Úgy tűnik…
nem tudok, ahogy égnek a mezők,
ahogy egy mosolyt birtoklok,
melyekben ott sírok.
Mit ér a szív s a szalma,
ha más álmaiban kell éljek,
mint egy elkukacosodott alma,
akarod-e még megcsenevészni
a lelkem ?
samarkandba költözni, hogy sose féljek.
párórára félredobni fáradt testem.
hogy kihúzz a kételyből,
egy elfelejtett félálomban.
homályban tűnök el, virágtemető.
de Veled mi lesz ?
gyorsan haldokol a lelkem,
ha nem öntessz rá reményt,
édes alázatban elveszítessz.
S annyi emberrel feladom a berkem,
hogy nem tudok mit tenni, megfeszít ez.
ugyanúgy mint Te, valahol kereslek,
álmaimból párnámra odamerlek.
rózsatejúton elrepítelek,
vállamon egy alagútban megpihenhetek.
Author: Ugrai-Tormási Miranda
Amikor írni kezdtem, tinédzser szívem mély hepéket és hupákat élt át. De minden hepe után jön egy hupa és az én életem is megváltozott. Sok írásom a fiókban pihent, de most van valaki, akinek szeretném megmutatni, hogy ki voltam és ki vagyok. Szeretnék Ráhagyni érzelmeket, érzéseket és végtelen szeretetet. Tessék hát lelkem minden apró sóhaja: Neked.