Voltál szél,
s borzoltad szirmaim.
Voltál fény,
s fogtad kezem lámpásként.
Voltál jégeső,
mi zavart be eresz alá.
S voltál áhított meleg,
hol a kéz már nem remeg.
Voltál örömteli percem,
még szívem tamtamát vertem.
S voltál bizony bánat is,
melyben lelkem bakelitja serceg.
Voltál te a fönt,
kék égen szárnyaló madár,
mely napnyugtára,
fészkébe vissza száll.
S voltál a mélység,
mint tengerek alján,
megbúvó sötétség.
Voltál még maga a tűz,
mi lángba borít, felperzsel,
húsomba marva pokolra űz.
S voltál maga a lágyság,
sebeimnek gyógyító vidámság.
És hogy most mi vagy,
egy kósza kopott emlék,
buta, törött szívnek,
kóbor reménytelenség.
Voltál te a minden,
és most semmivé lettél,
csupasz lelkemnek,
foltos gyűrött fénykép.
Author: Vallyon Miklós
1975-ben születtem Szolnokon, Egy kis faluban nőttem fel, majd innen sodort az élet az ország szinte minden irányába. Egy időre külföld is részese volt az életemnek. Jelenleg is Szolnok mellett élek. Az irodalom, az írás, a versek mondhatni mindig körülöttem forogtak. A versek írása igazán a 90-es évek második felében indult nálam, majd valamiért ez a folyamat megszakadt. Az utóbbi években kezdtem újra írni, és írok szinte folyamatosan.
