Az én nyaram

Valahogy egy búzamező jut eszembe a nyárról. Sárgán, melegen és szárazon. Ahogy fújja a szél és körülöleli az ég kéksége. Gyakran érzem ezt a meleg szelet nyáron. Látom magam előtt a változást, miközben minden lélegzetvételemben ott van az emlékezés is.

Van egy fotó rólunk. Az utolsó együtt töltött nyarunkon készült. Sétáltunk a tenger felé és a kislányom közöttünk szaladt. Akkor még nem tudtam, amit talán Te már sejtettél. Hogy ez lesz az utolsó. Az utolsó nyár, amikor még volt egy nővérem, aki mellettem sétálhatott. Ma ez a fotó többet jelent nekem, mint bármelyik másik rólunk. Az az utolsó nyár a mi búcsúnk volt.

Olyan pillanatokra emlékszem, amik akkor nem is tűntek fontosnak. Sorban állunk a kávézóban, szemben ülünk egymással reggeli közben vagy beugrunk egy boltba.  Akkor még azt gondoltam, hogy van időnk és ezek a pillanatok járnak nekem. Még szabad nevetnem és morognom, lehetek nyűgös és szótlan. Ma annyi mindent szeretnék elmondani. Az a nyár túl gyorsan repült el. Az ősz észrevétlenül kopaszította meg a fákat. A félelem hívás nélkül jött és marasztalás nélkül is köztünk maradt. Te búcsúztál.  Én a halálod pillanatában sem tudtam. Csak simogattalak és azt akartam, hogy lélegezz tovább. Életem leghosszabb tele jött el.

Azóta nem voltam a tengerparton. Korábban, ha figyeltem a vizet, változónak gondoltam az állandó hullámzását. Rá ült a mellkasomra a végtelensége és az én jelentéktelenségem. Tudom az élet megy tovább. Mind aprók vagyunk, szinte észrevétlenek. Láttam ahogy a búzaszemek kiperegnek az ujjaim közül. Éreztem az elmúlást. Éreztem a hiányt. Meg kellett ismernem a már nélküled hullámzó búzamezőt.

Majd nehézkesen, de érkezett végre egy új tavasz. Ez a tavasz hozott valakit az életembe, akit Rólad neveztem el. Visszakaptam tőle a nyár melegéből és ebben a meleg nyárban a búzaszemek lassabban peregnek a tenyeremből.

Author: Janics Zsuzsa

A nevem Janics Zsuzsa. Hosszú évek kihagyása után kezdtem el újra írni, miután megakadt a tekintetem az Irodalmi Rádió „Az én nyaram” című pályázatán. Korábban verseket írtam. Az első versem még gyermekkoromban született meg. Majd ezt újabbak követték. Egy irodalmi folyóirat jelentette meg őket és az antológiáikba is rendszeresen beválogattak. Majd egy hosszabb szünet jött, mert az életem olyan szakaszába léptem, amikor az írás kikopott a mindennapjaimból. Most újra megpróbáltam és éreztem, hogy mennyire hiányzott. Számomra az írás gyógyulás és ventilálás is egyben. Kiadom magamból mindazt, ami megreked és a mellkasom szorítja. Néha vers, néha próza formájában engednek utat maguknak az érzések.