Körúti hajnal

Reményem már tavaszodik,
Gondolámon raboskodik.
Lélekőrlő hidegség hiteget.
Melengető ravaszság integet.

Hétköznapi melankólia,
Fásult, botlábú rapszódia.
Körúti hajnal után sóhajtok.
Reggeli ígéretben a jóslatok.

Felkarol és táncba ámít.
Harmatgyönggyel láncba állít.
Égi kékség szellőt kopácsol.
A téren napsugarat varázsol.

Szivárványos az álomdíszlet.
Becsempészem alá a rímet.
Kertészkedem, lefestem a virágom.
Csokromban éledezik a világom.

Köszönnek a piros tulipánok.
Öreg zivatarral muzsikálok.
Ibolyaszínű talajtenger úszik.
Aranyesőm Mennyországba kúszik.

Nárcisztestvér, hol talállak?
Előbújsz egy szép talánnak?
Jácint illatos a délutáni merengés.
Ezernyi az ígéretes remeklés.

Madárfüttyös a ligetek harmóniája.
Vigadnak a tangóharmonika szavára.
Utca szüli a következő sarkot.
A folyópartnak ad egy sakkot.

Gellért hegyi mandulafa,
Bájos szirmok hangulata.
Virágfátyolt csókol a Dunára.
Hullámot rajzol egy uszálynak.

Mielőtt vége az utazásnak,
Reggeli társam csendnek árad.
A túlpartról hazafelé evickélünk.
Azt mondja, itt marad, amíg élünk.

Szövetségünk legyen az újjászületés!
Vele érzem lelkem halhatatlan ütemét.
Kitárt karodból a boldogság csengetett.
Sétánk végén csillagos a rengeteg.

Author: Mihá István

Mihá Istvánnak hívnak, Újszászon élek, 18 éves vagyok. Körülbelül tízéves voltam, amikor olvastam József Attila Karóval jöttél című versét. Megtetszett ez a stílus, a rímek. Játékosnak, dallamosnak találtam. Ezután elkezdtem más költőket is olvasni: Radnóti Miklós, Ady Endre verseit, szívtam magamba a műveiket, majd tizenkét évesen már írtam is. Az írás Egyfajta szabadságot ad, hogy a világot saját szemszögemből mutassam meg, miközben másokat is inspirálhatok arra, hogy újraértelmezzék a saját érzéseiket. A versek születése számomra olyan, mint egy belső párbeszéd. Van, hogy hirtelen tör elő, szinte magától, máskor lassan érlelődik, mint egy hosszú gondolkodás eredménye. Mintha a sorok már léteznének valahol mélyen bennem, és csak arra várnának, hogy megtaláljam őket.