2064 karácsonyán

Bergerék kedvenc ünnepe a karácsony volt. A család minden évben alig várta, hogy elérkezzen december 24-e, és aznap már kora délután nekiálltak feldíszíteni a kertjükben álló pálmafát. Amint felkerültek a díszek és az égősor, a gyerekek, Matyi és Iza a hagyományokhoz híven egy kis szalmát is raktak a karácsonyfa alá, hogy az ajándékokat hozó háromkirályoknak legyen mivel megetetni a tevéiket.

A közös fadíszítést követően általában társasjátékkal vagy közös filmezéssel múlatták az időt az esti ajándékosztás előtt, ebben az évben azonban a két gyerek azzal állt a szülők elé, hogy szeretnének elmenni egy múzeumba, amely a közelmúltban nyitott meg. Iza és Matyi elmagyarázta apukának meg anyukának, hogy az intézményt a télnek, hónak és jégnek, illetve a régi karácsonyi szokások bemutatásának szentelték. Azt a nevet kapta, hogy Fagypont Múzeum, és azzal a szlogennel hirdették, hogy „Utazz velünk vissza az időben, és tapasztald meg nálunk, milyenek voltak a valamikori telek!”

Amikor a kisfiú és a kislány előadták, hogy mit szeretnének csinálni, Berger apukának felszaladt a szemöldöke, Berger anyukának pedig elkerekedett a szeme. Meglepettségüket az okozta, hogy miként ők maguk, a csemetéik sem igazán mozdultak ki otthonról, hiszen erre okuk sem volt. A két szülő távmunkában dolgozott, a gyerekek távoktatásban tanultak, ha pedig bármire szükségük volt, azt online vásárolták meg, és kiszállíttatták – nem múlt el nap, hogy ne jelent volna meg a házuk előtt egy önvezető futárautó vagy egy csomaghordó drón. Ha nagy ritkán kitették a lábukat a házból, akkor a nagyszülőket látogatták meg, de ilyesmi is ritkán fordult elő.

Hamar kiderült, hogy a gyerekek azért kaptak kedvet a kiruccanáshoz, mert a történelemtanáruk azt ígérte, hogy aki tart egy jó beszámolót a múzeumban tett látogatásáról, annak év végén fölfelé kerekíti a jegyét. A szülők még egy kicsit hezitáltak, de végül is Matyi és Iza legnagyobb örömére beadták a derekukat. Amint megbizonyosodtak arról, hogy a múzeum egészen késő estig nyitva tart, így még bőven lesz idejük nézelődni, felszedelőzködtek, és átvillamosoztak a szomszéd kerületbe, ahol az intézmény helyet kapott. Nem is tartott sokáig az út, mindössze néhány megálló után már leszállhattak.

A Fagypont Múzeumot egy régi, használton kívüli iskolában alakították ki. Miután a Berger család egy automatánál jegyet váltott, géphang utasította őket, hogy fáradjanak be az előtérbe, ahol meleg ruhába kellett öltözniük. Az egyik oldalon egy polcrendszeren különféle nagyságú csizmák sorakoztak, a másik oldalon összehajtogatott nadrágok – szintén sokféle méretben –, a terem közepén álló fogasokról pedig kisebb-nagyobb kapucnis kabátok lógtak. A gyerekek boldogan kapkodták magukra a különös ruhadarabokat, amelyekhez hasonlót addig csak a réges-régi filmekben láttak néha. Magukban még a szüleik is elismerték, hogy érdekes élmény volt vastag öltözékbe bújni.

Az előtérből kilépve egy furcsán berendezett szobába jutottak, amely bizarr tárgyakkal volt tele. Mindegyik mellett voltak feliratok, de a géphang is elmagyarázta, mit látnak: olyan eszközöket, amelyekkel az emberek télen felmelegítették a házukat: egy ősrégi kandallót, fém- és cserépkályhákat, különböző konvektorokat és radiátorokat. Néhány perc után a helyiség túloldalán lévő ajtó kinyílt, és Bergerék beléptek a nagyterembe. A látványtól, amely ott fogadta őket, a lélegzetük is elállt. Az egész olyan volt, mintha valóban az időben utaztak volna vissza: a padlót mindenhol beborította a mesterséges hó, amelyben számtalan kihalt állat-, és növényfaj élethű szobra állt.

