Úgy állnak előttem e fák,
Mint egy őszinte vádirat…
Tekintetükkel bűneim támadják:
Mi jót tettem…elmúlt évek alatt?
Ágaikat dühösen megrázzák.
Fel róluk madarak szállnak…
Felsandítok rájuk…sandán,
Mint kit e vádak lesújtanak.
Felsóhajtok. Nem tudom mit mondjak…
Létem jogát mivel magyarázzam…
Fészket adtam én is…másoknak,
És szebbé tettem mások világát…
Már nem faggatnak vádlóan.
Már ők állnak ott, árván…
Erősen. Bátran. Magányosan.
Bennük, mintha önmagamat látnám.
Author: Szilágyi Tünde
Nevemet tudod, De e név mögött rejlő ember ismeretlen, Bemutatni nem is tudom, Beszéljenek a verseim helyettem. Annyit kell csak tudnod, Életem nyomot hagyott felettem, Kezem hát tollat fogott, Nyomot hagyjak én is az életben. Szívem bár megkopott, Mégis maradt még mit elmesélem, Jó, hogy Ti is velem vagytok,... Gyönyörködjünk nyelvünk szépségében...

Egy válasz
„Fészket adtam én is…másoknak,
És szebbé tettem mások világát…”
Nemes, szép cselekedet.
Szeretettel: Rita