Sírni tudna

Sírni tudna

Egyed-Husti Boglárka

 

Sírni tudna, hiszen tudja esélytelen. Ő ugyanis észre sem veszi. De Karin nem sír. Csak némán néz ki az ablakon és Ő, mint minden este megint elmegy. A lámpák világítják meg neki az utat.

Remegő kézzel nyúlok a kis titkos Naplómhoz minden ebbe jegyzek bele Anyámmal és velem kapcsolatban. Ő is szerepel benne. A legtitkosabb gondolataim, bánatom és verseim itt vannak leírva. Nap és dátum szerint rendezve.

Talán egyszer kiadják, de jó mindig olvasni a régi bejegyzéseket Anya szerencsére nem tud a napló létezéséről szerencsére nem is érdekli semmi, ami velem kapcsolatos.

Sokszor imádkozom, kérdezem Istent, hogy miért lettem ilyen csúnya. Egyszer olvastam Pacsirtáról, szegény lány sorsa nagyon megérintett. Tudtam vele osztozni, hiszen nekem is csak a csúnyaság, ami osztályrészemre jutott.

Másnap ismét kezdődik az ígéret, hogy este talán ő is ismét feltűnik. Ő, aki olyan magas és délceg. Egyszer kihallgattam véletlenül beszélgetésüket. Olyan szerencsétlenül szerelmes anyámba, hogy néha már sajnálom. Szegény, nem is tudja, hogy anyám még csak nem is szereti. Néha még a nevét sem tudja keveri. Hol Péternek, hol Lajosnak hívja. A munkahelyén dolgoznak együtt már egy ideje udvarol anyámnak, mindig virágot hoz neki, de anyám még a nevét se tudja.

Én persze tudom, hogy hívják Őt. De a világért sem árulnám el senkinek. Ez is olyan titok, amit megtartok magamnak. Ha már csúnya lettem és magányos egyedül a Napló, ami őrzi a titkomat.

Anyám minden reggel fűszeres szappannal mosakszik, az illatában van egy kis fanyar citrom, menta és még valami. Az illet az egész szobát átjárja, kellemes lesz tőle minden. Talán a sok udvarlóját is így veszi le a lábáról. El kell ismernem hódítani tud nőlétére. Ehhez ért.

Én Karin nem értek semmihez, de senki nem is várja el tőlem, hogy szép és okos legyek.

Így maradok én a szép özvegy csúnya lánya.

Egyik reggel váratlanul megjelent Ő. Sose jött reggel, nem is értettem mit keres ott. Persze tudtam, hogy anyámat keresi. Mondtam is neki, hogy nincs otthon. A munkahelyén van. Kiderült nem ment be dolgozni. Ez meglepett engem is, mert ez sosem volt rá jellemző. Imádta a munkáját, megszállottan szerette. Mindennél jobban, a pasiknál és nálam is jobban szereti.

Látszott, hogy Ő is aggódik érte. Hátha csak más dolga akadt.

Így egész nap vártunk rá, de este sem jött haza. Akkor már én is aggódtam.

Ő egész nap a kis ablakpárkányból azt a helyet figyelte, ahol esténként szokott várni anyámra. Mintha most azt lesné, hogy anyám is Őt figyel-i onnan? Persze nem figyelt senki. A percek keservesen lassan teltek, ólomlábon csúszott a mutató.

Kezdtem érezni, hogy engem néz. Előszőr csak néha, néha pillantott rám, majd azt vettem észre, hogy egyfolytában néz. Tudtam, hogy ő is csúnyának lát. Nézése egyre jobban zavart.

Próbáltam finoman jelezni felé, előbb kisebb köhögéssel majd egyre jobban köhögtem a végén úgy éreztem, megfulladok a sok köhögéstől.

„Karin, te nem is vagy olyan csúnya”-szólalt meg és én ledöbbentem, mert tudta a nevem és nem látott csúnyának.

„Igazán kedves Öntől-válaszoltam rá és zavaromba a felkínált pohár vizet kiöntöttem.

„Tudom, hogy te a lánya vagy és nem a testvére”-mondta Ő.

„Tudom, mert anyukád elmondta”. Ez a vallomása egyszerűen olyan szinten megdöbbentett, hogy azt hittem ott menten meghalok. Hiszen eddig sosem mondta elsenkinek, hogy nem a testvére, hanem a lánya vagyok. Ő neki miért mondta el? Talán mégis többet érzett iránta? Talán mégis szerette őt? Ahogy ezek a gondolatok kavarognak a fejembe egyszer csak a csengő csengetése szakít félbe.

Az ajtóban két rendőrtiszt áll és mondaniuk sem kell semmit, a nézésükből már tudom, hogy anyám sincsen többé már, egyedül maradtam.

Én Karin a szép özvegy csúnya lánya teljesen egyedül maradtam, árván.

A szobában hirtelen a fanyar citrom illet helyét átváltotta a halál semmihez sem fogható szaga, a gyászé, az elmúlásé, a veszteség érzése.