Mivel kijelölt út nem volt, a család találomra indult el a legközelebbi fenyőfa felé. Ámulva nézték a furcsa, számukra teljesen idegen növény ágait, miközben gépi idegenvezetőjük ismertetőjét hallgatták róla. Valahonnan illatosítót fújtak rájuk, amely elvileg ennek a fenyőnek az illatát imitálta. Pár perc után továbbindultak, és megcsodálták a következő fát, majd az azutánit – és így tovább. A növényeket követően pedig az állatokat nézték végig, többek közt láthattak jegesmedvét, sarki rókát, különböző fókákat és pingvineket. A rejtett mikrofonoknak hála hallhatták az állatok hangját, sőt néhány szobor tett kisebb mozdulatokat is. Szinte ijesztően valóságos volt minden, Bergerék nem győztek ámuldozni, a gyerekek időnként jegyzeteltek is, nehogy elfelejtsenek valamit.

A nagytermet követően egy kisebb helységben a kabátok történetét mutatták be az ősemberek szőrméitől a modern kori felsőruhákig. Egy másik szobát az úgynevezett a téli sportoknak szenteltek, a síeléstől a korcsolyázásig – az egyik sarokban ki is próbálhatták, milyen érzés a jégen állni. Végül az utolsó, legkisebb kiállítóteremben a régi karácsonyi szokásokat ismerhették meg a látogatók. Iza és Matyi elképedt, amikor megtudták, hogy valamikor az emberek azt gondolták, egy északi sarkon élő öreg bácsi ajándékozza meg őket szenteste. De ugyanennyire meglepte őket a hóemberkészítésről és a hógolyózásról szóló beszámoló is.

Bár a tárlat elég nagy volt, a család annyira élvezte a dolgot, hogy amikor a végére értek, olyan érzésük volt, mintha egyszerűen elröppent volna az ott töltött idő. Miközben lerúgták magukról a csizmát, és kibújtak ki a vastag ruhákból, a gyerekek már arról beszéltek egymás szavába vágva, hogy mit fognak mesélni a történelemórán. Szüleik pedig egymás közt megjegyezték, hogy azért ez mégiscsak más élmény volt, mintha mindezt virtuális valóságban látták volna.

Először különös érzés volt a hideg múzeumból kijönni az egyébként jól megszokott melegbe, de mire hazaértek, már éppenséggel a jéghideg termek gondolata tűnt furcsának. A vacsora után, amikor leültek a fa alá kibontani az ajándékokat, Berger apuka a poharában úszkáló jégkockára pillantva megjegyezte:

– Akárhogy is, csak így a legjobb! Egy dolog pár óráig a hidegben lenni, de hogy minden évben hónapokig mínusz fokok legyenek! Kinek hiányzik ez?

Felesége helyeslően bólintott, közben a gyerekek egymást fényképezték az új, dupla UV-szűrős napszemüvegeikben.

Author: Barna Benedek

Lengyel Menyhért és Veres Péter szülővárosában nőttem fel, a csodás világokat és különös figurákat felvonultató történetek bűvöletében. Idővel magam is elkezdtem ilyeneket kitalálni, a sztorik egy része pedig végül betűk és szóközök halmazaként egy lapon vagy fájlban végezte. Eleinte az ötleteimből többnyire rövidebb-hosszabb novellákat farigcsáltam – illetve néhanapján, ha az ihlet úgy hozta, megformáltam egy-egy versfélét is –, aztán a közelmúltban úgy döntöttem, hogy ideje nagyobb lélegzetű alkotásokba vágni a fejszét. Témát, műfajt, és hangulatot illetően szeretek kísérletezni, de elsősorban mesék és fikciós irodalom területén szorgoskodom. Terveimet pedig nem is számolom. Sokáig nem kerestem igazán a lehetőségeket a publikálásra, csak az utóbbi időben kezdtem ezzel foglalkozni, nagy örömömre nem is eredménytelenül. Egyik első hosszabb munkám, a „Mesélj még, Rémusz bácsi!” című mesegyűjtemény az Irodalmi Rádió gondozásában jelent meg 2024-ben. Majd két évvel később ugyanezen kiadó segítségével látott napvilágot "A másvilág és más világok" című kötetem, amely három kisregényemet tartalmazza. Időközben pedig több rövid írásomat is beválogatták különböző kiadványokba, ezekből válogatok az alábbi felsorolásban: – „A gödör” (novella, a „Cirkusz a moziban” antológiában, 2023); online is elérhető: https://irodalmiradio.hu/2025/02/18/a-godor/ – „A minden kívánságot teljesítő gép” (mese, a Szitakötő folyóirat 65. számában, 2024); online is elérhető: https://ligetmuhely.com/szitakoto/barna-benedek-a-minden-kivansagot-teljesito-gep/ – „Miért ment szabadságra a Húsvéti...