Istenem, de jó volna megpihenni,
a csendes temetőben végre,
és a sír mélyén békésen nyugodni.
S, fentre, a földieknek innen üzenni:
Szeretteim, ne sírjatok miattam,
itt lent a mélyben találtam meleg otthonra.
Itt vagyok biztonságban, sírom ölelő karjában,
lent a föld alatt két méternyi mélységben a talaj alatt.
Tudom itt szeretnek, s gondos kezek vigyáznak rám.
Olykor-olykor, mikor nincsen jobb dolgom
Elgondolkodom, mit csináltam rosszul s jól
ott a fenti világban,
kinek ártottam, s kinek tettem jót
amíg éltem?
Mostanság is az foglalkoztat,
hogy számba vegyem azokat a földieket, kik
jószívvel emlékeznek rám, és azokat,
kik nevem imáikba is foglalják.
És látnom kell, hogy a számadás végén
Ezek száma, bizony gyér.
Ez a szomorú eredmény pedig
további kérdéseket indikál.
A miértek vizsgálatát veti fel.
És miután ez is megtörtént,
belőle a konklúziót is levontam.
Azért lett ilyen szomorú az eredmény,
mert életemben mindig túl önző voltam.
Vitás helyzet esetén mindig
a saját érdekemet helyeztem a másoké elé.
Így most csupán már a halálom után tudom
belőle levonni a tanulságot.
Barátom, hidd el te is jobban jársz majd
a számadás végén, ha veszed a bátorságot
és azt a szót, hogy önzés, a szótáradból
mindörökre eltávolítod.
Na persze, erre mások mondhatnák,
ugyan kérem, mit ér már az ilyen okos megállapítás,
levonva, elkésve?
Hiszen ez nem más, mint eső után köpönyeg,
és a nesze semmi fogd meg jól igazsága,
azaz, egy fabatkát sem ér már ez, így utólag!
Author: Izsó Antal
Mondhatnád túl késő. Meglehet, felelném, de talán mégsem késtem le mindenről. Igaz nem tartozom azon szerencsések közé, akiket a múzsa már ifjúkorban megérintett. Maradt tán mégis egy reménysugár számomra is. Életem folytonos keresésből állt eddig, de keveset találtam. Az út végén, nyugdíjasként a pihenés várna rám, ehelyett most próbálom lázas igyekezettel behozni mindazt, amit elmulasztottam. Egy belső erő írásra késztet. Sötét szobámban ülve, magányosan töltött csöndes éjszakai órák alatt, olvasólámpám sugara fényében újabb és újabb történetek születnek… Izsó Antal.
2 Responses
Kedves Tonió!
Tény, hogy a múlton nem tudunk változtatni, mert az a vonat már elment, viszont a jelen ad lehetőséget akár egy baráti szóra, egy mosolyra, vagy hallgatásra, másokra való odafigyelésre és szerintem ezekkel a lehetőségekkel Te élsz is.
Megértéssel olvastam soraid, hiszen oly sok mindent csinálnék én is másképp, ha tehetném.
Szeretettel: Rita
Kedves Rita!
Néhány perce reagáltam MÚlt, Jelen, Jövő című versedre.Most itt hozzászólásodban, hasonló pontosabban azonos gondolatokat írsz le.Egyetértek minden szavával.
Köszönöm, hogy elolvastad versem, és köszönöm a hozzászólásod.
Szeretettel
Tonió