Fényes megérint a jelenlét: bízz bennem, itt vagyok! velem van meleg, lélekőrző, gyógyító mosolyod. szívrebbenésnyi időben: a belső hang-remény. gyönyörű fáradtság horgonyoz le, színtiszta átlényegülés. míg újratölt a moccanatlan, erős gyökér vagyok a mostban, pillekönnyű a testem, gondolatban. őrzője lehetnék fénynek, mindennek mi létezik, éled, de belülről látom magam, hibáimba merülök mélyen, földi énem: tökéletlenségem... álmomban forráshoz térek, szentély-otthonom ragyogó, fényes: napsugár-lélek.
Author: Adorján L. Zoé
Vannak átélt pillanatok, amelyek újjászületve az írásban testesülnek meg… és vannak pillanatok, a még meg nem éltek, amelyekkel sarjadó írásaink halmoznak el. Mindannyian írunk és olvasunk a kiapadhatatlan forrásból, ahol: mindig miénk a pillanat! Teljességében…
3 Responses
Kedves Zoé!
Nagyon szép és őszinte sorok. Tökéletlenek vagyunk, miközben vágyunk arra, hogy a forrásnál megtisztuljunk és napsugár lelkünk legyen. Addig, amíg ezt látjuk és vágyjuk, addig van remény. Aki magát tökéletesnek hiszi, az tévedésben él. Tisztulni kell naponta, ahogy az arcunkat megmossuk, úgy kell a léleknek is ez a forrás, mely hatására az otthon ragyogó szentély lesz.
Szeretettel: Rita
Kedves Rita!
Tökéletesen megfogalmaztad nemcsak a vers lényegét, hanem annak a folyamatnak a kezdetét is, melynek indíttatása nem lehet csupán önös/öncélú, és amelynek hozadéka végül az, hogy létezésünkkel adhassunk is. (a körforgás részei/részesei legyünk: nem csak testileg, szellemileg is)
Szeretettel és üdvözlettel: Zoé
Kedves Zoé!
Örülök annak, ha így érzed.
Szeretettel: Rita