Egyedül ülni és csak olvasni verseket,
Mondd, a mai világban miért nem lehet?
Kiülni a selymes fűre, vagy a fa padra,
Ahol a természet bölcs szikráit árasztja,
Hagyni, hadd lapozzon nyári szél,
Lírikusan elmélyülni, ez a cél.
Cirogató édes mondatok és szavak,
Belőlük ugyan meg mi maradhat?
Felsír a szomszéd Pistike,
Ideje végre valamit ennie,
Motorbicikli éles zaja dörren,
Aztán telefon hangja csörren.
Veszekedő lány és fiú,
Egyikük lágy a másik hiú.
Vonat dühöngve elrobog,
S fűben feküdni rossz dolog!
Menekülni, el, csak el innen,
Oda, ahol semmi zaj nincsen!
Békés kertem rég átváltozott,
Benne bolondokháza nyílott!
De én leszek a fő-fő bolond, tudom,
Hogyha e dolgot annyiban hagyom!
Várjatok rám, buján nyíló zöld erdők,
Vagy hozzátok térek, kopár hegytetők!
S jöjjetek velem költői seregek,
Kiket megint forrón szerethetek!
Balom alatt Petőfi, jobbomon Babits,
Drága mesterek, szavaitok édes kincs!
Beszélgetek magányosan veletek,
És közben figyelem a fellegeket.
Barátaim madarak és méhek,
S felsóhajtok: Ez az igazi élet!
Author: Zilahi Zoltán
1986-ban születtem Budapesten, de Gyömrőn élek, a természet közelségében. Tízéves koromban írtam első novellámat, amelyet történelemkönyvem Élet az őskorban című fejezete inspirált. 2004 januárja óta írok verseket, két évvel ezelőtt amatőr versenyt nyertem egyik költeményemmel. Az olvasás már gyermekként is meghatározó része volt életemnek: Elsőként Mándy Iván Robin Hood-ját és Mark Twain Tom Sawyer-ét olvastam, amelyek szélesre tárták előttem az irodalom szeretetének kapuját. Verseimben visszatérő motívumként jelenik meg a természet, a harmónia és a szerelem. Íróként cikkeim 2017 és 2019 között a Gyömrő Magazin-ban, 2014 és 2023 között pedig a Széchenyi Alapítvány honlapján jelentek meg. Most éppen egy disztópikus, posztapokaliptikus sci-fi regényen dolgozom. 2016 márciusa óta a Gyömrőszínház társulatának tagjaként amatőr színészként tevékenykedem, ami szintén közel áll hozzám. Érettségivel és teológiai mesterdiplomával rendelkezem, a C. S. Irodaház recepcióján dolgozom. Számomra az írás olyan, mint a levegő vagy az étel: Nem tudok élni nélküle.
