A Hiányzó Pöttyök (mese)

A Hiányzó Pöttyök

 

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy gyönyörű rét, telis tele szebbnél szebb virágokkal. A szivárvány minden szinében pompáztak, így nem is csoda, hogy rengeteg madár és bogár élt boldogan ebben az idilli környezetben. Szöcskék ezrei ugrabugráltak és ciripeltek a fűben, pillangók sokasága pihegett a hamvas virágszirmokon, megszámlálhatatlan katicabogár boldogan röpdösött levelekről levelekre. Egy ilyen katicabogár család épp arra várt, hogy az apró petéikből kikeljenek az ujdonsült kis katicacsemeték. Már nagyon várták ezt a pillanatot a katicaszülők, amikor egyszercsak szétpattantak a picinyke tojások, és előbukkantak a kicsiny bogarak, összesen öten. Boldogan ölelték magukhoz az újszülötteket, de amikor az ötödikhez értek, nagyon elcsodálkoztak a látványon. Olyannyira, hogy még megölelni is elfelejtették a kicsiny bogarat, aki pedig mindennél jobban vágyott arra, hogy a szülők megszeretgessék.

Először az apa szólalt meg, de láthatóan kereste a szavakat:

-Talán nem látok jól, pedig sohasem volt baj a szememmel. Ötödik gyermekünknek úgy látom, hiányoznak a pöttyök a szárnyacskáiról.

-Bizony jól látod. – Folytatta az anya katica gondterhelt arcal. – Ennek a legkisebbnek egyetlen árva pötty sincs a hátán.

A katicabogár-társadalom történetében ilyen még nemfordult elő, igy fogalmuk sem volt, hogy mitévők legyenek. Ki tudja hány percig álltak ott a kicsinyeik körül, amikor az anya felocsúdott a csodálkozásból, és fölkapta a kicsit.

-Isten hozott téged is a családunkban, még ha más is vagy mint a többi. Talán majd egyszer neked is megjelennek a pöttyeid. Pötty ide vagy oda, mi már nagyon vártunk a testvéreiddel együtt. Legyen a neved Pötyi, -folytatta a mama- hátha a név meghozza a szerencsédet és megjelennek azok a hiányzó pöttyök a hátadon.

Ezután őt is megölelték, megcsókolták, és elkezdték élni a megszokott mindennapjaikat. Nagyon sok örömük telt a kicsinyeikben, akik gyorsan fölcseperedtek.  Az öt kis katicabogár mit sem törődött a pöttyökkel, szerették egymást, és a szülőknek is ez volt a legfontosabb. Eljött azonban az idő, amikor ki kellett röppenniük az otthonukból, és búcsút mondani a szüleiknek. Mind az öten öt különböző irányba röppentek föl, készenállva arra, hogy megkezdjek saját életüket.

Pötyi boldogan, mit sem sejtve röpködött egyik virágról a másikra, fogalma sem volt arról, hogy mi vár majd rá. Hamarosan azonban megtapasztalta, hogy mássága miatt nem könnyű barátokra lelni. Először egy méhecskével találkozott.

-Jó napot kivánok! – Szólította meg kedvesen Pötyi a méhecskét.- Ki vagy te? Még sohasem láttam hozzád hasonlót.

-Még ha nem is láttál hozám hasonlót, akkor is tudnod kéne, hogy én vagyok a méhecske. Sárga csíkjaimról, hosszú antennáimról és szúrós fullánkomról mindenki fölismer. Viszont én sem láttam még olyan bogarat, mint te, pedig már nem vagyok fiatal.

-Katicabogár vagyok, és barátokat keresek.

-Katicabogár?!- Nevetett föl gúnyosan a méhecske. – Az meg hogy lehet, hogy egyetlen pötty sincs rajtad.? Pirosnak elég piros vagy, de katicabogár nem létezik kötty nélkül! – hitetlenkedett a méh.

-Márpedig az vagyok, bár tudom, hogy nincsenek pöttyeim. Talán majd idővel az is lesz.

-Majd akkor keress barátokat, ha ott látják a pöttyöket a hátadon. Mindaddig csak egy különc vagy, akiben nem bízom. Tulajdonképpen meg kellene hogy csípjelek, de nem pazarolom rád a drága fullánkom.

Válaszolta barátságtalanul a méh, és hangos zümmögéssel elrepült.

Pötyi életében ez volt az első csalódás, amikor szembesült a másságával. Szomoruan, de továbbrepült, és próbálta elfelejteni a nem túl kedves méhecskét. Száldogált egyik fűszálról a másikra, amikor meglátott egy nagy, zöld, izmoslábú bogarat, aki a lábait dörzsölgetve ciripelt.

-Jónapot kívánok! – Köszönt illedelmesen a bogárnak. – Kihez van szerencsém?

-Nem tudod, hogy ki vagyok?! -Válaszolt a szöcske kissé sértődötten. – Mindenki tudja, hogy az izmoslábú, zöld bogár, aki hatalmasakat ugrik és gyönyörüen ciripel, az nem más mint a tücsök.

