4-6 villamos vonalán

4-6 villamos vonalán.

Írta: Egyed-Husti Boglárka

„Kérem vigyázzanak az ajtók záródnak”. „Az Oktogon következik”.

A 4-6 villamos vonalán ülök és épp álomittasan nézek ki az ablakon, amikor láttam, hogy a taxisoknál is pörgés van. Sűrű ez a nap a legtöbb bár és szórakozóhely tele van élettel. Hiába Péntek este 18.00 óra van. A buli időszak kezdete. A fiatalok most ülnek be a bárokba, találkoznak a barátaikkal.

Hirtelen a Westendnél egy társaságot szúrok ki, akik épp leánybulira igyeksznek, kis mennyasszony jelölt „Bride to be” feliratú szalagot visel. Akkor szálok ki a villamosból, amikor ők viháncolva szálnak fel.

Az órához megyek, ahol szintén sok ember találkozót beszél meg egymással. A mellettem ülő férfi feláll és oda jön hozzám. „Te vagy Anna?” -kérdezi és látom, hogy egy rózsa van a kezében gondolom első randi lehet ezzel az Annával. Sajnos el kell, hogy keserítsem, pedig jó pasi, de én most csak inni akarok. Talán egy konyakot, vagy valami mást. Nem vágyom most más ember társaságára. Így gyorsan, de határozottan közlöm vele, hogy nem én vagyok az, akire vár majd elindulok befelé a Szent István Park felé a Margit Sziget irányába.

Rengetegen vannak, hiszen szép nyári idő van, családosok kisgyerekkel, tudom, hogy szemközt lesz egy pia árus ide szoktam bemenni piát venni most is így teszek.

Miután megveszem a szokásos adagomat és kifizetem már a következő percbe eszembe is jut, hogy egy cigit is el kéne szívni. Na irány a dohánybolt.

A cigi bolt előtt nálam egy fel fejjel magasabb srác áll, aki éppen azt magyarázza az eladónak, hogy nincs aprója viszont az eladó nem tud vissza adni neki. Ez megy már 10 perce én meg meguntam és oda szólok az eladónak, hogy adjon egy Davidoffot nekem és a srác cigijét is kifizetem csak haladjunk.

A srác megköszönni majd egy 500 Ft ad nekem, mondom neki tegye el mire ő, de hiszen kifizetted így fair.

Most ne menjünk bele, mi fair, fáradt vagyok, rá akarok gyújtani és be akarok rúgni.

De a srác nem adja magát és felém nyújtja a kezét: „Krisz vagyok”.

„Én meg Bogi. Bár az egyik pasi ma már le Annázot szóval nem tudom? „

Akkorát nevet, hogy saját magamat is meglepve én is vele nevetek.

„Tetszik a humorod”-mondja ő.

„Fanyar és tömör”-mondom én.

Erre szintén akkorát röhög, hogy én is nevetek, és már érzem, hogy nem csak kifelé nevetek, hanem befelé is.

„Van programod estére?”-kérdezi ő.

Erre én: „az attól függ”.

„Mitől?” -kérdezi ő vissza?

Közben láttom, ahogy stiről.

Majd mikor nem válaszolok az előbb feltett kérdésére egy újabb kérdés jön:

„Van barátod?”

„Szerinted van?”-válaszolom én.

„Szerintem nincs.”

„Akkor miért kérdezed?”

„Neked?”

„Szintén egyedül. Nemrég mentünk szét a barátnőmmel”-folytatja.

„Te? Mióta vagy egyedül?”

„Én kb 2 éve”.

Huh az nagyon sok idő…Mármint úgy értem, hogy egy ilyen szép nő ilyen rég óta.

Most már flörtöl-egyértelműen.

„Ez van.”

„És esetleg van kedved megismerkedni mondjuk velem?”

Nem semmi a csávó. Bevallom egyre jobban tetszik.

„Megadhatnád a számod…”

„És felhívnál?” kérdezem.

„Még szép”.

Oké.

Felírom a számom egy papírra bár kétlem, hogy felhívna, de azért felírom.

„Kösz a cigit”.

„Nincs mit mondom.”

„Holnap hívlak”.

Aztán elmegy.

Már nincs is kedvem ezek után bemenni a parkba és a piát is, amit vettem kiöntöm.

Másnap reggel tényleg felhívott. Nem is hittem el azt hittem, hogy csak poénkodik. Még aznap este megbeszéltük, hogy találkozunk a Margit sziget bejáratánál.

Kicsit ideges vagyok, nem vagyok biztos benne, hogy meg fogjuk egymást ismerni. Hiszen a dohányboltba mások a fényviszonyok, meg nem nagyon néztem meg őt magamnak így csak az emlékezetemre tudok hagyatkozni.

