Árnyék

Árnyék

Emléke akár a nyári napon a fák lombjának árnyéka,
Mindössze a felüdülés helyett,
Árnyékos hiányérzet.

Hogy az új helyek melyek boldogságot árasztanak,
Emlékeztetőül szolgálnak,
A boldog időkre mellette.

Azok a kellemes pillanatok amelyeket megosztanék,
Egy soha el nem küldött,
Vízhang a fejemben.

A múlt megélt szépségei emlékem archivuma,
Tíz emlékemből négy a tied,
Úgy is hogy kettőt kidobtam.

Az égbolt ragyogó mélykék végtelensége,
Gyönyörűszép arcodnak,
Féltve őrzött képe.

.

A hosszú alvás utáni késő délutáni ébresztő,
Kimerült-elnyűtt érzelmi szervezet,
Álmomban mégis szeretlek.

Memóriám hiánytalan kiváló működése,
A boltban még mindig tudom,
Amit szeretsz megveszem.

A tükörben feltűnő széles jóízű mosoly,
Bazi nagy gombóc a torkomban,
Ahogyan ma is rád gondoltam.

Napvéget záró megnyugtató szürkület,
Magával ragad a kín hogy vajon,
Merre járhatsz, hogy lehetsz.

Gyönyörködés a környezetben zöldellő természet,
Lépésem magányos az úton,
Magányos így nélküled.

Megannyi apró gondos családi ház az úton,
S bennük magamat veled képzelem,
A család és az otthon.

Felvillan a telefon új üzenetem érkezett,
Ha mégis keresnél, ki lenne az
Aki a vonal végén integet.

Feltettem egy fotót oly sokan imádták,
De vajon ki lehet az aki,
Téged is imád már.

Madárcsicsergés az a drága nyári szimfónia,
Hangod megnyugtató dallamai,
Fülemből kikopnak.

.

Napról napra épülő egyre erősebb karakter
De hogy az esti imámat megosszam,
Arra már nincs ember.

Oly sok cselekedetem jó volt ez években,
Csak az fáj már, ahogyan nélküled
Nélküled kell léteznem.

A kapcsolat alapja élettapasztalat tudás és szeretet,
Homok az, csupa homok,
Amelyre építek.

Világmegváltó kósza őrült gondolatok,
Megtartom az ajtót magamnak,
S eltávozok.

Érzéki érintés, forró vágyak mi más járna az ember fejében,
Miért szolgáltam csak a test vágyát,
Mikor a lelke az igazi ékszere.

.

Megbánás megbocsátás az ember lelkének felemelése,
Megbocsátok magamnak mindenért,
Kérlek bocsáss meg te is nekem.

Minden nap más, nincs két azonos égi csoda
Tudom hogy amibe beleszerettem,
Elmúlt, vissza nem jön soha.

Meghallgatják gondolataim, emberek állnak sorba
De az űröd hogy valaki kitöltené,
Nem! Nem! Soha!

Debrecen, 2025.08.27.

Author: Deák Ádám

Nem vagyok több egy szokványos fiataltól, aki kedvére szereti formálni a szavakat és oly módon egymás mellé tenni őket, hogy annak elolvasása örömet jelentsen számára. Van akinek az úszás, a repülés vagy az extrém sportok jelentenek örömet, nekem a kerékpározás, a versek, az érzelmek és a természet. "A szem a lélek tükre" szokás mondani, azonban ha nem ismerünk valakit személyesen ezt nehéz egy kép alapján reálisan meglátni. A versek azonban olyan megnyilvánulások, ahol a lélek kommunikálhat a szavakban, a mögöttes tartalomban, a költői képekben, rímekben, de még az amatőr hibákban is. Öszintén örülök, hogy egy olyan közösség tagja lehetek ahol mindezeket megoszthatom, és talán még más számára is örömet szerezhetek egy-egy szófordulattal.