-Bocsáss meg tücsök, de én még nagyon fiatal vagyok, nemrég hagytam el a

szülői fészket.

-Akkor érthető. -szabadkozott a tücsök – de nekem, aki már nem vagyok olyan fiatal, te nem vagy ismerős.

-Pötyi vagyok, a katicabogár és barátokat keresek..

A tücsök, bár zöld szinű volt, de úgy elsáppadt erre a válaszra, hogy alig lehetett ráismerni.

-Még hogy katicabogár? – Kérdezte hebegve. – Egyetlen árva pötty nincs rajtad. Hogyan lehetnél az?

-Azt mondták a szüleim, hogy talán én későn érő vagyok, de egész biztosan lesznek pöttyeim.

-És ha csak becsapsz? – Kötekedett a tücsök. – Nem hiszek neked! Ha nem nézel úgy ki mint más rendes katica, akkor nem bízok benned!

A tücsök egy hatalmasat ugrott, és eltünt a levegőben. Pötyi a második csalódása után mégszomorúbb lett, de nem adta fel. Barátora vágyott, és bízott abban, hogy hamarosan találni fog. Nagy lélegzetet vett, és folytatta a röpködést egyik virágról a másikra. Hamatrosan meglátott egy gyönyörű pillangót, ahogy méltóságteljesen pihent egy margarétán, Hatalmas, minden szinben játszó szárnyait  nyugodtan illegette-billegette, láthatóan tisztában volt csodás megjelenésével.

-Jónapot kívánok! – Üdvözölte kedvesen Pötyi. – Ki vagy te? Pompás a külsőd, ilyett még sohasem láttam.

A szárnyas teremtés lassan kinyitotta szemeit és sértődötten letekintett az apró katicára.

-Hogy -hogy nem ismersz föl? Nagy, pompázatos szárnyaimról tudnod kéne, hogy én vagyok a pillyangó. Én viszont nem ismerlek föl téged. Sohasem láttam még ilyen unalmas apró piros bogarat.

-Én egy katicabogár lennék, és barátokat keresek.

-Azt mondod, katicabogár? – Hitetlenkedett a pillangó.- Sohasem láttam még katicabogarat pöttyök nélkül! Nem úgy nézel ki, ahogy minden rendes katicabogár. Mit szólnának a pillangó társaim, ha egy olyannal barátkoznék, aki más mint a többi? Szerezz magadnak pöttyöket, és nézz úgy ki, ahogy elvárják tőled!

Ezzel a pillangó széttárta szárnyait, és elrepült.

Pötyi szemeiből hullani kezdtek a könnyek. Most értette meg igazán, hogy mennyire más, mint a többi társa. Családja körében senki sem éreztette vele, hogy ő bizony különbözik a többiektől.  Már abban sem volt biztos, hogy akar -e barátokat. Bánatában behúzódott egy nagy level alá, ahol álomba sírta magát. Arra ébredt, hogy egy kedves hang szólongatja:

-Remélem jól vagy, ismeretlen társam! – Rázogatta gyengéden Pötyit valaki..

Pötyi kinyitotta szemeit, és nagyon meglepődött azon, amit látott. Egy katicabogár szólongatta, akiről nem hiányoztak a pöttyök.

-Mit akarsz tőlem? – válaszolt szomoruan Pötyi – Már nem keresek barátokat, egyedül akarok maradni! Menj el és barátkozz mással!

A másik bogár azonban nem tágított.

-Csak szerettem volna tudni, hogy jól vagy e. Éppen erre röpdöstem, amikor megláttalak téged, és éreztem, hogy valami nincs rendben veled.

-Hát persze, hogy valami nincs rendben velem! – Csattant fel Pötyi- Én látom, hogy te mi vagy, de senki sem hiszi el, hogy én ki vagyok, mert hiányoznak a pöttyeim. Fogadjunk, te sem hiszed el rólam, hogy én is katica vagyok.

-Valóban nem láttam még katicát pötty nélkül, de én hiszek neked. -Válaszolta  meggyőzően a másik katica. -Én is régóta keresek barátokat, és eddig nem találtam, pedig nekem vannak pöttyeim. Ha igazi barátokat keresel, akkor nem az számít, hogy hogy nézel ki. Az a fontos, hogy mi van a szivedben.

Pötyi szóhoz sem tudott jutni meglepődésében. Összeszedte magát, és bemutatkozott, aztán hozzátette:

-A szüleim azzal bíztattak, hogy talán egyszer majd megjelennek a pöttyeim. Vagy talán segíthetnél abban, hogy a szárnyaimra fessünk néhányat..

-Verj ki ilyen butaságokat a fejedből! – Válaszolt a másik. – Az már nem Te lennél és az első esőcsepp úgyis lemosná rólad. Mint mondtam, nem a külső számít. Ha ezt elfogadod, akkor boldog leszel.

Pötyi azon a napon keresés nélül is megtalálta az első barátját. Megtanulta, hogy nem a külső számit, és hogy mindenkit úgy kell elfogadni ahogy van. Hamarosan Pötyinek számtalan barátja lett, és boldogan élte a katicabogarak életét, akár megjelentek a pöttyei akár nem…