Vágyom rá -nem tagadom- hogy köztetek lehessek,
S mannaként csöppentsem versem elmétekbe.
Lelkem fénye harmatként ragyogjon fel benne.
Sarjadjon szép nyelvünk fel, egész a mennybe.
Tanúim legyenek rá éjszakák s nappalok,
Gyökerünk ápoljuk, s szavaink gondozzuk.
Tanítjuk népünket, szegényt és gazdagot,
S büszkék leszünk rá, nyelvük választékos.
Nem fogom itt most e szavakat csűrni.
Vagy a kicsiből varázsolni nagyot.
Ám a szépet- jól meg kell becsülni !
S nyelvünk gyönyörű ! – bizton állíthatom.
Author: Szilágyi Tünde
Nevemet tudod, De e név mögött rejlő ember ismeretlen, Bemutatni nem is tudom, Beszéljenek a verseim helyettem. Annyit kell csak tudnod, Életem nyomot hagyott felettem, Kezem hát tollat fogott, Nyomot hagyjak én is az életben. Szívem bár megkopott, Mégis maradt még mit elmesélem, Jó, hogy Ti is velem vagytok,... Gyönyörködjünk nyelvünk szépségében...
Egy válasz
„Ám a szépet- jól meg kell becsülni !
S nyelvünk gyönyörű ! – bizton állíthatom.”
Így igaz. Egyetértéssel és tetszéssel olvastam soraid.
Szeretettel: Rita