Ez a vér

Istenem,
hogy is kezdhetném?
Legjobb lesz, ha sorba mondom,
és kezdem a legelején:

Köszönöm az Életet,
s köszönöm majdani Halálom
Köszönöm a sors fintorait
még ha értelmét sokszor nem is találom

Köszönöm e Földet
hogy ezen, itt, így, együtt
egy közösségként
a te lényedet keressük

De ohh, néha az ember
oly méltatlanul bánik a szeretettel
Ítéletet hoz, mint teremtő
s összehasonlítja az egyet az ezerrel

Időnként csodálattal állok
az Isten türelme előtt
Hogyan adott pont az embernek
ilyen hatalmas erőt?

Vajon hogy szenved az Isten
mikor világa a pusztulásba vágyik?
Néhány méter földért
Egyiket öli a másik

Emberek, halljátok?
Nektek szól a dal
Nektek kiáltnak az égből:
„Hagyjatok fel a haddal!”

Gyilkolásért hogy járna más,
mint az örök kárhozat?
Akinek kellett, már meghalt,
nem kell több áldozat!

Vére már a földdel lőn egy,
mégse fog rajta az idő
Hogy is fogna azon,
aki egy világot teremtett a semmiből?

S mégis, szeretete
túlságosan nagy volt,
ezért egyszülött fia egész életében
az emberi szabad akarat ellen harcolt

Tudta, hogy Őt hova küldi
Embereknek sorába…
s az emberek a lelküket bocsájtják
30 ezüsért árulásba

Főpapnak nevezett
„bölcsek” kívánták pusztulását
mert ők egy daliás harcost vártak,
az Istennek egy fegyveres mását

S a tömeg, a balga tömeg
nem bírta a befolyásolást,
Néhány fillérért skandálták egyszerre, hogy:
„Eresszék szabadon Barabást!”

Sorsa saját népén múlott
s Őt mégis így ítélték halálra
„Ez a vér, mely értetek és sokakért kiontatik
a bűnök bocsánatára”

Ugrai Richárd
Author: Ugrai Richárd

Ugrai Richárd vagyok. 2008-ban születtem, Debrecenben. Kiskorom óta foglalkoztat a művészet. Mind zenei, mind irodalmi tekintetben. Szüleim és pedagógusaim ösztönzésére kezdtem el komolyabban és rendszeresebben alkotni. Jómagam a KELET nevű folyóirat társszerzője, szerkesztője és alapítója vagyok. Ezen a felületen pedig szeretném minél több emberhez eljuttatni gondolataimat.

0
Megosztás
Megosztás

3 Responses

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Némaság grasszál

Hallgat a kölyök, odakinn zápor, ordító fellegek tűntek fel a visszapillantóba, vissza… néztem őt s nézett engem, keresett, megkeresett válaszok, ármánnyal itatott kérdéseket kevert a

Teljes bejegyzés »

Tükörben

Elképzelt vágyálmod ködképét, Legbelső kétséged tépi szét. Önmagad eltűnő rejtekét Feszíti egy eltévedt álomkép. Belső vívódásod oka, Nem más, mint önmagad külső szónoka. Magányod egy

Teljes bejegyzés »

Darabokra (Egy kisfiú emlékére)

Sötét létra árnya fekszik a tornácra kúszik egy árnyék fel a padlásra. Néha megáll vissza-vissza tekint szeretne boldog kisgyermek lenni megint… Akkor volt apja,csodás édesanyja…

Teljes bejegyzés »

Múlt-Jelen-Jövő

   Múlt-Jelen-Jövő     A jelen a múltat a jövőnek büszkén adja át.   A régmúlt csodái a jelenben látják a jövőt.   A jövő

Teljes bejegyzés »