Kovács Gergely: Csillagnéző

      Viktória Budapesten látta meg a napvilágot, tősgyökeres pesti családban. Szülei legnagyobb örömére szorgalmas, alázatos diák volt, százból százszor is az órákat választotta volna lógás helyett. Kitűnő eredménnyel végezte el iskoláit. Tanulóéveit követően is minden a nagyvároshoz kötötte. Dolgozni is Pesten kezdett el.

      Gábor ellenben igazi falusi ember volt. Vidéken született, iskoláit is ott járta ki, és már fiatalon a mezőgazdaságban kezdett el dolgozni. Eredetileg traktoros volt, de beletanult mindenbe, amibe csak lehetett. Nagyon sokoldalú szakember lett, értett a szántóföldi növénytermesztéshez és az állattartáshoz egyaránt. Szerette a munkáját, és nem is tudott volna mást elképzelni magának, mint hogy egész életében ezzel foglalkozzon.

      Egy étteremben látták meg egymást. Bár, inkább Gábor látta meg Viktóriát, miközben a nő éppen párjával randevúzott néhány asztallal odébb. Mint később kiderült, kapcsolatuk harmadik évfordulóját ünnepelték. Gábor rögtön érezte. Érezte, hogy Viktória kell neki, pedig még a nevét se tudta, ráadásul minden ötödik percben megcsókolta egy másik férfi, ami számára felfoghatatlanul sok volt a jóból. Minek ötpercenként csókolózni? Már akkor látta, hogy ez nemcsak őt, hanem Viktóriát is nagyon zavarja. Jó emberismerőként olvasta a pár testbeszédéből, hogy valami nem stimmel kettejük között. Úgy bámulta, hogy az étteremben már mindenki rég észrevette, kivéve a bamba udvarlót, akinek ez akkor se tűnt volna fel, ha Gábor ott ül az asztaluknál. Másnap Viktória már egyedül ment az étterembe. Ki tudja, találkoztak-e volna, ha Gábor nem tölt még egy napot pesti barátjánál.

      Hamar szerelem lett. Papírforma volt. Kapcsolatuk azonban nehezen bontakozott ki a nagy távolság miatt. Gábornak mindene a föld volt és az állatok, szemben Viktóriával, akinek ez értéket képviselt ugyan, de jövőképet nem igazán. Gábor ritkán tudott Pestre feljárni, és sokszor érződött rajta, hogy feszélyezi a nagyvárosi környezet. Viktória számára viszont a vidéki élet volt ismeretlen. Szerették egymást, de egy idő után holtpontra jutottak.

      Gábor sosem gondolta volna, hogy egy ilyen hírt pont így közölnek majd vele. Viktória azonban erős, határozott nő volt, akit nem kellett attól félteni, hogy habozni fog, ha az életével kapcsolatban fontos döntést kell meghoznia. Majdnem egy órát gyalogolt a műúttól a tűző napon, a felszántott, rögös talajon, mire elért Gábor traktorához a szántóföld kellős közepén. Sürgősen beszélni akart vele, nem telefonon, személyesen. Ahogy korábban a megismerkedésük, úgy a kicsi Lóránt érkezése is oly valószínűtlennek tűnt. Gyönyörű esküvőt tartottak, igazi falusi menyegző volt, sok vendéggel. Viktória Gáborhoz költözött.

      Szakértelmének és a gazdálkodáshoz való érzékének köszönhetően Gábornak sikerült vezető beosztásba kerülnie. Munkásai nagyon szerették, mivel adott arra, hogy bár főnök lett, továbbra is végezte a kétkezi munkákat is. A traktoros sztori a szántóföldön zarándokló szerelmével pedig még sokáig beszédtéma volt koccintáskor minden baráti összejövetelen. Bár sok nehézség közepette, és rengeteg fáradság árán, de a rendszerváltás után fokozatosan a saját lábára tudott állni. Szépen, lassan, fokról fokra elkezdte felépíteni saját gazdaságát.

      Lóránt szépen cseperedett. Édesanyjához hasonlóan szorgalmas volt, és jól tanult. Gábor úgy nevelte, hogy később örökébe lépjen, és átvegye a gazdaságot. Szerető apa volt, ugyanakkor szigorú, és kérlelhetetlen abban, hogy milyen jövőt szánt egyetlen fiának.

