Keresem

Az öregkor „szépségeit” keresem,

de hiába, mert azt sehol se lelem.

Lám, jól elbújt előlem az a bitang,

de nem adom fel, visszatér a visszhang.

 

Elszállt, amint a hangom a semmibe,

habár mégis hallom azt a fülembe.

Keresd kitartóan, akkor megleled,

nem tehetsz mást, mint hogy azt megszereted.

 

Nem vártam, vágytam rá, az mégis eljött,

keresem szépségét, mely elrejtőzött.

De vissza nem mehetek az időben,

ezért keresem, ott lehet a térben.

 

A térben, hol nincs se idő, de kor sem,

ott nem érdekel, az sem, hogy vén lettem,

szárnyalhatok, mert a lelkem fiatal,

így élem életem, mert ez vigasztal.

Tóth Lászlóné Rita
Author: Tóth Lászlóné Rita

Nevem: Tóth Lászlóné. Írásaim Tóth Lászlóné Rita néven tettem fel és ezt használom a továbbiakban is. 2009-ben – édesanyám távozása után – űr maradt bennem és ezt az érzést ki kellett írnom magamból. Ezek a gondolatok, versek a gyászról és a hiányról szóltak. Véletlenszerűen találtam rá a Holnap Magazinra, aminek több éven keresztül tagja voltam. A havonta megadott témákra is próbáltak írni, így lassanként prózák is születtek és vidámabb versek is. Írtam többek között mesét, melyből egyet beküldtem a Nagycsaládosok Országos Szövetségének pályázatára, ami bekerült abba a harmincba, ami megjelent a kiadványukban. Egy szatírám az Irodalmi Jelen közölte le. Tagja vagyok az Érdi IRKÁNAK, ahol első alkalommal szintén egy mesém jelent meg. Csatlakoztam a Mesketéhez is, de valójában nem tartom magam meseírónak. A HM tagság megszűnését követően egy ismerősöm a Napvilágot ajánlotta. Annak lettem a tagja, de július elsejével már nem tölthető fel alkotás az oldalra. Három gyerekem, öt unokám és három dédunokám van. Főváros közeli településen – Solymáron – élek.

0
Megosztás
Megosztás

2 Responses

  1. Kedves Rita!

    Idéznék Neked az „Olyan is van…” című versemből:
    „olyan van, hogy szépen
    megnyugszik a lélek,
    s olyan is van, hogy végül:
    szárnya nő a szívnek…”

    A szépséget és az örömöt mindvégig keressük az életben. (legyen az a valaki idős, középkorú vagy fiatal) Ha a lelked friss, „fiatal”, „szárnyal”, ahogy írtad: a szépség és az öröm már veled van. Benne élsz. Hálás lehetsz, hogy így éled meg… Ennél több nem kell.

    Szeretettel, Zoé

  2. Kedves Zoé!

    Köszönöm szépen az olvasást. Külön örültem a versidézetednek és az enyémhez fűzött gondolataidnak. Sok fiatal van a családomban, talán azért nem tudok lélekben megöregedni.

    Szeretettel: Rita

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


A pesti ősz

A pesti Ősz A pesti utca sebei mélyek voltak, de a Corvin köz torkában a szabadság makacsul kapaszkodott a macskakövekbe. 1956 november eleje volt. Az

Teljes bejegyzés »

Mikor a szilva megérett

Edit Szabó : Mikor a szilva megérett Tavasszal kivirul a természet, kertekben virágszirmok bomlanak, zöld levelek nyúlnak majd keményen, hogy minden termést körbe fogjanak. Védjék

Teljes bejegyzés »

Haldoklik világunk

  Világunk akkor lesz tökéletes s boldog, Ha nem kell meghúznod magad vagy elbújnod. Ha egy tálentum láttán majd elnémulnak, De nem kell elnémulnia álmainknak.

Teljes bejegyzés »

Fém szonett

Fém szonett Csikorog, rozsdás: ez a kézi hajtány. Váratlan jött a nap felőli árnyék. Kiábrándult zajjal indult a kampány. Sercegő bakelit, leejtett tányér. Merev tekintettel

Teljes bejegyzés »

Füst gazella

Füst gazella Égő szavannák, menekülő állatok. Bús ragadozók követik a nyomokat. Állandóan korgó has: tévedhetetlen vadász. Az örökös éhség becserkész és elejt, minden, álmait letevő

Teljes bejegyzés »

Címlap a padon

Címlap a padon Frissen boruló dominó oly kemény. Érzed a zuhanást, hiszen neked fáj. Lehulló lapja mégis csupa remény. Újragondolt éned feltáratlan táj. Pillanat a

Teljes bejegyzés »