Az ég szétszakadt
szürke szövetéből
vérző eső pereg,
fák bordái kilátszanak,
csupaszodó ágaik
karcolják a mord eget.
Lucskos avar fortyog,
mint elfojtott kiáltás,
az éj nedves lehelete
az ablaküvegen mindig más,
minden cseppben
álmodik egy maroknyi Hold.
A szél csonttalan ujjaival
pásztázza a háztetőket,
s én állok,
mint elhagyott harangtorony,
üres visszhangokban,
hajnalra várva,
tűnődöm mély magányomon.
Author: Serfőző Attila
A művészetek szerelmese vagyok, Debrecenből. A tapinthatón túli világ mögött rejtőzködő „valóságot” álmodom papírra. Papírra, ami többnyire már nem is az, csupán fény, s annak hiánya. A Magyar Írói Akadémia szépírói mesterkurzusának hallgatójaként Irodalmi és alkalmazott írói referens diplomát szereztem. A Héttorony irodalmi magazin főszerkesztője vagyok. Az írásaim számos antológiában, és több saját kötetben olvashatóak. Köszönöm a megtiszteltetést, hogy e méltán elismert Irodalmi Rádió kiváló szerzői között szerepelhetek.
2 Responses
„s én állok,
mint elhagyott harangtorony,
üres visszhangokban,
hajnalra várva,
tűnődöm mély magányomon.”
Megfogtak szép soraid, melyek az esővel indultak és az ember magányával végződtek.
Szeretettel: Rita
Kedves Attila!
Nagyon tetszett a versed. Mesterien játszol a szavakkal, képekkel. Szófordulataid, mint „a szél csonttalan ujjaival..” vagy , „mint elhagyott harangtorony, üres visszhangokban…” máshoz nem hasonlítható, egyediek.
Gratulálok, és kívánom hogy további ilyen színvonalon írt alkotások kerüljenek ki tollad alól(vagy , ha akarod számítógéped szövegszerkesztője nyomán)!
Üdvözlettel
Izsó Antal