét, a kezdetétől a veszteségen át a beteljesülésig. Úgyhogy mindenhonnan is megnézve a szerelem érzéséről szól.”
Igen, ez egy őszinte vallomás, hiszen én is úgy emlékszem, hogy a szerelem a témád.
Szeretettel: Rita