Nézd ahogy aranyba borul a táj,
s leveti magáról ködből szőtt köpenyét a reggel.
Hűvös csókot nyom arcomra a szél,
s a fák lombjai halkan zenélnek akár a tenger.
Már a léptek sem sietnek,
össze fonódik a kar,
egymást szorítja a kéz,
és mint valami sálat,
úgy húzza magára az avart az éj.
Mint tűzben érlelt parázs,
kuckózik szívünkbe megannyi emlék,
hullik róla minden,
mint ócska használt kellék.
Harsány színű nyár,
itt volt, mégis oly távoli már,
oly kecsesen múlik,
múlik minden báj.
Author: Vallyon Miklós
1975-ben születtem Szolnokon, Egy kis faluban nőttem fel, majd innen sodort az élet az ország szinte minden irányába. Egy időre külföld is részese volt az életemnek. Jelenleg is Szolnok mellett élek. Az irodalom, az írás, a versek mondhatni mindig körülöttem forogtak. A versek írása igazán a 90-es évek második felében indult nálam, majd valamiért ez a folyamat megszakadt. Az utóbbi években kezdtem újra írni, és írok szinte folyamatosan.
Egy válasz
„Hűvös csókot nyom arcomra a szél,
s a fák lombjai halkan zenélnek akár a tenger.”
Hangulatos, szép szavaid tetszéssel olvastam.
Szeretettel: Rita