Sirály

Sirály.

Írta: Egyed-Husti Boglárka

Szárnyaival csapkodott az ég felé, de mivel megsérült így csak verdesett. Majd a szél fújta el egészen idáig. Bekötöttük a szárnyát, megetettem. Kis törékeny csőrével szedte fel az ételt. Olyan gyámoltalan volt. Azt hittük éjjelre meghal. Másnap reggel viszont mintha erő költözött volna belé így gondoztuk tovább. Aztán megerősödött. Eljött a búcsú ideje. Most ismét szárnyaival csapdosva szeli az eget. Ő a szabad sirály. Néha leszál és én megetettem.

A patak parton szokott lenni. Már családja is van. Őket is szoktam etetni.

Aztán órákig nézzem, ahogy köröznek felettem az ég felé.

Ott, ahol boldogok.

Repülnek el majd vissza.

Vége

 

Egyed-Husti Boglárka
Author: Egyed-Husti Boglárka

Egyed-Husti Boglárka vagyok. Szeretem olvasni már kis gyerekként is és hamar kiderült, hogy az írás is elég közel áll hozzám. 16 éves korom óta írok először verseket, később pedig novellákat. A műveim számos antológiába, irodalmi pályázaton és internetes felületen is közelve lettek. Sok helyen Okleveles díjazásban részesültek műveim. Legnagyobb vágyom,hogy művemet az Álljunk meg egy novellára című plakáton is megjelenjen, minden évben pályázok.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Csaló világok vannak?

Egy megfoghatatlan bizakodás tölt el ott, hol időm most hézagos.   Érzem, nincs így fölös út,   bevonz mindig;   komoly, vidám cél felé viszi

Teljes bejegyzés »

Kincokoroi

Kincukoroi   Egy ősi japán filozófia azt tanítja, hogy ami eltörik, az nem vész el  csak más formát ölt. A neve kintsugi :az arany javítás

Teljes bejegyzés »
Versek
Petes H. László

Múlató

    Múlató       Vágyak válla feszül belém Erény ez, mely gyötör s felél. Lágyan simul hozzám a kéj Megcsal minden, mint egy

Teljes bejegyzés »
Uncategorized
Tóth Lászlóné Rita

Születésnap

Senkisem mondhatja, hogy nem vagyok nyolcvan, hiszen ezt mutatja a tortán a tyertya. Boldog is vagyok, hiszen mindenki szeret, az egész család ünnepelt velem. Egészségben

Teljes bejegyzés »
Uncategorized
Tóth Lászlóné Rita

Hajnali dér

Mindig hajnalok-hajnalán ébredek, s felkelek. Kint még csend és sötét, ám de a függönyt elhúzom, hogy ha a drága nap felkel az énrám ragyogjon. Ezt

Teljes bejegyzés »

Elvarázsolva

Lennék fürdéskor leguruló vízcsepp a nyakadon, Majd vízpáraként felkúsznék a nedves falakon Előtte bejárnám tested minden kis részét, S csókkal lezárnám ajkad kis rését.  

Teljes bejegyzés »