A fél életem
Egyed-Husti Boglárka
Itt állok egy vadidegen férfi panel szobájának a fürdőszobájába és magam se értem miét vagyok itt. Ennyire magányos lennék és vágynék egy társra, hogy vele is be érem? Illetve ezzel itt, amit magam körül látok? Lepukkant a lakása látszik, hogy csak aludni jár haza. A kocsi amibe elhozott az is régebbi típusú volt. Viszont betett egy zenét az utazás alatt, valami cigány zene lehetett, de nem autentikus. Ilyet még sose hallottam azelőtt. Azt mondja románul énekelnek benne.
A nevét se tudom biztosa, mert bár bemutatkozott, de olyan sunyi csillogás volt az arcán lehet, hogy ezt is kitalálta.
Itt töltöm az estét. Ebbe a mocskos panel lakásba. Vele.
Másnap reggel felszállok a piros 7 buszra és elindulok a Móriczra. Pár évfolyam társammal találkozok út közben. Beszélgetünk, de érzem magamon még az előző éjszakát. Próbálok mosolyogni, de erőltetett.
Elindulok fel a lépcsőn, a Ménesi út felé.
Szeretek itt lenne, sok a fa. Ez kicsit vissza zökkent.
Bemegyünk az ajtón ott van a portás, és a nagy aula. Az egyik évfolyamtársam kávézni invitál, de nem kérek így elindulok a nagy előadó felé. Bent már hallom a szokások zajokat, mozgolódás, fészkelődés zaját.
Leülök a padba, többen köszönnek, örülünk nekik. Beiratkozunk.
Ezután kimegyek a mosdóba majd visszatérek, hogy kifizessem a jegyzeteimet.
És akkor mikor venném ki a táskámból a pénztárcát látom, hogy a tárca nincs. Se pénz. A lakáskulcsom, a bankkártyám, az igazolványaim, a fényképek a barátnőmről, az ajándék kártya, amint akkor kaptam mikor először voltam szavazni. A fél életem abban a tárcában volt. Most meg semmi sincs ott.
Elsápad az arcom, remeg a kezem. Érzem a sírás és az ájulás kerülget. Pár évfolyamtársam odajön és kérdezgetik, Bogi mi a baj? Próbálom elmagyarázni, de akkor egy felismerés, egy belső hang, megérzés rám tör és rögtön tudtam, hogy ő volt az. Ő vette el a tárcámat.
Mocskosnak éreztem magam, hogy hagytam neki, hogy hozzám érjen.
Most már sírtam. Hazamegy a kulcsommal. Kinyitja az ajtót és bemegy hozzánk, látja a szobámat és a titkaimat. Ez a kép ugrott be elsőként.
Anyukámat sírva hívom fel, elmondom neki mi történt, őt kihagyom belőle. Nem mesélem el neki. Elég egy baj, ne tetézzük.
Hirtelen a felismerés lesz úrrá rajtam, haza se tudok menni, egy szendvicset se tudok venni.
Páran simogatják a hátam és próbálnak több-kevesebb sikerrel megnyugtatni.
Adnak páran pénzt, vonaljegyeket kapok.
Az arcom hálás és ki van pirosodva.
Ég a szégyentől.
Még az egyik évfolyamtársam a rendőrségre is elvisz feljelentést tenni.
Megköszönöm neki.
A rendőrségen se említem meg a gyanúmat, ismeretlen tettes ellen teszek feljelentést. Pedig tudom, érzem ott legbelül, hogy ő volt.
Mire haza érek anyuék szomorúak és dühösek.
Nyugtalanul alszom egész éjszaka.
Végig ő van a fejembe, illetve az, hogy mikor vette ki a táskámból a tárcámat.
Majd beugrik.
Akkor mikor kimentem a fürdőbe. Ügyesen csinálta, mert észre se vettem és reggel se, mert siettem.
Mikor ezek a gondolatok mentén próbáltam volna aludni a fülembe végig ott volt a román cigány dal.
Vége
Author: Egyed-Husti Boglárka
Egyed-Husti Boglárka vagyok. Szeretem olvasni már kis gyerekként is és hamar kiderült, hogy az írás is elég közel áll hozzám. 16 éves korom óta írok először verseket, később pedig novellákat. A műveim számos antológiába, irodalmi pályázaton és internetes felületen is közelve lettek. Sok helyen Okleveles díjazásban részesültek műveim. Legnagyobb vágyom,hogy művemet az Álljunk meg egy novellára című plakáton is megjelenjen, minden évben pályázok.
