Sorsszinfónia

{\clef treble \key c \minor \time 2/4 {r8 g'8[ g'8 g'8] | ees'2\fermata | r8 f'8[ f'8 f'8] | d'2~ | d'2\fermata | } }

 

Nem vigasztalt olyankor a könnyűzene,
amikor bánat gyötört, megtört az élet.
Sértette fájó lelkem az üzenete.
A Sorsszimfónia nyújtott nekem szépet.
Beethoveni mélységek vigasztaltak.
Jégesőként hulltak zongora hangjai,
lelkemnek fájó ütemére hangoltak,
mégis, gyönyörű volt azokat hallani.
Elvonult a vihar, csillapult a lélek,
hullt kínzó fájdalomra feledés leple.
Lassan visszatértek kedves, szép emlékek,
múlt sérelmeit a szeretet befedte.
Tóth Lászlóné Rita
Author: Tóth Lászlóné Rita

Nevem: Tóth Lászlóné. Írásaim Tóth Lászlóné Rita néven tettem fel és ezt használom a továbbiakban is. 2009-ben – édesanyám távozása után – űr maradt bennem és ezt az érzést ki kellett írnom magamból. Ezek a gondolatok, versek a gyászról és a hiányról szóltak. Véletlenszerűen találtam rá a Holnap Magazinra, aminek több éven keresztül tagja voltam. A havonta megadott témákra is próbáltak írni, így lassanként prózák is születtek és vidámabb versek is. Írtam többek között mesét, melyből egyet beküldtem a Nagycsaládosok Országos Szövetségének pályázatára, ami bekerült abba a harmincba, ami megjelent a kiadványukban. Egy szatírám az Irodalmi Jelen közölte le. Tagja vagyok az Érdi IRKÁNAK, ahol első alkalommal szintén egy mesém jelent meg. Csatlakoztam a Mesketéhez is, de valójában nem tartom magam meseírónak. A HM tagság megszűnését követően egy ismerősöm a Napvilágot ajánlotta. Annak lettem a tagja, de július elsejével már nem tölthető fel alkotás az oldalra. Három gyerekem, öt unokám és három dédunokám van. Főváros közeli településen – Solymáron – élek.

0
Megosztás
Megosztás

4 Responses

  1. Kedves Rita!
    „Jégesőként hulltak zongora hangjai,
    lelkemnek fájó ütemére hangoltak,
    mégis, gyönyörű volt azokat hallani.” – csodásan kifejező sorok.
    A zenének hatalmas ereje van. Feldob, nyugtat, gyógyít… mikor mire van szüksége az embernek.
    Szeretettel, Zoé

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Uncategorized
Tóth Lászlóné Rita

Látod-e?

Benne látod-e a viruló rózsában, az érlelő búzában, a kenyérben és a forrásban, az ég tiszta kékjében, a virágok tarka színében, napkeltében és napnyugtában? Hallod-e

Teljes bejegyzés »

A bizalom

A bizalom A bizalom nem porcelán. A porcelánt össze lehet ragasztani. Author: Tóth Brigitta Kedves Olvasók! Brigitta vagyok, egy fiatal lélek, aki az írásban és

Teljes bejegyzés »

Kereszten

Lassan telepszik Rá csukódik magányok Párás ablaka. Jézus vérző tenyerén: Remény cseppek peregnek! Author: Surman László "Amikor a világod hirtelen a fejetetejére áll, emlékezz arra,

Teljes bejegyzés »

Szauna

  Vitorlázok vagy gyümölcsöt érlelek. Állatsimogató. Diána balett táncos volt. Rakéta, barátnő, selyempapír. Úgy volt, hogy megyünk a külföldi származású gobelinhez. Mégis hogyan akartátok elvitetni

Teljes bejegyzés »

Nyár van

Most a derű, napsütés,  kacagás és vidámság idejét éljük.    Nyár van.    De lesz majd ismét ősz is itt,  újra,  mikor majd bús, hideg

Teljes bejegyzés »

Igézve

Arcod, mint selyem simul a nap sugaraiba. Pilláid ékesen rebbenek szemed körül, mint vitorlázó kolibrik, hagyják felcsillanni szemed kékjét. Sejlik a boldogság körülötted. Ajkaid mikor

Teljes bejegyzés »