Volt mikor kék volt az ég, és zöld a fű,
És olyan egyszerű volt az élet.
Mára már mindenre árnyék vetül.
És felüti fejét folyvást …a kétely.
Mintha a magunk gondját gyártanánk,
Éa pisztolyunk visszafelé sül el.
Aggódunk és legtöbbször rettegünk,
Mennyi mindent ronthatunk még el.
Jobban aggaszt jövőnk, mint jelenünk.
Tapasztalás helyett… tervezés kényszer
Jellemzi ..túlon-túlhevült szívünk.
Mely a jelent megélni…már nem mer..
Csak kergetjük vágyaink mókuskerékben.
Szétnézni nincs időnk. Se felnézni az égre,
Megnézzük, …az égbolt ugyanolyan kék-e?
S megleljük magunkat…egykori fényében…
Author: Szilágyi Tünde
Nevemet tudod, De e név mögött rejlő ember ismeretlen, Bemutatni nem is tudom, Beszéljenek a verseim helyettem. Annyit kell csak tudnod, Életem nyomot hagyott felettem, Kezem hát tollat fogott, Nyomot hagyjak én is az életben. Szívem bár megkopott, Mégis maradt még mit elmesélem, Jó, hogy Ti is velem vagytok,... Gyönyörködjünk nyelvünk szépségében...
Egy válasz
„Mára már mindenre árnyék vetül.
És felüti fejét folyvást …a kétely.”
A kétely már a bizalom hiányára utal.
Szeretettel: Rita