Aztán mikor leszállok a 4/6 villamosról és elindulok a sziget belsejébe ott áll ő is egy vörös rózsával a kezében.

Nagy mosoly, puszi, szia.

Elindulunk, nagyon sokan vannak a szigeten. Aztán megállunk és leülünk egy padra.

Örülök, hogy eljöttél-kezdte.

Én is örülök.

Egymásra nézzünk-nagyon helyes állapítom meg, kellemes mosoly kíséretében.

A nap már lement így egyre jobban hűvösödik érzi, hogy fázom, átnyújtja a kabátját, elfogadom.

Közben beszélgetünk és egyre jobban tetszik. Láttom, hogy én is tetszem neki.

De semmi extra. Csak beszélgetünk.

Aztán elindulunk haza felé és véletlenül a nagy kapkodásba nálam marad a kabátja.

Másnap hívom is, hogy vissza adhassam neki.

Szeretné, ha megtartanám.

Kedves gesztus, de mit kezdjek egy férfi kabáttal?

Ha hiányoznék neki öleljem át a kabátját, benne van az illata.

Eddig 2 szer találkoztunk-mondtam neki-kicsit több kell, hogy hiányozzál nekem.

Akkor találkozzunk ma is-mondta ő-ismét rámenős, de egyre jobban tetszik ez nekem így ismét találkozót beszéltünk meg.

Most a Bem Mozinál találkozunk, megint hoz egy vörös rózsát, de azzal a lendülettel vissza is akarom adni a kabátot, erre rám néz-hidd el kelleni fog neked.

Belém fogsz szeretni-így folytatja-és ha majd ez meg fog történni és én már nem leszek azt a kabátot fogod ölelgetni, szagolni, mert rám fog emlékeztetni és erre a nyári találkozónkra.

Nem igazán értem, hova akar kilyukadni rá is kérdezek: miért készülsz valahová?

Igen-válaszolja ő.

Még mindig nem értem.

Hová mész? Külföldre dolgozni?

Nem meg fogok halni.

Ezt olyan természetességgel mondja, hogy megáll a vér bennem.

Rákos vagyok.

És hidd el hiányozni fogok neked, tedd el a kabátot.

Rá 5 hónappal később meghalt, a kabátja azóta is nálam van. És tényleg hiányzik. Jó lenne vele beszélgetni. Hiányzik az élet szemlélete, hiányzik a mosolya és hiányzik az a nyár, amit együtt töltöttünk.

Ő tanít meg mindenre. Arra, hogyan kell csókolózni, hogyan kell szeretkezni, inni, pókerezni, lőni, vezetni, motorozni, szivarozni, simogatni egy férfit és kényeztetni. Valóban belé szerettem és ő is szeretett engem, de nem terveztünk, hiszen tudtuk, hogy ő meg fog halni, de amikor meghalt megtaláltam a nadrágjában egy gyönyörű szép kagyló formájú gyűrűt és egy eljegyzési verset, amit ő írt nekem szóval ebből arra következtettem, hogy el akart venni feleségül. Mégis csak tervezett velem. Ő volt életem első szerelme és mindössze 2 kép van rólunk, ami minket ábrázol, de erre a két képére úgy vigyázok, mint a szemem fényére.

Az egyik képen már nagyon részegek voltunk, nevettünk valamint, mind a kettőnk szájába ott volt a cigi és ülünk egy padon és épp átöleljük egymást és bemutatunk a világnak és a ráknak, hogy dögölj meg a rák, Krisz élni fog.

Akkor még hittem benne és néha ő is hitt benne, máskor meg sírt, hogy hagyjam el, ne legyek vele ő meg fog halni én meg ott leszek egyedül. A szüleim és sokszor mondták, hogy hagyjam el őt így lesz a legjobb mindenkinek, de sosem hagytam el. Az utolsó kemójáig együtt voltam vele, fogtam a kezét, ápoltam, ágytálaztam, csókoltam, levágtam én is kopaszra a hajam, gondját viseltem aztán egy szép Csütörtök reggel meghalt.

Ott sírtam az ágya felett egész nap.

A másik kép a kapcsolatunk elején készült miután megcsókolt ő csinálta rólunk, mert szerinte nagyon szép fotómodell lehetnék és szeretett fotózni ez volt az ő nagy hobbija.

Aztán már a kemo végén, amikor Krisz szerintem tudta, hogy meg fog halni megkért, hogy ne csináljunk több képet. Azt akarta, hogy úgy emlékezzek rá, ahogyan megismerkedtünk a 4-6 villamos vonalán a Nyugatitól nem messze.

Vége