Drága Barátnőm!

Drága barátnőm!

Először is remélem szerencsésen haza érkeztél. Még alig pár napja, hogy elmentél, de máris elviselhetetlen a hiányod. Emlékszel régen mennyit lelkiztünk? Úgy Isten igazából? Amikor éjszaka kettőkor rád csörögtem sírva mert éppen nagyon hiányzott Peti. Te percek múlva már csengettél az ajtómon egy üveg édes borral, és jöttél vigasztalni. Majd reggelig beszéltünk, és beszéltünk. Veled minden sokkal könnyebb volt. Amióta elköltöztél nem találom a helyem…

Szilvi ránézett az alvó Petire majd magára húzta a takarót, és bekuckózott az ablak melletti fotelbe. Mostanában többször azon kapta magát, hogy képes órákig üldögélni itt csendesen, és merengeni a múlton. Azokról a szép a szép időkről amikor még annyira oda voltak egymásért a Petivel, amikor még levegőt sem tudott önállóan venni, annyira szüksége volt a közelségére…

Képzeld, mostanában nagyon sokat veszekszünk, nem mertem neked erről mesélni mert nehéz beismerni, hogy valami végleg elromlott. Hogy jutottunk ide? Emlékszel, amikor régen, ha estig nem jött a Peti, képes voltam át gyalogolni a városon csak hogy messziről lássam? Meg amikor napokig a pólójában mászkáltam és nem akartam levenni, mert féltem, hogy az illata elillan és én abba bele halok? Mindig mondtad, hogy naiv vagyok, pedig én csak nagyon szerelmes voltam. Hát most valahogy minden más. Mindenért veszekszünk, kötekedünk. Szerintem szarik mindenre, nem érdekli, hogy mi lesz holnap, csak a mának él, nyomkodja a rohadt telefont, még vacsora közben is! Nem is beszélgetünk már egy ideje. Azt hittem, hogy mi nem leszünk olyan mind mások, hogy mi nyolcvan évesen is szerelmesek leszünk. Aztán az évek alatt, lassan mi is beálltunk a sorba, észre sem vettük, hogy elmentünk egymás mellett. Úgy félek, hogy mi lesz most, hogy vészeljük ezt át? Létezik, hogy elhidegültünk? Létezik, hogy én most is úgy gondolom, hogy nem tudok Nélküle élni? Közben meg időnként látni sem bírom. Peti…hát Ő elvan a saját világában, semmi nem érdekli. Olyan jó lenne, ha itt lennél, tudom neked sem könnyű. A lányok lefoglalnak, de akkor is…

Lassan besötétedik, így Szilvi kénytelen felkapcsolni az éjszakai lámpát.
-Kapcsold le a lámpát, pont a szemembe világit!
-Fordulj a másik oldaladra és nem fog zavarni
-De zavar, kapcsold le! Fáradt vagyok, szeretnék aludni.
-Én meg nem szeretnék sötétben ücsörögni!
Kapta fel a vizet Szilvi és mérgesen kiviharzott a konyhába.
Arra gondolt, hogy jobb, ha ott hagyja Petit, érezte, hogy ebből megint veszekedés lesz. Főzött egy kamillateát, és leült a konyha asztalhoz. Amióta a gyerekek kirepültek a fészekből, legalább húsz évet öregedett hirtelen. Nem találta a helyét. Petivel inkább elkerülték egymást, vagy veszekedtek. Kongott a ház az ürességtől még akkor is, ha mind a ketten otthon voltak. Amíg a gyerekek otthon laktak, soha nem unatkozott. Látástól vakulásig dolgozott. Mosott, főzött, takarított. Mindenkit kiszolgált, este pedig hulla fáradtan beesett az ágyba. Tény és való, hogy Petit elhanyagolta. Legalábbis ami az intim együttlétet illeti, dehát mindig fáradt volt. Örült, hogy vízszintbe került, és már ragadt is le a szeme. Reggel tű pontosan kezdődött minden elölről. Hatkor ébresztő, reggeli a gyerekeknek, csomagolni Petinek, indulni a suliba, munkába. Délután összeszedni a családot. Főzni, mosni, kicsit takarítani és összeesni.
Persze Peti soha nem volt elég fáradt, így állandóan próbálkozott, és nehezen fogadta el, hogy Szilvi örül, ha él.
Aztán a gyerekek felnőttek, sorban kirepültek. Szilviék ott maradtak ketten, egyedül. Ijesztő, nem tudnak mit kezdeni egymással. Valahogy olyan idegenek, már nem az a két fiatal aki harminc évvel ezelőtt azt hitték, megváltják a világot.
Szilvi újrakezdte a levélírást. Most, hogy a barátnője is jó messze van már csak ez maradt neki. Havi egyszer jól kiírja magából a gondjait…

Most mond meg! Festeni kéne a nappalit, mert már évek óta nem nyúltunk hozzá és már jó koszosak a falak, de hát ez is csak engem zavar. Peti észre sem veszi, nem is érdekli. Jól összevesztünk ezen is, amikor kijelentette, hogy Ő nem fog még az idén festeni, szerinte ráér.
A gyerekeket nem akarom ezzel terhelni, van nekik elég bajuk.
Sajnos az új szomszéd, tudod, aki megvette a lakásod, hát nem túl jófej… Ha itthon van egész nap hangosan bömbölteti a zenét.
Nincs tekintettel senkire.
Mondtam már, hogy mennyire hiányzol?
Amúgy sok minden más nem történik itt. Te is tudod, ez a nyomorult város megmaradt a múlt században. Gondolom a lányok örültek, hogy haza értél, három nap nélküled…azért na!
Nem olyan nagy buli az apjuknál lenni. Tényleg, Ő, hogy bírta? Nem szólogatott be, amikor értük mentél?
Írjál minél hamarabb!!! Posta fordulóval!!! Mindenről!!!
Én lassan befejezem, rám sötétedett és most már muszáj valami vacsorát összeütni.
Peti éjszakás, és ilyenkor szeret meleg vacsorát enni indulás elött.
Bocsáss meg! Már megint rád zúdítottam a nyomoromat, de muszáj valakinek panaszkodnom. Nagyon hiányzol, és nagyon szeretlek!!!

Szilvi befejezte a levelet, borítékba tette, leragasztotta, majd össze tépte és a kukába dobta.
Büdös k…va, hogy a fenébe tud még most is hiányozni? Hogy a fenébe tud még most is rá gondolni? Hogy lehet ilyen aljas? Pont Petivel kellett megcsalnia azt a nyomorult férjét?

Author: Borbély Laura Mária

Borbély Laura vagyok. Erdélyben születtem, jelenleg Gyömrőn élek a családommal. Nevelőszülőként dolgozom. Írogatni viccből kezdtem, ami lassacskán a hobbimmá nőtte ki magát. Szeretem hallatni a hangom, ennek eszközéül választottam a „költészetet”, mert úgy érzem a verseken keresztül tudom a legjobban kifejezni magam. Ezek néha megosztóak, de engem nem zavar, sőt kifejezetten szeretem.