Érzem, hogy hallkan sírok, némán és Ő átölel. Ölelése gyengéd, nem taszító, kedvesség sugárzik belőle.

Még most évekkel később is érzem az ölelésének erejét, a hangtalan rendőrök csendes vallomását.

Anyámat megölték, holtestét a Dunába egy horgász találta meg. Munkahelyére igyekezett, de oda már sosem ért.

Sose találták meg anyám gyilkosát. Pedig az összes létező udvarlóját és anyámnak szelet csapó férfit kihallgatták, vallomást vettek fel, új lenyomatott is vettek mindenkitől, de az igazi gyilkos fedve maradt a sötétben.

Csak én tudtam, hogy Ő volt az.

Tudtam, hiszen más nem lehetett. Pont azért jött, mert alibi kellett neki én meg falaztam. Nem szóltam a rendőröknek.

Láttam a ruháján a vérnyomokat, igaz apró kis vérfoltok voltak, a szürkés kabáton alig kivehetőek, de én láttam. Éreztem rajta, amikor átölelt a fűszeres szappan illatát. Tudtam, hogy előző este is itt volt.

Azt is tudtam, hogy anyámmal halkan, de annál erélyesebben veszekedtek. Nem tudtam minden mondatot kivenni, de tudtam, hogy Ő iszonyú féltények volt a többi udvarlóra. Csak magának akarta anyámat. Anyám persze ezt nem akarta. Neki teljesen jó volt így a felállás.

Persze Ő meg közölte, hogy anyám kihasználja és igaza volt.

Reggel, amikor anyám elindult a munkahelyére Ő is utána indult, korán reggel volt. Az ígéret reggele. Halkan megfojtotta anyámat, anyám állítólag ellenált ezért voltak vérfoltok a ruháján, mert próbált védekezni sikertelenül.

Erősebb volt nála. Ezt anyám és én is tudtam.

Mikor megölte bedobta a Dunába, aztán átjön hozzánk, hogy aggódva érdeklődjön utána. Tökéletes alibi.

Másnap írt egy levelet és felakasztotta magát.

A levele még most is megvan a Naplómba tettem, hogy ezt is őrizzem a sok titok mellé.

Anyám gyilkosa ugyanis nem volt más, mint az én szeretőm, akitől én gyermeket vártam.

Ő volt az, aki éjszakánként miután anyámnak nem kellettem nálam keresett vigaszt.

Sosem tudtam, hogy Anyám tudja-e? Sosem tudtam, hogy anyámat egyáltalán érdekelte-e?

Hogy mit tett velem?

De anyám halott, így ezekre a kérdésekre sosem fogok választ kapni. Ő is meghalt.

Én meg szegény Karin a csúnya lány itt maradtam egy gyermekkel.

Vége

 

 

 

 

Egyed-Husti Boglárka
Author: Egyed-Husti Boglárka

Egyed-Husti Boglárka vagyok. Szeretem olvasni már kis gyerekként is és hamar kiderült, hogy az írás is elég közel áll hozzám. 16 éves korom óta írok először verseket, később pedig novellákat. A műveim számos antológiába, irodalmi pályázaton és internetes felületen is közelve lettek. Sok helyen Okleveles díjazásban részesültek műveim. Legnagyobb vágyom,hogy művemet az Álljunk meg egy novellára című plakáton is megjelenjen, minden évben pályázok.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Csaló világok vannak?

Egy megfoghatatlan bizakodás tölt el ott, hol időm most hézagos.   Érzem, nincs így fölös út,   bevonz mindig;   komoly, vidám cél felé viszi

Teljes bejegyzés »

Kincokoroi

Kincukoroi   Egy ősi japán filozófia azt tanítja, hogy ami eltörik, az nem vész el  csak más formát ölt. A neve kintsugi :az arany javítás

Teljes bejegyzés »
Versek
Petes H. László

Múlató

    Múlató       Vágyak válla feszül belém Erény ez, mely gyötör s felél. Lágyan simul hozzám a kéj Megcsal minden, mint egy

Teljes bejegyzés »
Uncategorized
Tóth Lászlóné Rita

Születésnap

Senkisem mondhatja, hogy nem vagyok nyolcvan, hiszen ezt mutatja a tortán a tyertya. Boldog is vagyok, hiszen mindenki szeret, az egész család ünnepelt velem. Egészségben

Teljes bejegyzés »
Uncategorized
Tóth Lászlóné Rita

Hajnali dér

Mindig hajnalok-hajnalán ébredek, s felkelek. Kint még csend és sötét, ám de a függönyt elhúzom, hogy ha a drága nap felkel az énrám ragyogjon. Ezt

Teljes bejegyzés »

Elvarázsolva

Lennék fürdéskor leguruló vízcsepp a nyakadon, Majd vízpáraként felkúsznék a nedves falakon Előtte bejárnám tested minden kis részét, S csókkal lezárnám ajkad kis rését.  

Teljes bejegyzés »