Plakátokon a novellám :-)

Kedves Alkotótársam!

Képzeld, milyen nagy öröm ért! Indultam a JCDecaux plakátcég pályázatán, s „Olyan” című novellám több, mint 3400 közül bekerült a kiválasztott 20 novella közé, így plakáton olvasható Budapest, Miskolc, Salgótarján vagy Békéscsaba valamelyik megállójában vagy utasvárójában. Október 2-ig szavazni is lehet, sőt online elérhető, olvasható, akár meg is hallgatható.

Itt a link: Olyan Ha tetszett, kérlek, szavazz a novellámra. Ugyanezen a linken lehet szavazni is, emailben meg kell erősíteni, az üzenet lehet, hogy spambe jön.

Olyan jó lenne, ha minél többen olvasnátok! Köszönöm a megosztásokat is!

Nyul-Donka Balázs
Author: Nyul-Donka Balázs

Nyul-Donka Balázs az Irodalmi Rádió szerzője. 1975-ben születtem Budapesten. Különös érzékenységet kaptam a Jóistentől a művészetek iránt. Szeretek írni, olvasni, énekelni, rajzolni, festeni. Hosszú perceket képes vagyok elálldogálni egy festmény vagy egy szobor előtt. Hálás vagyok azért a kegyelemért, hogy kaptam egy csipetnyi tehetséget. A művészi önkifejezés lehetősége olyan adomány az emberi lélek számára, amellyel a valóság egészen egyedi és különleges módon ragadható meg. Együtt jár alkotó és befogadó a tökéletesedés útján…

2
Megosztás
Megosztás

7 Responses

  1. Szeretettel gratulálok a novellád plakáton való megjelentetéséhez! Valóban nagy öröm és megtisztetés lehet 3400-ból bekerülni a 20-ba.
    Sajnos ez a közösség – már ha egyáltalán annak nevezhető – nem arról híresült el, hogy érdeklődéssel figyeli és követi mások alkotásait. Ezen azonban mi magunk tudunk változtatni azzal, hogy ha tehetjük időnként azon kívül, hogy a saját alkotásunk feltesszük, mások felé is nyitunk.
    A novellád el fogom olvasni és ha tetszik, szavazni is fogok rá.

    Szeretettel: Rita

  2. Kedves Balázs!

    Elolvastam. Nagyon tetszett, nem csoda, hogy beválasztásra került. Még egyszer gratulálok! Szavaztam. Próbáljad meg feltenni az Internetre! Oda szoktam én is pakolni az írásaim, mert ott azért vannak, akik olvassák és a kézjegyük is ott hagyják.

    Szeretettel: Rita

    1. Kedves Rita!

      Nagyon köszönöm érdeklődésed és a tanácsod. Örülök, hogy tetszett a novellám és megtisztel, hogy szavaztál rá.

      További gazdag, örömteli alkotást kívánok!
      Balázs

  3. Kedves Balázs!
    Gratulálok a novelládhoz! Olyan jó volt.
    Természetesen szavaztam. Nagyon sok ilyen könnyed, tartalmas, szép alkotást kívánok Neked.
    Üdv
    Béla

Hozzászólás a(z) Nyul-Donka Balázs bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Kiáltás(2)

Riadtan kiáltom felétek félelmem. Aggódom! Még nem tudom jövendőm mit tartogat számomra: jót-e, avagy rosszat? Félek. Magamra maradtam! egyes egyedül egyszál gyertya, a zúgó viharban.

Teljes bejegyzés »

Király mese

Hol volt, hol nem volt,  volt egyszer, egy kisfiú, valahol,  egyszerű szülők egyszerű gyermeke,  nagy fantáziával megáldott,  aki sokat játszott,  álmodott és álmodozott.  Fején játékkoronát

Teljes bejegyzés »

Állat farming II. rész; Kungfu

Kungfu Árnyék Udvar. Tele szagokkal. Nehéz, zsíros illatok, dohos fadarabok, gabona, amit az ostoba szárnyasok szanaszét szórtak. Ezek a szagok azt kiáltják: „egyél meg engem”.

Teljes bejegyzés »

A város álma alatt

A város álma alatt Az éjszaka fekete palástja alatt, midőn a város álmait mormolja, reszkető fények őrzik a hitet, mint fáradt szívekben a forró ima.

Teljes bejegyzés »

Állati dolgok

Jegesmedve Eszkimóknál eljegyzés lesz. Fiú maci jeggyűrűt vesz. Lány mackónak jó a kedve, örül a két jegyesmedve.   Giliszta Giliszta a földet túrja, amíg a

Teljes bejegyzés »

Állati dolgok

Makákó Jelmezbálba megy makákó, fején kopott honvéd csákó, oldalán kis görbe szabja. Újruháját szabó szabja.   Kis póling Bicegve jár a kis póling, nem ment

Teljes bejegyzés »