A vándormadár levele

Milyen üres az a fészek! – mutatott oda búsan Vauvau édesanyjának, Vakvaknak.

– Igen. Nyár végén délre vonultak a gólyák, úgy ahogy majdnem minden vonuló madár. Ahogy változik az időjárás évről- évre, úgy változik az is, hogy mikor indulnak útra. – Hallgatta figyelmesen Vauvau édesanyja szavait.

– Miért vonulnak el? Nem jó itt nekik?

– Dehogynem, nagyon jó itt nekik! Viszont elsősorban a rovarokkal táplálkozók kénytelenek máshol áttelelni, mert télen itt nincs számukra elegendő eleség.

– Értem!- tűnődött el a kicsi.

– Vajon a darvak is úton van?

– Hát az nagyon is elképzelhető.– felelte a kicsi édesanyja. -Észak-Afrikából, Dél-Európából, valamint a Közel Keletről már elindultak.

-Honnan tudod?–kérdezte Vauvau.

– A minap egy levelet hozott szél úrfi. Abban olvastam.

– Mi volt a levélben?- kíváncsiskodott a kicsi.

– Várj! Előveszem és felolvasom. „Kedves Vakvak és Vauvau! Eljött a nagy nyár végi nap, amikor felszálltunk. Egy kis időre eltakartuk a Napot, oly sokan voltunk. Nyugat-, Közép-és Kelet Európa fölött szálltunk „V ”alakban, ahogy mindig. Félúton, azaz Magyarországon meg fogunk pihenni. A társaink is hamarosan jönnek utánunk. Egész ősszel, sőt egészen november közepéig itt fogunk vendégeskedni.

Vártok már? Hortobágy,  Alföld, Tatai-tó és Szeged környékén fogunk letáborozni. Az éjszakákat lápos területen, vagy leeresztett halastavakon fogjuk tölteni. Napkeltekor a szántóföldeken, tarlókon szétszóródott, ott maradt élelmet fogjuk fogyasztani. Hálóhelyünkre napnyugtakor fogunk visszatérni. Arra kérünk benneteket, hogy ne zavarjátok meg a nyugalmunkat, mert akkor az egész csapattal odébb állunk.  Viszont, ha jól és biztonságban érezzük magunkat, akkor az erdőkkel körül ölelt vizes réteken, úgy ahogy az utóbbi pár évben, jónéhány társunk itt marad költeni. A fiókáknak még pelyhes korukban el kell bújniuk a ragadozók elől, és ekkor még nem tudnak repülni. A nyílt terepen viszont nagy veszély leselkedik rájuk. Meg kell erősödniük, hogy március végén az utolsó vonuló csapattal ők is útnak indulhassanak.

Tudom, hogy nálatok fészkelnek a gólyák és a fecskék is. Sajnos ők is nagy veszélynek voltak kitéve a hosszú út során. Azt hallottam a déli széltől, hogy néhányat közülük lesben álló orvvadászok lőttek le, néhányan elhullottak, mert nem bírták a hosszú utat. Szegény Muri, ő már nem jön vissza többé, lelőtte egy orvvadász. Csurival meg valami vegyszer végzett. Sokszor a szeméttelepen étkeztek, ami egy cseppet sem volt veszélytelen. Furit áramütés rázta meg. Bubinak megvágta a lábát egy odadobott konzerves doboz. Hurinak meg egy nylon zacskó akadt a lábára. Társai nehezen tudták lecsipkedni róla. Ezt mind-mind a déli szél mesélte.

Hallottátok azt, hogy van egy kedves mese is rólunk? A múltkor véletlenül belepillantottam, nagyon tetszett. Egy szó, mint száz, úton vagyunk, hamarosan érkezünk.

Sok szeretettel: vonuló darvak”. Így szólt a levél.

-De jó! De jó!- ujjongott Vauvau.- Akkor mindig nézni fogom az eget.

-Rendben!- nevette el magát anyukája. Egyik nap Vauvau arra ébredt fel, hogy valaki hangoskodik a közelében.

