Ne sírjon!
Egyed-Husti Boglárka
„Ne sírjon”! – hangzik a válasza a folyóson és a nagy ajtócsapkodások közepette kilép a tárgyalóba.
„De, ha egyszer sírhatnékom van” -próbálok mentegetőzni és könnyeim áradnak, patakokba.
„Nem érdekel a nyomora” -erre ő.
„Az érzéseimet mégsem tudom vissza tartani”.
„Pedig muszáj lesz” -erre már nem tudok mit mondani.
Egyszerűen leülök én is a folyósóra és a fejemből ömlik a vér, de meg ne próbáljak sírni, mert őt zavarja.
A tárgyalóban persze minden szempár ránk néz. Valaki a fejét csóválja, valaki képet készít rólam és tovább áll én meg egyedül ülök tovább vérző fejjel a büdös váróterembe.
Nem tudok mit csinálni a sírás nyomai továbbra is ott maradnak az arcomon.
Az arcom piros, ég a szégyentől és a fájdalomtól.
Hallom, hogy a hátam mögött két nővérke összesúg, de úgy, hogy én is halljam: „hülye narkós kurva a héten már ő a második, aki a fejét veri a falba.”
„Ja”-vágja rá társa-„mi meg majd takaríthatunk össze utána”.
Nem tehetek róla, hogy narkózom, csak így tudom elviselni azt a sok szart, amit az élet adott, de azért néha ember számba vehetnének. Tisztában vagyok a függőségemmel, több ízben is voltam elvonón, több helyen is jártam már. Mégis néha úgy gondolom, hogy a narkósokat egy kalap alá veszik a hajléktalanokkal, nekünk már érzéseink sem lehetnek, hiszen még sírnunk sem szabad.
Bejegyzés egy függő naplójából
Author: Egyed-Husti Boglárka
Egyed-Husti Boglárka vagyok. Szeretem olvasni már kis gyerekként is és hamar kiderült, hogy az írás is elég közel áll hozzám. 16 éves korom óta írok először verseket, később pedig novellákat. A műveim számos antológiába, irodalmi pályázaton és internetes felületen is közelve lettek. Sok helyen Okleveles díjazásban részesültek műveim. Legnagyobb vágyom,hogy művemet az Álljunk meg egy novellára című plakáton is megjelenjen, minden évben pályázok.
