Viruló nyár

Amiként egy félszeg kismadár a fáról,
úgy rebbent tova idén a viruló nyár.
Meglehet emlékünk marad csupán arról,
ámbátor mesélnünk róla sokunknak kár.
Ment a vita, mi a csoda, mi a talmi,
van hová a pórnép el sem juthat soha.
Tán kincs lehet, mit nem lehet megosztani,
noha se szelfi, se felvétel nincs róla.
Tóth Lászlóné Rita
Author: Tóth Lászlóné Rita

Nevem: Tóth Lászlóné. Írásaim Tóth Lászlóné Rita néven tettem fel és ezt használom a továbbiakban is. 2009-ben – édesanyám távozása után – űr maradt bennem és ezt az érzést ki kellett írnom magamból. Ezek a gondolatok, versek a gyászról és a hiányról szóltak. Véletlenszerűen találtam rá a Holnap Magazinra, aminek több éven keresztül tagja voltam. A havonta megadott témákra is próbáltak írni, így lassanként prózák is születtek és vidámabb versek is. Írtam többek között mesét, melyből egyet beküldtem a Nagycsaládosok Országos Szövetségének pályázatára, ami bekerült abba a harmincba, ami megjelent a kiadványukban. Egy szatírám az Irodalmi Jelen közölte le. Tagja vagyok az Érdi IRKÁNAK, ahol első alkalommal szintén egy mesém jelent meg. Csatlakoztam a Mesketéhez is, de valójában nem tartom magam meseírónak. A HM tagság megszűnését követően egy ismerősöm a Napvilágot ajánlotta. Annak lettem a tagja, de július elsejével már nem tölthető fel alkotás az oldalra. Három gyerekem, öt unokám és három dédunokám van. Főváros közeli településen – Solymáron – élek.

0
Megosztás
Megosztás

8 Responses

  1. Kedves Rita!

    Ilyenek vagyunk: amikor elbúcsúzik utolsó napon a nyár, rögtön sóvárgunk, mikor jön már?
    Minden gyönyörű nyárról legbelül van egy filmünk, mit fagyos időben visszatekerhetünk. 🙂

    Szeretettel: Zoé

  2. Kedves Zoé!

    Örömmel vettem a látogatásod. Nekem nem hiányzik, nem bánom, hogy véget ért. Amikor még kicsik voltak a gyerekek a vállalati üdülők valamelyikében tudtunk időnként nyaralni, már akkor is elhatároztam, hogy ha felnőnek, én ősszel megyek, mert az csendesebb, kellemesebb, nincs az a nagy nyüzsgés, a nap nem éget, hanem lágyan simogat, de aztán ebből se lett semmi. Azért az uszodát látogatni fogom. A Margit-sziget pedig ősszel is csodás.

    Köszönettel és szeretettel: Rita

  3. Kedves Rita!

    Rövid, tömör vers a nyárról, de a lényeget megfogtad
    „tán kincs lehet, amit nem lehet megosztani.
    noha se szelfi, se fevétel nics róla.”

    Suzeretettel
    Tonió

  4. Kedves Rita!

    Azt elfelejtettem megemlíteni, hogy mennyire tetszik a vers melé feltett virágos képrászlet!
    Szeretettel
    Tonió

  5. Kedves Tonió!

    Köszönöm szépen. Nekem is tetszett ez a nyári kép, ami nem tengerpart pálmafákkal, hanem akár a mi kis magyar mezőnk is lehet, ahol éltem és élek mind a mai napig.

    Nem is vágyom el innen, „mert én itt születtem, ez a hazám”.

    Szeretettel: Rita

  6. Kedves Tonió!

    A kiemelt részből látszik, hogy értetted rövid versem mondanivalóját, nevezetesen, hogy nem csak az az érték, melyről szelfi, vagy fotó készülhet. Az igazi érték belülről fakad, azt lefényképezni nem lehet, csak továbbadni. Ilyen a szeretet, a megértés, az együttérzés, az elfogadás, a szenvedő imádságban való hordozása, az együtt örülni való képesség a másik öröme láttán és még lehetne sorolni. A szívjóságról nem készülhet látható, csak érezhető „felvétel”.

    Szeretettel: Rita

  7. Kedves Rita!
    Kis rövid versed szebben megörökítette e csodás nyarat, mint bármelyik fotó. 😊

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Az angol édes vonzata

Angolul tanulni mindig nagyon jó, Csak mindennap egy kicsit fárasztó. Könnyen megy azonban a tanulás, Ha Te foglalod a helyet, s nem más.   Csak

Teljes bejegyzés »

Autista vagyok!

Autista vagyok, az érintésre vágyom S közben kívánom, hogy ennyire ne fájjon az, hogy az előbb megfogtad a kezem. Gyere közel hozzám, de hagyjad meg

Teljes bejegyzés »

Alliteráció

Vígan vergődök vörös, vén vérben, Sajátom-e? Sajnos sejtelmem sincsen, halványodik, haldoklik hiú hitem, Magamra maradok, megiszom mérgem. Author: Machó Bese Géza Machó Bese Géza vagyok

Teljes bejegyzés »

Lemorzsolódás

Sajgón kapkodom már a levegőt, Nem bírom, a zsarnok Emeberevőt, Pislákolnak már a vén csillagok, Velük együtt én végleg kialszok, Zilálva én szerteszét pillantok, Valótlanná

Teljes bejegyzés »