Egy kicsi gyerek ugrabugrált ujjongva, lelkesen.

– Nézd, édesanya, vonulnak a darvak!

 

Gani Zsuzsa
Author: Gani Zsuzsa

Nyolc éve kezdtem verseket, meséket, történeteket írni, melyek főként a természetről, illetve hagyományőrzésről szólnak. Hiszen ismernünk kell a múltunkat és ezt a felmérhetetlen jelentőségű hagyatékot tovább is kell adnunk a jövő nemzedékének. Meséimen, verseimen, történeteimen keresztül szeretném segíteni a gyermekek teljes személyiségfejlesztését, a környezettudatos magatartás kialakítását, természet megszerettetését, megóvását, ezenfelül ékes magyar szavaink megbecsülését. Írás az egyik hobbim. Az irodalom és költészet szeretete táplálja lelkem. Jó érzés szárnyalni gondolataimmal. Szabadidőmet a családommal töltöm. Szeretünk utazgatni, sétálni, kirándulni. Megjelent könyveim: – 2018. Gani Zsuzsanna: Illemtudó mesék /Katica- könyv- műhely/ Bekerült az Aranykönyv TOP 10- be – 2019. /Előző könyv folytatása/ Gani Zsuzsanna: A Bummbele nyuszi család kalandjai 1. Számos folyóiratban, antológiában jelentek, jelennek meg verseim, meséim, történeteim. Tagja vagyok: Poet / irodalmi portál / 2016- óta Holnap Magazin Csermelyi Sándor irodalmi asztaltársaság 2021. óta Napkorong Irodalmi portál 2016. óta IRKA – Irodalom-kedvelők klubja 2016. óta és néhány más Fb irodalmi csoportnak

0
Megosztás
Megosztás

4 Responses

  1. Kedves Zsuzsa!

    Igen, most fekete háttérben fehérek a betűk. A betűket egyébként lehet színesen is feltenni, de csak az élénkek mutatósak és olvashatók.

    El is olvastam. Nagyon kedves kis mese/történet volt, hiszen valóban vándorútra kel több madár is.

    Szeretettel: Rita

  2. Kedves Rita! Köszönöm, majd kipróbálom azt is.
    Köszönöm szépen kedves szavaid, örülök, hogy tetszett.
    Szeretettel: Zsuzsa

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Isten hozott November!

  Most kezdtük el az évet és csak úgy szalad, Hogy Novembernek emelkedett a kalap. Isten hozott komor és hűvös November, Örömében csak úgy remeg

Teljes bejegyzés »

Boldogságvirágok

Ujjaimmal boldogságvirágokat rajzolok szívem párás ablakára. Lelkem egyetlen metszete, a Mindenség legszebb darabkája. Tudja Isten, hová visz az utam… Félnem nincs mitől, Ő vezeti szívem

Teljes bejegyzés »

Örök Fények

Jártál-e már ott, ahol a Fények örökké ragyognak? Ott, hol az egek és földek mind egybe folynak? Tudod-e, hogyan juthatsz el újra oda, ahol a

Teljes bejegyzés »

Táncunk

A mosolyod, a mosolyom. Kezem a kezedben. A világ monoton robajában mi ketten lelkünk dallamát dúdoltuk halkan, egymásnak suttogván, hogy halljunk a zajban. Éreztük zenéjét

Teljes bejegyzés »

A küszöbön állva

A küszöbön állva   Volt egyszer egy asszony, aki különös kapcsolatban állt a Karácsonnyal. Nem csupán az ünnepet szerette, hanem mindazt, ami köré épült. A

Teljes bejegyzés »

November egy , vasárnap

Edit Szabó : November egy, vasárnap November egy, Mindenszentek, ma a  temetőbe  nem  mentem, napsütéses, szeles napon a konyhában dolgozgatom. Szűk rokonság, a sógornőm, hiányosan

Teljes bejegyzés »