Elkésett vallomás,
egykoron Törökmezőn töltött téli vakáció
emléke kapcsán
Emlékszel-e még arra a télre
a hó fehérségére,
ott fenn a hegyen
Törökmezőn, a Börzsönyben,
ahol hajdanán a turistaház meghittsége
várt hívogatón reánk?
Ifjak voltunk, szívünk telve
ábrándokkal, vágyakkal és szerelemmel.
Ó. be szép is volt Istenem!
Ma már el sem hiszem, hogy
velünk ez valaha megtörténhetett.
Reggel, a térdig érő frissen hullott hóban elindultunk
a csúcsot meghódítani.
A ragyogó napsütésben a fehér hó szikrázott,
ahogy néztük a szemünk is belekáprázott, és az egységes takaró
minden egyes léptünk alatt hangosan ropogott.
Nehezen haladtunk a mások által még nem járt szűz hóban.
El is fáradtunk, csaknem feladtuk, de végül
mégis elértük a célt, a tetőt, s ami ott fogadott még,
a barátságos meleg vendéglőt.
Ó, milyen jó volt ott megpihenni a fárasztó mászás után,
átfázott, kihűlt lábunkat kinyújtóztatni.
Érezni a meleget, amint lassan átjárta minden porcikánkat.
Mindennek tetejébe a forralt bor íze, amit ittunk. És az újabb
és újabb kortyok után annak az érzése, ahogy a bor keltette meleg
torkunkat és egész testünket és lényünket hatalmába kerítette.
Ez kárpótlást nyújtott minden kínért, mit az úton elszenvedtünk a célért
a csúcs eléréséért.
Nehezen is váltunk meg, s búcsúztunk e helytől, a biztonságtól.
De indulni kellet vissza ugyanazon az úton, bár ez nem volt biztató.
Sietni kellett, küzdenünk kellett az egyre növekvő sötétséggel.
A kis templom, amit találtunk útközben, megerősített hitünkben,
hogy menni fog, leérünk még emberi időben,
mielőtt a komor, fekete est bennünket elérne.
És Istennek hála, sikerrel végződött a kaland.
Idejében lejutottunk, és szerencsésen visszaértünk a szállásra.
Szobánk ugyan hideg volt, de a kis kályhát megraktuk tüzelővel,
és a tűz pár perc eltelte után már ropogott,
s a szobát lassanként befűtötte.
A kályha ajtaján keresztül néztük ülve, ahogy a szeszélyes lángok
ezernyi formát öltve bent táncoltak, lobogtak.
A kályha hamarosan duruzsolni kezdett, melynek békés, megnyugtató hangja
melegséggel töltötte be a helyiséget, és járta át szívünket.
A szoba melege és a fáradalmak együttes hatására te elfogadtad az ágy csábító hívását,
neki ellent mondani nem tudtál, és engedelmesen és jóleső érzéssel
lefeküdtél. De mégis, más egyebet is éreztél, mikor ágyba kerültél.
Nem értetted viselkedésem, hogy miért maradtam még egyedül fent, és
nézem a tüzet továbbra is, ahelyett, hogy veled együtt tértem volna én is az ágyba.
Hisz így tehettük volna fel a koronát az átéltekre, ami jelentette volna a nap méltó lezárását.
De, hogy nem így történt, ennek mi volt az oka,
erre csak én felelhetem volna, de
valójában előttem is maradt az eset talány :
Miért viselkedtem ilyen érthetetlenül furcsán.
De ez még akkor nem volt jellemző, ez csak később jött el,
ami mindent elrontott, és törölte a szép idők emlékét mindenestől, tán örökre.
A jövőben aztán lett később részed az ehhez hasonló, sőt
ennél még cifrább, még érthetetlenebb ellened elkövetett, akár
merényletnek is nevezhető, részemről megnyilvánuló tetteknek.
Ehhez hasonlókkal csak később kellett szembenézned, s hozzászoknod,
valamint elfogadnod az elfogadhatatlant megszokottnak.
Mégis, mindent összevetve ettől a fiaskótól eltekintve,
az a, kettőnk történetében még szép időnek számított,
néhány eltöltött nap a Börzsönyben, Törökmezőn,
mindkettőnkkel megértette, hogy a vakáció ideje nem csupán a forró nyár.
Az lehet kellemes és emlékezetes télen is, amikor hó esik, hideg van és fázol.
A fontos az, hogy csak a szándék és kedv meg legyen ehhez.
Meg különben is, a téli időszak, ha másért nem is, de már azért is,
megfelelő nyaralni menni, mert hóembert is csak télen tudsz csinálni!
Ez volt, ilyen volt most visszaemlékezve, ama téli kirándulás előhívott emléke,
és ahogy efelett nosztalgiáztam, bevallom nem szégyellem,
szemem sarkában még két könnycsepp is megjelent.
És ha kérded, vajon sorsuk mi lett? Nem töröltem le egyiket sem,
megtartom jobb időkre mementónak, mindkettőt.
Author: Izsó Antal
Mondhatnád túl késő. Meglehet, felelném, de talán mégsem késtem le mindenről. Igaz nem tartozom azon szerencsések közé, akiket a múzsa már ifjúkorban megérintett. Maradt tán mégis egy reménysugár számomra is. Életem folytonos keresésből állt eddig, de keveset találtam. Az út végén, nyugdíjasként a pihenés várna rám, ehelyett most próbálom lázas igyekezettel behozni mindazt, amit elmulasztottam. Egy belső erő írásra késztet. Sötét szobámban ülve, magányosan töltött csöndes éjszakai órák alatt, olvasólámpám sugara fényében újabb és újabb történetek születnek… Izsó Antal.
Egy válasz
Kedves Tonió!
Hiába fekszik le a hölgy az ágyba és várja, hogy a férfi majd megy utána, ha az nem teszi. Ami nem megy, azt nem érdemes erőltetni. Olyan férfit kell keresni, aki ölbe veszi a kedvesét és maga fekteti az ágyba, mert vágyik rája.
Szeretettel: Rita