      Gábor mindig is sokat járt el a szabadba, imádta a természetet. A csillagok, és az éjjeli égbolt jó értelemben vett megszállottja volt. A faluban nagyon népszerű embernek számított, mindenki kedvelte. Viccesen csak az a szóbeszéd járta róla, hogy a szabad ég alatt született. Rendszeresen látták késő este a tóparton vagy a gazdasághoz közeli domboldalban. Volt, hogy éjszaka is kint maradt, és egy matracon fekve csak bámult, bámult, és bámult felfelé. Abban reménykedett, hogyha fiával megismerteti ezt az életet, akkor talán hatni tud rá. Sokat jártak el együtt. Kirándultak az erdőbe, a tópartra, a közeli dombokhoz. Ügyelt arra is, hogy fia megismerje az erdei növényeket és állatokat. Amikor csak a gazdaság mellett ideje engedte, hódolt szenvedélyének, és ki-kimaradtak estére. Csillagnézőbe.

      Korán kiderült azonban, hogy Lórántot nem érdekli a gazdaság. Az állatok közelébe nem nagyon ment, a föld sem vonzotta különösképpen. A kirándulásokat közönnyel fogadta, amolyan kötelező programnak fogta fel. Az égbolt és a csillagok iránt sem mutatott különösebb érdeklődést. Csak nem akart édesapjának ellentmondani. Édesanyjához sokkal közelebb került. Sokat kérdezte őt Budapestről, a városi életről, nézegette a régi fotókat és diákat, amelyeket édesanyja megőrzött. Az anyja fia lett.

      Lóránt a mai napig is csak sejti, hol romolhattak el a dolgok. Édesanyja nem bírta annyira a vidéki életet, mint amennyire először gondolta. Hiányzott neki a város. A gazdálkodáshoz nem értett, nem tudta hasznossá tenni magát. Szüleinek egyre több vitája volt, nevelési kérdésekben képtelenek voltak közös nevezőre jutni. Édesanyja szerette volna, ha a jövőjéről fia dönthet, több szabadságot szeretett volna adni neki. Hiába érvelt azzal, hogy sokat változott a világ, amióta összeházasodtak, és gyermekük született, édesapja hajthatatlan volt, és nem engedett abból, hogy miután felnő, a gazdaságot vegye át. Igyekeztek nem kimutatni, de a gyerek megérzi, ha valami nincs rendben körülötte. Lóránt sejtette, hogy valami gond van. Érezte, hogy szülei kezdenek elhidegülni egymástól.

      Talán azon a bizonyos napon fordult végleg minden rosszra. Amikor édesapja elérkezettnek látta az időt, hogy beszéljen vele. Tudni akarta, hogy a látható jelek vajon tényleg nem hazudnak-e. Azon a meleg, nyári estén, amikor megint kint feküdtek egymás mellett a matracon, nem messze a nagy, kék sátortól, amelyet apja akkor vitt magával, amikor éjjelre kint akart maradni. Csillagnézőbe. Amikor sokadszorra beszélt neki a gazdaságról, a vidéki életről, és fiatal kora ellenére már akkor nekiszegezte a kérdést, hogy vajon számíthat-e arra, hogy egyszer a nyomdokába lép, és átveszi tőle a gazdaságot. Elvárta, hogy korán érjen, nem kímélte sosem. Egyetlen fiú volt, keményen nevelte, hogy megedződjön, és már fiatalon tudjon döntéseket hozni. Azon a meleg, nyári estén, amikor csillagnézés közben apja ugyanazt az unalmat és közönyt látta rajta, mint az összes többi csillagnézés során. Azon a meleg, nyári estén, amikor végleg megelégelte apja határozottságát, és miután nyugovóra tértek, kiszökött a sátorból az éjszaka közepén. Csak futott, futott, be az erdőbe, el akart szökni. El, minden elől, ami otthon várta, apja és anyja megromlott viszonya elől, a gazdaság elől, a növények, a föld, és minden elől, amibe apja bele akarta kényszeríteni. Csak futott, futott, egészen addig, amíg egy lejtősebb részen meg nem botlott, és nem esett egy hatalmasat. Mivel letért az ösvényről, és eltévedt, csak órák múlva találtak rá az erdőben bolyongva. Szerencsére kisebb sérülésekkel megúszta, de a frászt hozta a szüleire.

