Elcserélt életek.
Írta: Egyed-Husti Boglárka
Amikor a kezembe tartom olyan pici. Épp hogy csak szuszog. Alig merem megfogni, nehogy összetörjem. A kis haját simogatom és nézem a tökéletes arcát az én pici lányom. Mondogatom magamba. Hát szia. Olyan édes, olyan gyönyörű, olyan szép. Érzem, hogy szuszog, keresi a mellem és ott fekszik mellettem. Az apró kis kezeivel fogja a kezem.
Betolnak minket a szobánkba és érzem, hogy ő a világ legtökéletesebb kisbabája.
Aki már 10 éves. Úgy elrepült az idő. Ugye drágám?
Csak egy kis szúrást fogsz érezni a vérvétel nem fáj, rutin vizsgálat. Semmi extra. A doktornéni is mosolyog és ő végre megnyugszik. Leveszik a vért és hazamegyünk. Útközben megállunk egy cukrászdánál és megesszünk egy nagy fagyit. Az epres a kedvence így én is azt kérek.
Aztán jön az eredmény, hogy a vércsoport nem egyezik. Az hogy lehet? Nem értem? A férjem se érti. Biztos rossz a teszt. Biztos elrontottak valamit. Nem a teszt jó, de a gyerek és az önök vércsoportja nem egyezik. Ott állunk a férjemmel a szobába és úgy érzem megyek össze vagy a szoba lett kisebb?
Tőlünk is vért vesznek majd várnunk kell az eredményre. Olyan idegesen telnek a napok, nem szeretek várni. Igazság szerint gyűlőm. Az idő meg állomittasan telik. Végre megjött az eredmény. A gyerek nem a miénk. Mi? Ez hogy? Pattan fel a székből is a férjem. Ügyvédhez megyünk és ott kiderül, hogy elképzelhető, hogy a kórházba cserélték össze. Csak úgy véletlenül. Ilyen van? Létezik? Hogy tehet valaki ilyet?
Ismét várakozás, ismét értelmetlen órák. Az idő egyre lassabban telik. A kórház beismeri, hogy tévedés történt és, hogy mennyire sajnálja az esetet, de valóban elcserélték a gyerekeket. Tévedés? Sajnálja? Hol a gyerekem, Ez kinek a gyereke? A kérdések egyre jönnek-válaszok alig.
Megint ügyvéd. Keressük a gyereket Az a gyerek kell, aki az enyém. A kis piros pozsgás arcú. Ez nem az én gyerekem. Veszekedés-veszekedés után. Úgy érzem megnyomorítottak, fáj mindenhol. Elvették kellek fel riadtan álmomból. Elrabolták. Hol van? Egyre többszőr telik el így az éjszaka. Nyugtatókat szedek, nem tudok józanul gondolkodni, nem is menne.
Aztán meglett. Megtalálták egy másik házaspárnál volt. Ők sem tudták, hogy a kórház elcserélte a gyerekeket. Az édesanya amióta megtudta pszichológushoz jár. Nekem is talán el kéne mennem egyhez.
Aztán sokadik ügyvédi intézkedésre végre láthatjuk az igazi kislányunkat. Akit szültem. Aki az enyém. Csak más nevelt.
Miközben nézem őt azt gondolom mennyi mindenről maradtunk le. Nem láthattuk az első lépéseit, nem hallhattuk az első szavát, nem vigasztalhattuk meg, amikor elesett. Elcserélt életet neveltünk.
Vége
Author: Egyed-Husti Boglárka
Egyed-Husti Boglárka vagyok. Szeretem olvasni már kis gyerekként is és hamar kiderült, hogy az írás is elég közel áll hozzám. 16 éves korom óta írok először verseket, később pedig novellákat. A műveim számos antológiába, irodalmi pályázaton és internetes felületen is közelve lettek. Sok helyen Okleveles díjazásban részesültek műveim. Legnagyobb vágyom,hogy művemet az Álljunk meg egy novellára című plakáton is megjelenjen, minden évben pályázok.
