Eljön az éjszaka az egyetlen választottunk

Eljön az éjszaka az egyetlen választottunk

Egyed-Husti Boglárka írása

Amióta az eszemet tudom Javasszony vagyok. A füzekből gyógyítok. Főzeteket és teákat készítek. Jósolok és krémeket gyártok.

Nagymamám is Javasasszony volt, tőle tanultam mindent.

Együtt éltünk a természettel.

A természet adott otthon nekünk. Szárítottuk a virágot, lefűztük majd mindenfélét készítettünk belőle. Minden virágnak, termésnek tudtam a nevét. Az, hogy melyik bogyó a jó és melyik a méreg.

A főzet mellé temetésre és esküvőkre is mentünk, jóslatukat vittünk. a búzaszemeket néztük, a felkelő és a lemenő napot. A madarak vándorlását. a várandós anyának a hasára krémeket tettünk, születendő gyermekének is jósoltuk.

Jártuk a falvakat, beteg embereket ápoltunk, fogtuk a kezüket, lázat csillapítottunk, állatokat segítettünk a világra és néha át is kellett őket segíteni a másvilágra.

De féltük a halált. A tükörbe és az árnyékba mindig féltünk, hogy meglátjuk a halált oldalát.

Éjszaka a párák alá különböző varázsigéket tettünk, hogy a halálnak csak egyetlen választásuk maradhasson.

Aztán tudtuk, hogy mindig lesz egy olyan éjjel amikor eljön ő és nem marad más választásunk.

Vége

 

Egyed-Husti Boglárka
Author: Egyed-Husti Boglárka

Egyed-Husti Boglárka vagyok. Szeretem olvasni már kis gyerekként is és hamar kiderült, hogy az írás is elég közel áll hozzám. 16 éves korom óta írok először verseket, később pedig novellákat. A műveim számos antológiába, irodalmi pályázaton és internetes felületen is közelve lettek. Sok helyen Okleveles díjazásban részesültek műveim. Legnagyobb vágyom,hogy művemet az Álljunk meg egy novellára című plakáton is megjelenjen, minden évben pályázok.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Uncategorized
Bencze Margit

Rózsaszín muskátli

Nagyon szeretem a virágokat. A rajongásomat irántuk drága édesanyámnak köszönhetem, aki talán még nálam is jobban imádta őket. Hajdanán vidéki családi házunk virágoskertje a legszebb

Teljes bejegyzés »

A NŐ

Kislány, anya, hölgy vagy mama. Egy szóval a nagybetűs NŐ. Gyengéd lélek, kedves mosoly. A föld felett, hopp, libbenő. Nélkülük hát lenne élet? Vigaszt férfi

Teljes bejegyzés »
Versek
Ivántsy Gábor

hajnalban, hajnal előtt*…

  a vadász ül, hosszú, méla lesben**, szeme előtt távcső, abba néz nagyon: mert, mint múltkor, éjjel, ott lent, a kis patak medrében, megint ott

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Szirmok

Rózsa Iván: Szirmok (hat haiku) szirmok hullanak Sakura ünnep után – ilyen az élet rügyből lesz szirom, embrióból nagy lakli – csodás a világ! tavasz

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Bumeránghatás

Rózsa Iván: Bumeránghatás Az ausztrál bennszülötteknek kétféle bumerángjuk volt évezredek óta. A visszatérő bumerángot főként arra használták, hogy az adott területet feltérképezzék; és felriasszák, kicsalogassák

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Egyedül a Paradicsomban

Rózsa Iván. Egyedül a Paradicsomban Egyedül hánykolódni a Paradicsomban, Tenger hullámai közt kis csónakban, Nincsen rosszabb érzés a magánynál: Nem volt senki magányosabb József Attilánál.

Teljes bejegyzés »