      Azután a szörnyű nap után már semmi sem volt ugyanaz a családban. Gábor és Viktória között egyre hevesebbek voltak a viták, és ezen csak rontott, hogy Lóránt elszakadt tőlük. Gimnáziumi tanulmányait a városban végezte, reggel ment, délután jött, az érettségi után pedig bejelentette, hogy egyetemre megy közgazdaságtant tanulni. Gábor nagyon nehezen viselte a dolgot, Viktóriát hibáztatta, amiért félrenevelte fiukat, és inkább a városi élet felé fordította a figyelmét a gazdaság helyett. Lóránt nagyon ritkán járt haza, de amikor otthon volt, szülei alig szóltak egymáshoz. Egy idő után már külön ágyban aludtak. Jó néhány év telt el így.

      Álmosan veszi tudomásul, hogy hajnali négy óra van, és csörög az órája. Bár nem ennyire, de korán kelő típus. A sztenderd öt és fél hat között van, és nem is mindig kell az ébresztő, sokszor magától is felébred. Szerencsés alkat abból a szempontból, hogy a reggeli álmosság gyorsan el szokott múlni nála, a fáradtság is hamar eltűnik a szeméből. Ma viszont kénytelen volt előbb kelni, hosszú az út autóval Budáról vidékre. Évente egyszer, csak ezen a napon utazik le szülőfalujába, máskor nem. Halottak napján.

      Lóránt már nem tartozik oda, ahol a gyerekkorát töltötte, és ahol felnőtt. Ami a jelenét illeti, igazi városi ember. Jólétben él, ad magára, frekventált helyen építtetett házat, amely kitűnik a többi ingatlan közül. Mindene modern. Otthonában, ami csak lehet, távirányítással működik. Egyedülálló lévén, reggelei gyorsak, hatékonyak. Valami egyszerű ételt dob össze, de sosem kapkod. Gyors, szervezett, de nem kapkodó. Ha egy átlagos napról van szó, a reggeli készülődést követően beül márkás autójába, és bemegy dolgozni a saját maga által alapított céghez. Minden nap bejár, nem távolról vagy otthonról irányít. Hisz a munkahelyi társas kapcsolatokban, baráti, élhető környezetet teremtett a beosztottjai számára. Egy átlagos napon. De a mai nem átlagos nap. Ismétlődő, visszatérő, de nem átlagos.

      Mindig vegyes érzelmek fogják el, amikor elhajt a régi családi birtok és a szülőháza előtt. Szeretett is ott élni, meg nem is. Mindig is furcsállotta, hogy az új tulajdonos alig változtatott rajta valamit. Mindössze háromszor találkoztak. Először, amikor tárgyaltak, másodszor, amikor megkötötték az üzletet, és harmadszor, amikor aláírták a szerződést.

      A temető a város szélén van, a birtoktól nem messze. A falusiak idén is sok virágot vittek szülei sírjához, sok gyertyát gyújtottak. Látszik, hogy gondozzák. Szerették Gábort. Köztiszteletnek örvendett. Sajnos Lóránt azt is tudja, hogy ez csak részben szól apja tiszteletének, így akarják tudtára adni, hogy ők gondozzák az emlékét, fia pedig nem.

      Gábor két évvel élte túl Viktóriát, élete végéig a gazdaságot irányította. Édesapja halála után Lóránt megtartotta a gazdaságot, nem hagyta hogy leromoljon, de felvett emberekre bízta a vezetését. A faluba csak halottak napján jár vissza, az emberek kinézték. Szájukra vették, úgy tartják róla, hogy nem szerette édesapját, nem méltó az emlékéhez, nem való oda. Sokan a mai napig úgy gondolják, Gábor abba betegedett bele, hogy fia nem mutatott semmilyen érdeklődést a gazdaság iránt. Bár eredetileg nem akarta eladni, de egy idő után Lóránt úgy érezte, nincs igazán dolga vidéken, és így, hogy a falubeliek sem kedvelik, mégis úgy döntött, értékesíti a gazdaságot.

