Több bennünk az együtt, a közös sors: egyforma a kezdet és a kilépési pont. a dér elolvad, kibomlik a lomb – tél után tavasz, nyár – életerő zsong. hagyok időt másnak, s magamban, magamnak, lényemből érzések szabadon fakadnak, a forrás bennem él, s a forrásban élek, nem sietek, várok, a szavak lassan érnek.
kevesebb
több lesz...
a csendet
hallgatom,
ma
itt vagyok még;
holnap:
mindenhol,
sehol...
2025.08.19
Author: Adorján L. Zoé
Vannak átélt pillanatok, amelyek újjászületve az írásban testesülnek meg… és vannak pillanatok, a még meg nem éltek, amelyekkel sarjadó írásaink halmoznak el. Mindannyian írunk és olvasunk a kiapadhatatlan forrásból, ahol: mindig miénk a pillanat! Teljességében…
3 Responses
„hagyok időt másnak,
s magamban, magamnak,
lényemből érzések
szabadon fakadnak.”
Csodás sorok. Sajnos engem a türelmetlenség jellemez, ahogy mondani szokás elébe futok az eseményeknek. Milyen jó, ha valaki várni tud!
Csodásan fejtetted ki a fagyból az életerő zsongásáig terjedő időszakot.
A kevesebb olykor több, jobban tud szólni, mert a sok beszéd közt elvész a tartalom, a mondanivaló.
Nagyszerű soraid most is öröm volt olvasni.
Szeretettel: Rita
Köszönöm szépen soraidat, kedves Rita.
Nem baj, ha sok a tartalom. (ha van tartalom)
Utána mindenképp szükség van a csendes ülepítésre, rostálásra, szűrésre.
Ami marad, az a csenddel is jól megfér.
(Van, amikor egy teljes könyvből csak egyetlenegy mondat fontos: amiért elolvastuk. Ebből az egy mondatból (vagy szóból) indul el valami, ami csak a csendben tud „fejlődni”.)
Szeretettel: Zoé
Kedves Zoé!
Egyetértek Veled. Gyakorta egy szó többet ér, mit egy egész regény.
Szeretettel: Rita