Szürke kékség borítja be az égnek nagy világát,
A fodrosodó, sötét gomolyagok akár a tenger,
Melynek nap aranyfénye adja gyönyörű varázsát,
S tesz békéssé, fényessé. Ez a végtelen ég tenger,
Mely alkonyat idején is fecskéknek játszótere,
Mik közelemben repülnek céltalanul bolyongva,
Vagy a párjukat keresve suhannak végtelenbe
Érzelmükről csicseregve s lelkesen dalolva.
E szimfóniák élesztik fel bennem a szerelmet,
Mely képzelet szemem előtt emlékekkel megjelen,
S megannyi boldog pillanat áraszt el engemet,
S ama szép érzés önt el karjaik ölelésében
Fénylő napokon, vihar sújtotta éjszakákon.
Lelkem virágzott vele, mint a szép piros tulipán,
Mely kísért engem még a legdöcögősebb utakon,
S csak is ő reá gondoltam a tavaszi éjszakán.
Hajh de egyetlen szó töri szét ama mennybéli álmot,
Melybe oly sokáig reménykedett érző szívem,
Mit képzeletem hónapokig maga előtt látott,
És most ez nem több a vágynál mi ott összetört bennem.
A múlhatatlan bánatnak szelleme szállt meg engem,
S lett szomorúságom könnyeinek buzgó forrása.
Visszatér-e álmom angyala, a reményem,
Hogy szívemnek jövőben lehessen bizonyossága?
Csak az idő ura eme válasznak megadója:
Én leszek majd ki angyali szókkal boldogíthatja,
Vagy másnak ajkát simogatja örömadó csókja?
Nap estig várok a holnap válaszának szavára,
S ha eljön a pillanat, szívem tárva nyitva várja.
Author: Kazup-Nagy Máté
Köszöntöm az olvasót! Kazup-Nagy Máté vagyok, fiatal középiskolás diák, amatőr költő. Általános iskola óta írok verseket, és a mai napig az egyik kedvenc szabadidős tevékenységem, elfoglaltságom. Nem egy művem már megje- lent különböző antológiákban, amelyek mai napig mind sikert jelentenek. Verseimnek legfőbb témája a feltörő érzelmek rímekben való megfogalmazása. Az ember élete során sok mindent megtapasztal, akár az önfeledt örömöt, mely a csillagokig képes felrepíteni, vagy a mélyről feltörő fájdalmat, csak hogy egy-két példát megemlítsek. Számomra ezeknek versbe öntése egyrészt megnyugvást jelent, másrészt később a műveket elővéve és újból elolvasva könnyen fel tudom idézni azokat a pillanatokat, amelyek nagy hatással voltak rám. Ezen kívül a tájversek is közel állnak hozzám, hiszen akár egy őszi kép, vagy egy borongós téli nap is képes érzelmeket előhívni. Innen is köszönöm a családomnak, barátaimnak és tanáraimnak a bíztatást és a támogatást, valamint az Irodalmi Rádió szerkesztőségének, hogy tagja lehetek az alkotó közösségnek, és remélem, hogy a verseim elnyerik az olvasók tetszését!
Egy válasz
„Csak az idő ura eme válasznak megadója:”
Igen, az idő választ ad, bár azt a legnehezebb kivárni.
Szeretettel: Rita