      Kora délután ér haza, mint máskor is halottak napján. Nem szokott sokáig maradni. Azért indul el minden évben olyan korán, mert délelőtt a temetőben kevesebb rosszalló tekintettel találkozik.

      Szomszédjai és a környékbeliek szerint Lóránt háza valamiféle hivalkodónak indult, de építés közben alaposan félresikerült üvegpalota, amelynek kivitelezésekor nem vették észre, hogy lyukak vannak a tervrajzon. Egy tipikus pénzember otthona. Valójában szó sincs arról, hogy hivalkodó lenne, vagy éppen arról, hogy palotának szánták volna. Igazából nem is olyan nagy, inkább csak különleges kialakítású. Lóránt valóban tehetős, és az is igaz, hogy sok egyedi elvárása volt, mikor otthonának építési vállalkozót keresett. Sokan emiatt nem is akarták elvállalni. Végül akadt egy cég, amely némi egyezkedés és áttervezés után kifejezetten jó munkát végzett, az eredmény tényleg minden igényt kielégít.

      A sok egyedi elvárás mellett volt egy, amelyből nem volt hajlandó engedni, és minden áttervezési javaslatot elutasított. Hálószobája fölé hatalmas felületű tetőablakokat építtetett be, olyan átlátszóak, mintha ott se lennének. Belülre könnyen kezelhető reluxákat szereltetett fel, hogy akkor húzza el őket, amikor csak a kedve tartja.

      Lóránt sokszor ér későn haza. Csak azért, mert jól szervezett céget irányít, még nem lesz kevesebb munkája. Van, hogy este egy gyors zuhany után csak bedől az ágyba, de a fáradtság ellenére nem alszik el rögtön. Olyankor a hátára fordul, és csak bámul, bámul, és bámul felfelé. Egészen addig, amíg el nem nyomja az álom.

Gödöllő, 2025. július 20.

Megjelent az Irodalmi Rádió Sütőtök olvad a számban című antológiájában (29-35. oldal).

Author: Kovács Gergely

Kovács Gergely vagyok. Azért csatlakoztam az Irodalmi Rádió blogszerzői közösségéhez, mert szeretném megtudni, hogy amit írok, tetszik-e másoknak. Remélem, hogy aki betér az oldalamra, és megtisztel azzal, hogy elolvassa, amit itt talál, elégedetten távozik, és úgy érzi majd, érdemes volt. Eddigi megjelenéseim: Szárnyszegés – Rókaerdő című antológia, Irodalmi Rádió, 2022. (A természet poétája 2022. pályázat – humor különdíj) Kedvenc – Lakótelepi Hófehér című antológia, Irodalmi Rádió, 2022. (Novellák 2022. pályázat – 3. helyezés) Néhány Szemelvény Európából – Zsebkönyv 10. – Útravaló, Holnap Magazin, 2022. Karácsony – Meleg Szívek című antológia, Irodalmi Rádió, 2022. Tavaszi reggel – A Tavaszi szél titkai című antológia, Irodalmi Rádió, 2023. A kis utca - Hívatlanok című antológia, Irodalmi Rádió, 2023. Gergő és a sapka - Múzsa, magam ma neked megadom című antológia, Irodalmi Rádió, 2023. Csupasz - Álmodó című antológia, Holnap Magazin, 2023. Csere - Szavak Hullámain című antológia, Magyar Elektronikus Könyvtár, 2023. Rövidhírek (Kábítószer-kereskedők rendőrkézen, Újra megnyitja kapuit a népszerű étterem, Felemás sikert hozott a díjnyertes film bemutatója) - Szavak Hullámain című antológia, Magyar Elektronikus Könyvtár, 2023. Ül és te - Szavak Hullámain című antológia, Magyar Elektronikus Könyvtár, 2023. Hét vagy nap - Szavak Hullámain című antológia, Magyar Elektronikus Könyvtár, 2023. Elmúlás - Vetkőznek...